25 cikk rendezése:
11. cikk / 25 Beszerzési ár igazolása központosított közbeszerzésnél
Kérdés: A 168/2004. kormányrendelet 7. § (1) bekezdésének d) pontjával kapcsolatban kérdezem, hogy ennek a rendelkezésnek a gyakorlati alkalmazása hogyan értendő, tekintettel arra, hogy a kiemelt termékek esetében az ott levő áraknál az esetek többségében mindig lehetne olcsóbbat találni ugyanabban a kategóriában és minőségben. Hogyan élhet az ajánlatkérő jogszerűen a jogszabályban biztosított lehetőségével, ha kötelezően a rendelet hatálya alá tartozó intézmény?
12. cikk / 25 Egybeszámítás a Kbt. módosítását követően
Kérdés: A módosítás az egybeszámítási szabályokat jelentősen megváltoztatta: többek között ilyen az egyidejűség – amit az ajánlatkérő az éves tervhez tudott kötni – figyelmen kívül hagyása. Az ajánlatkérőnek folyamatosan kell beszerezni bizonyos árukat a tevékenysége ellátásához. Az eddigi gyakorlat szerint a szerződések lefedték a teljes időt, és nem feltétlenül naptári évre szóltak. Az egybeszámítást elvégezhetjük-e úgy, hogy a beszerzés évében összeszámoljuk valamennyi szerződés értékét az igény felmerülésétől függetlenül?
13. cikk / 25 Egybeszámítás élelmiszereknél
Kérdés: Az élelmiszerek egybeszámítása kapcsán nem egyértelmű, hogy mely termékeket kell egybeszámítani. A főzési alapanyagok vonatkozásában a nemzeti eljárásban a Kbt. kivételt határoz meg, azonban a CPV-kódok alapján történő értelmezése is nehézséget jelent. A törvény értelmében csak az egy beszerzési tárgyba sorolható beszerzéseket kell egymással egybeszámítani. A hasonló áruk és szolgáltatások vonatkozásában a 213/2008/EK irányelv bizonyos besorolást tartalmaz, azonban ez a főzési alapanyagokra konzekvensen nem értelmezhető. Egyes vélemények szerint csak a fő CPV-kódok figyelembevétele szükséges, más vélemények szerint akár a 3. CPV-kódig is értelmezhető a megkülönböztetés. A Kbt. kivételi körébe tartozó élelmiszerek vonatkozásában hogyan kell értelmezni az egybeszámítás kötelezettségét, van-e erre hivatalos állásfoglalás, amely akár jogorvoslati eljárásban is felhasználható?
14. cikk / 25 Egybeszámítás építési beruházásoknál
Kérdés: Építési beruházások egybeszámításával kapcsolatosan mi az egybeszámítás elve abban az esetben, ha több városban, nagyobb épületállománnyal rendelkező intézmény az épületeinek karbantartását szeretné megvalósítani úgy, hogy előre ütemezett feladatokat is el szeretne látni, és az előre nem látható (beázás, csőtörés stb.) feladatok beszerzésére is szeretne felkészülni? Egybe kell-e számítani az összes telephelyen (épületen) felmerült összes karbantartási/javítási munkát, vagy szakiparonként kell az egybeszámítást elvégezni? Hol lehet a projektszemléletet bevezetni? Gondolok itt egy nagyobb – de nem építésiengedély-köteles – átalakítási vagy javítási munkára.
15. cikk / 25 Egyoldalú jogcselekmények központosított közbeszerzésben
Kérdés: Vannak-e jogszabályi előírások arra, hogy a központosított közbeszerzésben megkötött keretszerződés alatt köteles-e a szervezetek lehívását a keretszerződést megkötött ajánlattevő teljesíteni, vagy visszautasíthatja a teljesítést? A verseny újra megnyitása nélküli esetről van szó, a közbeszerzésben részt vevő és a szállító nem köt egyedi szerződést eltérő feltételekkel. Így kell-e értelmezni a kormányrendelet 24. § (2) bekezdés bf) pontjának arra vonatkozó kikötését, hogy a keretszerződés alapján az intézmény egyoldalú jognyilatkozattal (a továbbiakban: megrendeléssel) jogosult a közbeszerzést megvalósítani? Mi a helyzet, ha a beszerző központosított közbeszerzésben regisztrált szervezet köztudomásúan fizetési nehézségekkel küszködik?
16. cikk / 25 Ajánlati felhívás közzétételének Kbt. szerinti feltétele központosított közbeszerzéseknél
Kérdés: KSZF-keretszerződés megkötésére irányuló központosított közbeszerzési eljárásban miként értelmezhető, illetve értelmezhető-e egyáltalán az alábbi Kbt.-beli előírás? Az ajánlatkérő az ajánlati felhívást – a szerződés megkötéséhez szükséges engedélyek megléte esetén – akkor teheti közzé, ha rendelkezik a szerződés teljesítését biztosító anyagi fedezettel, vagy az arra vonatkozó biztosítékkal, hogy a teljesítés időpontjában az anyagi fedezet rendelkezésre áll.
17. cikk / 25 Önkéntes csatlakozás tárgya
Kérdés: Az önként csatlakozók termékhez vagy szerződéshez csatlakoznak? Azaz van egy élő keretmegállapodás az egyik kiemelt termékre, adott egy önként csatlakozó, a keretmegállapodás alapján megköti az egyedi szerződést. Lejár a keretmeg állapodás, majd a szerződés is, kiírják a keretmeg állapodásra az új eljárást, megkötik a keretmegállapodást. Milyen szabály vonatkozik az önként csatlakozóra?
18. cikk / 25 Üzletrész-átruházásra vonatkozó KT-ajánlás érvénye
Kérdés: Értelmetlennek tartom a Közbeszerzések Tanácsának ajánlását az üzletrész átruházásáról, hiszen ezt a Gt. szabályozza, erre nincs hatálya a Kbt.-nek. Mi erről a véleményük? Egyáltalán mennyire köt minket ez az ajánlás?
19. cikk / 25 Közbeszerzés, beszerzés saját hatáskörben – központosított közbeszerzési rendszerben
Kérdés: A központosított közbeszerzési rendszerhez kapcsolódóan szeretném tudni, hogy mikor folytathat le az intézmény saját hatáskörben beszerzési vagy közbeszerzési eljárást?
20. cikk / 25 Keretmegállapodás különböző ajánlattevőkkel
Kérdés: Központosított közbeszerzési eljárás lefolytatására jogosult költségvetési szerv keretmegállapodásos eljárást hirdet meg egy kiemelt (állami normatívával rendelkező) termék tekintetében. A kiíró az eljárást egymástól független részekre bontja, s az eljárás jellegéből adódóan előzetesen meghatározza, hogy az eljárás első részét követően egy, illetve több ajánlattevővel kíván-e keretmegállapodást kötni. Jogszerűen jár-e el az ajánlatkérő, ha az egyes részek nagy hányadában több, míg néhány rész tekintetében csupán egy ajánlattevővel kíván majd keretmegállapodást kötni?