13 cikk rendezése:
1. cikk / 13 Elállási jog súlyos szerződésszegés esetén
Kérdés: A szerződéskötést követően kiderült, hogy ugyanaz az ajánlattevő egy másik szerződés teljesítése során súlyos szerződésszegést követett el azonos ajánlatkérőnél. A Kbt.-re hivatkozva elállhatunk a szerződéstől azonnali hatállyal, hivatkozva a korábbi szerződéssel kapcsolatos súlyos szerződésszegésre?
2. cikk / 13 Lehívás alapján legyártott termék átvételének visszautasítása
Kérdés: Az ajánlatkérővel keretszerződésünk van. Az adott lehívást határidőre teljesítettük, azonban az ajánlatkérő ezt követően úgy nyilatkozott, hogy nem kívánja elszállítani tőlünk a terméket, mert a lehívást követően kiderült, hogy nincs rá szüksége. Ilyenkor mit lehet tenni?
3. cikk / 13 Ajánlatkérő megrendelési kötelezettsége keretmegállapodásos eljárás alapján
Kérdés: A dokumentációval megküldött szerződéstervezet azt tartalmazza, hogy a keretszerződés alapján a megrendelő a beszerzés tárgyát képező termékek vonatkozásában nem köteles azok megrendelésére, a szerződés az ő oldalán nem keletkeztet megrendelési kötelezettséget. Ez így jogszerű? Elkészítjük a pályázatot, kalkulálunk, kapacitást biztosítunk, és előfordulhat, hogy egyáltalán nem rendel meg az ajánlatkérő semmit? Jár-e ilyenkor kártérítés, van-e lehetőség a szerződés/dokumentáció megtámadására?
4. cikk / 13 Ajánlattal elfogadott szerződéses feltételek módosíthatósága az ajánlatkérő által
Kérdés: Az ajánlatunkban, illetve külön nyilatkozatban a szerződéstervezetet elfogadtuk. Az ajánlatkérő a szerződés aláírását megelőzően jelezte, hogy további, a tervezetben, az eljárásban közölt tartalomban nem szereplő feltételekkel kívánja a szerződést kiegészíteni, és a feltételeket kéri beemelni a végleges szerződésbe. Ezt megteheti? Kötelesek vagyunk ebben az esetben megkötni a kívánt tartalommal a szerződést?
5. cikk / 13 Kártérítés az ajánlatkérő szerződéskötéstől történő visszalépése esetén
Kérdés: Ha ajánlatkérőként nem kérünk teljesítési biztosítékot, és a nyertes ajánlattevő visszalép a szerződéskötéstől, kérhetünk-e kártérítést és milyen összegben – figyelemmel arra, hogy az ajánlatkérő a visszalépéssel nem követett el jogsértést?
6. cikk / 13 Szerződéskötés megtagadása eredményes eljárás esetén
Kérdés: Ajánlatkérő az eredményhirdetést követően nem kötötte meg a nyertes ajánlattevővel a szerződést. Arra hivatkozott, hogy már nem áll érdekében a szerződés megkötése, és egyébként sincs fedezet a beszerzésre. Ez jogszerű? És egyébként eredményes eljárás után elzárkózhat-e bármilyen indokkal a szerződéskötéstől? (Ajánlatkérő helyi önkormányzat.)
7. cikk / 13 Nyertessé nyilvánítás jogi kifogás elbírálásának folyamatban léte alatt
Kérdés: Amennyiben oly módon nyilvánít győztesnek egy ajánlattevőt a bírálóbizottság és a döntéshozó testület, hogy közben a másik pályázó (akinek érvénytelenítette ajánlatát, de nem formai hiba miatt ugyanez a grémium) jogi kifogást nyújtott be, és nincs még ez ügyben határozat, a nyertessé nyilvánítás érvényesnek tekinthető-e? Élhet-e kártérítési keresettel a nyertesnek nyilvánított cég, ha mégsem ő lesz a tender lebonyolítója?
8. cikk / 13 Ajánlattétel költségeinek megtérítése kiírás visszavonása esetén
Kérdés: Az ajánlattétellel felmerült költségeket meg kell-e térítenie az ajánlatkérőnek akkor, ha a kiírást visszavonja?
9. cikk / 13 Ajánlatkészítés költségeinek viselése, átháríthatósága
Kérdés: Az ajánlat elkészítésének költsége áthárítható-e az ajánlatkérőre, azaz az beszámítható-e a megkötendő szerződés szerinti árba – nyertesség esetén?
10. cikk / 13 Dokumentáció ellenértékének visszatéríthetősége szerződés azonnali felmondása esetén
Kérdés: Egy dokumentációban az alábbi hivatkozásra leltünk: "Amennyiben a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság a 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet alapján a kiemelt termékek tárgyában megköti a keretszerződést vagy keretmegállapodást, Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy jelen szerződés 2. részteljesítésre vonatkozó részét azonnali hatállyal felmondja. Ajánlatkérő központi költségvetési szerv, így a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozik, és a keretszerződés hatálybalépésével kezdődően alkalmazási kötelezettsége van." Ez így jogszerű-e? Mit lehet tenni, hogy a dokumentáció árát visszakapjuk?