52 cikk rendezése:
1. cikk / 52 Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról
Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
2. cikk / 52 A Közbeszerzési Hatóság tájékoztatása hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás megindításáról
Kérdés: Mit jelent az egyidejűség a Kbt. 103. §-ának (2) bekezdése esetében?
3. cikk / 52 Iratbetekintés és tájékoztatási kötelezettség a Kbt.-ben
Kérdés: Az uniós irányelvekben nem látom azt a szigorú üzenetet, hogy az ajánlattevők tudomására kell hozni mindent, ami alapján megtudják, miért nem nyertek egy adott közbeszerzési eljárásban. Ezt csak a hazai szabályozás tartalmazza. Szükséges-e ez a tartalom a Kbt.-ben?
4. cikk / 52 Ajánlattevő tájékoztatási kötelezettségének terjedelme jogorvoslati eljárásban
Kérdés: Egy jogorvoslati eljárásban az ajánlatkérő folyamatosan tájékoztatja az egyébként az ügyben nem érdekelt szereplőket a benyújtott iratokról. Van-e joga erre az ajánlatkérőnek, illetve kiadhat-e az eljárás során minden információt a többi gazdasági szereplőnek?
5. cikk / 52 Jogorvoslati eljárás tárgyalás tartása nélkül
Kérdés: Hogyan zajlik a jogorvoslati eljárás, ha nem tart tárgyalást a DB?
6. cikk / 52 Elektronikus árlejtés folyamatában változtatható ajánlati elemek
Kérdés: Az ajánlatkérő a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás értékelési szempontja alapján bírálja el az ajánlatokat – Kbt. 76. § (2) bekezdésének a) pontja. Az elektronikus árlejtés folyamatában az árakon kívül megváltoztatható-e az eredetileg megajánlott termékek típusa vagy gyártmánya a végső ajánlatban?
7. cikk / 52 Szerződésfelmondással kapcsolatos kötelezettségek
Kérdés: Ajánlatkérőként uniós értékhatár feletti, karbantartási szerződést kötöttünk az új Kbt. rendelkezései szerint. A szerződésben meghatározott szolgáltatást a vállalkozónak hibabejelentés alapján, rövid kiszállási idővel kell nyújtania. A vállalkozó egymást követően három hibabejelentést mulasztott el határidőben kijavítani. A szerződésünk úgy rendelkezik, hogy a harmadik eset után figyelmeztetést küldünk, majd az ötödik eset után – ha azok egymást követően történnek – súlyos szerződésszegésre hivatkozással a szerződést azonnali hatállyal felmondjuk. A figyelmeztetést a szerződés szerint írásban megtettük, azt a vállalkozó kézhez vette. Van-e tájékoztatási kötelezettségünk a Közbeszerzési Hatóság felé, ha a szerződést felmondjuk?
8. cikk / 52 Becsült érték és alkalmazandó jogszabály versenyújranyitásnál
Kérdés: A központi közbeszerzésekkel kapcsolatos 320/2015. kormányrendelet szerint a nettó 8 millió forint alatti versenyújranyitással vagy írásbeli konzultációval megvalósuló beszerzések tekintetében fontos változás, hogy már előzetes engedélykérés nélkül is lefolytatható az eljárás, az érintett szervezet azonban negyedévente adatszolgáltatást köteles teljesíteni az ilyen típusú beszerzésekről. Ilyen esetben mit kell becsült érték alatt érteni? Az egész év során beszerzendő termékek nettó árát kell egybeszámítani, vagy csak az adott eljárásban (versenyújranyitás) beszerzendő áruk értékét? További kérdésem, hogy a versenyújranyitásoknál az új Kbt. szerint kell az eljárást lefolytatni, vagy a keretszerződésben meghatározottak szerint?
9. cikk / 52 Ajánlatkérő tájékoztatási kötelezettsége a Kbt. 73. §-ának (4) bekezdése vonatkozásában
Kérdés: A Kbt. 73. §-ának (5) bekezdésében foglalt előírás szerint, az ajánlatkérőnek a beszerzés tárgyától függetlenül, minden közbeszerzési eljárásban tájékoztatásként közölnie kell azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő a Kbt. 73. §-ának (4) bekezdése szerinti követelményekről tájékoztatást kaphat. Ezt úgy kell érteni, hogy a vállalkozásokra vonatkozó általános környezetvédelmi, szociális, munkajogi szabályozásokra vonatkozóan, még a legegyszerűbb árubeszerzés (például igazolványkönyvecske beszállítása) esetében is tájékoztatást kell adni arról, hogy mely szervezeteknél tájékozódhat ezekre vonatkozóan az ajánlattevő?
10. cikk / 52 Ajánlatkérő visszalépési lehetősége az eljárástól az új Kbt. hatálybalépését követően
Kérdés: November 1-je után indítunk közbeszerzési eljárást uniós rezsimben. Ezt követően van-e visszalépési lehetősége az ajánlatkérőnek? Ha vissza kívánjuk vonni a felhívást, hogyan tehetjük meg azt?