Kbt. 62. § (2) bekezdése szerinti kizáró okok igazolása a gyakorlatban

Kérdés: Az új Kbt. 62. §-ának (2) bekezdése szerinti kizáró okok igazolása kapcsán kérjük véleményüket. A 62. § (2) bekezdés a) pontja szerinti személyek – Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetén – megismerhetők a cégkivonatból, így tudjuk, hogy a 321/2015. kormányrendelet 8. § a) pontja szerinti nyilatkozatokat mely személyektől kell beszereznie és benyújtania. Ugyanez a hivatkozott bekezdés b) pontja esetében meglátásunk szerint nem egyértelmű, hiszen nincsen olyan nyilvántartás, amely ezen adatokat tartalmazza. Helyesen járunk-e el, ha azt kérjük az ajánlattevőtől, hogy "kimutatás" formájában nevezze meg ezeket a személyeket? Erre azért lenne szükség, hogy tudjuk, mely személyek vonatkozásában kell egyáltalán megkövetelnünk a 321/2015. kormányrendelet 8. § a) pontja szerinti nyilatkozatokat. Az sem egyértelmű, hogy a "kimutatást" milyen időszakra kérjük, hiszen az elmúlt öt évre tekintettel nem elegendő, ha ez rövidebb, mint az adott bűncselekmény kapcsán az elítélt büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesülési idő? Másrészről, mit tehetünk, ha az ajánlattevő igyekezete ellenére nem tudja benyújtani az adott személyek nyilatkozatát, mert adott esetben egy korábbi cégvezető vagy felügyelőbizottsági tag nem hajlandó vele együttműködni, esetleg nincs is tudomása az igazolandó körülményről (kizáró okról)?
Részlet a válaszából: […] ...annak érdekében, hogy a kizáró okokról szóló nyilatkozatot e személyek tekintetében az ajánlatkérő bekérhesse az ajánlatok értékelését követően a Kbt. 69. §-ának (4)-(8) bekezdése szerint. A vezetők kimutatásának természetesen tartalmaznia kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 11.

"In house" tényállás értelmezése

Kérdés: Az önkormányzat és az üzemeltetési feladatokra létrehozott "in house" cége szeretne üzemeltetési szerződést kötni az önkormányzat tulajdonában álló épületre, melyben a Polgármesteri Hivatal működik. A szerződés becsült értéke meghaladja a nyílt közbeszerzési eljárás értékhatárát, azonban mint "in house" szerződés nem kerül sor közbeszerzésre, viszont a megkötendő szerződés szerint a Polgármesteri Hivatal fizeti a számlák ellenértékét az érintett cégnek, amely nem "in house" cége a Polgármesteri Hivatalnak. Megköthető ez a szerződés jogszerűen?
Részlet a válaszából: […] ...alkalmazásában a szerződések teljesítéséből származik az azok alapján, harmadik személyek részére teljesített közszolgáltatás ellenértéke is, tekintet nélkül arra, hogy az ellenértéket az ajánlatkérő vagy a közszolgáltatást igénybe vevő személy fizeti meg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 9.

Beszerzés önkormányzat "in-house" szervezetétől

Kérdés: A Kbt. 23. §-ának (5) bekezdése alapján kialakított helyben központosított közbeszerzési rendszerében az ajánlatkérésre feljogosított szervezet (az önkormányzat) "in-house" cége szállíthat-e árut, vagy szolgáltathat-e a rendszerben lévő többi szervezet részére azon az alapon, hogy ő "in-house" kapcsolatban van az ajánlatkérésre feljogosított szervezettel, és ezáltal megvalósul a Kbt. 9. § (1) bekezdés ka) pontjában meghatározott kivétel, tehát tényleges közbeszerzés nem történik? Másképpen: a rendszerben lévő szervek – adott szállítóval, szolgáltatóval történő – szerződéskötési (megrendelési) kötelezettsége (mely egyébként az egész helyben központosított közbeszerzési rendszer lényege) fennáll-e abban az esetben, ha a szerződéskötést – közbeszerzési eljárás nélkül – eredményező feltétel csak az ajánlatkérésre feljogosított szervezet vonatkozásában áll fenn?
Részlet a válaszából: […] ...vele in-house viszonyban lévőcégével. Az alábbi in-house szabály is kifejezetten a stratégiai célokbefolyásolásáról és jogilag teljes mértékben más jogi személyről szól. A Kbt. 9. § (1) bekezdés k) pontjának ka) alpontja szerint atörvényt nem kell alkalmazni azokra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 13.

