16 cikk rendezése:
1. cikk / 16 Ajánlatban nevesített szakember vagy alvállalkozó bevonásának kötelezettsége
Kérdés: Hogyan kell helyesen értelmezni a Kbt. 138. § (4) bekezdését, továbbá konkrétan milyen kötelezettséget ró ez a jogszabályhely a nyertes ajánlattevőre és az ajánlatkérőre?
2. cikk / 16 Teljesítésbe be nem vont kapacitást nyújtó/alvállalkozó polgári jogi igénye
Kérdés: Milyen polgári jogi igény illeti meg a kapacitást nyújtót/alvállalkozót, ha bevonására utóbb mégsem kerül sor?
3. cikk / 16 Üzemeltető felelőssége az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerért
Kérdés: Az üzemeltető milyen formában vállal felelősséget az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerért?
4. cikk / 16 Szerződésfelmondással kapcsolatos kötelezettségek
Kérdés: Ajánlatkérőként uniós értékhatár feletti, karbantartási szerződést kötöttünk az új Kbt. rendelkezései szerint. A szerződésben meghatározott szolgáltatást a vállalkozónak hibabejelentés alapján, rövid kiszállási idővel kell nyújtania. A vállalkozó egymást követően három hibabejelentést mulasztott el határidőben kijavítani. A szerződésünk úgy rendelkezik, hogy a harmadik eset után figyelmeztetést küldünk, majd az ötödik eset után – ha azok egymást követően történnek – súlyos szerződésszegésre hivatkozással a szerződést azonnali hatállyal felmondjuk. A figyelmeztetést a szerződés szerint írásban megtettük, azt a vállalkozó kézhez vette. Van-e tájékoztatási kötelezettségünk a Közbeszerzési Hatóság felé, ha a szerződést felmondjuk?
5. cikk / 16 Konzorciumi tag felelőssége az új Kbt. alapján
Kérdés: Egy másik ajánlattevővel indultunk egy közbeszerzési eljárásban. A konzorciumi szerződésben vállaltuk az egyetemleges felelősséget az ajánlatkérő felé. Ha a konzorciumi partnerünk hibás teljesítése, illetve szerződésszegése miatt felmondja a szerződést az ajánlatkérő, mennyiben érint ez minket a további közbeszerzési eljárásokban való részvétel szempontjából? A jogviszonyra még a korábbi Kbt. vonatkozik. Az új szabály milyen rendelkezést tartalmaz erre az esetre?
6. cikk / 16 Ajánlattal elfogadott szerződéses feltételek módosíthatósága az ajánlatkérő által
Kérdés: Az ajánlatunkban, illetve külön nyilatkozatban a szerződéstervezetet elfogadtuk. Az ajánlatkérő a szerződés aláírását megelőzően jelezte, hogy további, a tervezetben, az eljárásban közölt tartalomban nem szereplő feltételekkel kívánja a szerződést kiegészíteni, és a feltételeket kéri beemelni a végleges szerződésbe. Ezt megteheti? Kötelesek vagyunk ebben az esetben megkötni a kívánt tartalommal a szerződést?
7. cikk / 16 Kötbérmentesség hibás teljesítés esetén
Kérdés: Jogszerű-e az, ha az ajánlatkérő a kiírás szerint úgy kötelez a hibás teljesítés miatt kötbérre, hogy nem ad lehetőséget előtte a hiba kijavítására kötbérmentesen?
8. cikk / 16 Kötbér- és kárigény közvetlen érvényesítése a teljesítési biztosíték terhére
Kérdés: A teljesítési biztosítékból lehetséges-e a kötbér- és kárigény közvetlen kielégítése az ajánlatkérő által? És bíróság erre irányuló jogerős megállapítása hiányában?
9. cikk / 16 Nyertessé nyilvánítás jogi kifogás elbírálásának folyamatban léte alatt
Kérdés: Amennyiben oly módon nyilvánít győztesnek egy ajánlattevőt a bírálóbizottság és a döntéshozó testület, hogy közben a másik pályázó (akinek érvénytelenítette ajánlatát, de nem formai hiba miatt ugyanez a grémium) jogi kifogást nyújtott be, és nincs még ez ügyben határozat, a nyertessé nyilvánítás érvényesnek tekinthető-e? Élhet-e kártérítési keresettel a nyertesnek nyilvánított cég, ha mégsem ő lesz a tender lebonyolítója?
10. cikk / 16 Hibás referencia
Kérdés: Kérdésünk referenciával kapcsolatos. Ha egyértelműen, a hiánypótlási felhívás átadásával megmondom a partnernek, hogy mit kell tartalmaznia a referenciaigazolásnak, és milyen formában kell azt megadni, s ennek ellenére nem annak megfelelően adja meg, és emiatt érvénytelenné nyilvánította ajánlatunkat az ajánlatkérő, mit tehetünk? És mi a helyzet akkor, ha a konkurens pályázónak megfelelőt ad, nekünk pedig nem?