Bejelentkezés Kbt.-jogalanyként in-house tényállásnál

Kérdés: In-house tényállás esetén hogyan kell Kbt.-jogalanyként bejelentkezni?
Részlet a válaszából: […] ...származik. A szerződések teljesítésébőlszármazik az azok alapján harmadik személyek részére teljesítettközszolgáltatás ellenértéke is, tekintet nélkül arra, hogy az ellenértéket azajánlatkérő vagy a közszolgáltatást igénybe vevő személy fizeti meg.Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 28.

"Támogatásmentes" önkormányzati tulajdonú cég közbeszerzés- kötelezettsége

Kérdés: Egy adott cég 100 százalékban önkormányzati tulajdonú, és természetesen közbeszerzésre kötelezett. A cég tevékenysége során nem vesz igénybe és nem is kap sem állami, sem önkormányzati támogatást, az eredményeit a saját gazdálkodásából hozza létre már évek óta. Mivel semmilyen támogatásban nem részesül – mint már említettem, sem állami, sem önkormányzati támogatásban –, a cég a különböző beszerzéseknél – árubeszerzés, szolgáltatás –, ha elérik vagy meghaladják a közbeszerzési értékhatárt, köteles-e közbeszerzési eljárást lefolytatni minden esetben?
Részlet a válaszából: […] ...cégnek magának kell eldöntenie, hogy a törvény hatálya alá tartozik-e,avagy sem. A hatály alá tartozás tehát 100 százalékos mértékű állami tulajdonesetében sem automatikus.[A 2/A. § szerinti gazdálkodó szervezetekNem minősülnek a 2. § (1)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 11.

Kérelem adatok üzleti titokkénti kezelése iránt

Kérdés: Milyen módon kérheti az ajánlattevő, hogy az ajánlatkérő üzleti titokként kezelje egyes adatait?
Részlet a válaszából: […] ...valamint olyanténynek, információnak, megoldásnak vagy adatnak a nyilvánosságra hozatalát,amely a bírálati szempont alapján értékelésre kerül. Nem korlátozható,illetőleg nem tiltható meg üzleti titokra hivatkozással olyan adatnyilvánosságra hozatala sem,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 29.

Házon belüli beszerzések a gyakorlatban

Kérdés: Házon belüli beszerzés vizsgálatához kérjük a segítségüket. Kérdésünk a Kbt. 2/A. §-a alkalmazhatóságának megítélésével kapcsolatos. Egy önkormányzat 200 millió forintot nyert uniós forrásból iskolájának felújítására és korszerűsítésére. A beruházást az általa alapított, önálló jogi személyiségű önkormányzati gazdálkodási intézményével kívánja megvalósítani. Az önkormányzat 100 százalékos tulajdonosa ennek az intézménynek, amely ellátja a többi intézmény fenntartását, karbantartását, a városüzemeltetési feladatokat, valamint kis részben vállalkozási tevékenységet is folytat. Az intézmény éves költségvetési bevételének több mint 90 százaléka a képviselő-testület által is jóváhagyott önkormányzat részére végzett feladatok, tevékenységek ellenértéke. Úgy ítéljük meg, hogy a Kbt. 2/A. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt feltétel teljesül, mert az egyedüli alapító önkormányzat képviselő-testülete az intézmény felett a stratégiai és az ügyvezetési jellegű feladatok ellátását illetően is egyaránt teljes körű irányítási és ellenőrzési jogokkal rendelkezik. A következő kérdésekre kérjük válaszukat: 1. A megvalósítandó beruházás vonatkozásában alkalmazható-e a Kbt. 2/A. §-a, melynek értelmében a beruházás megvalósítására kötendő megállapodás a Kbt. szerint nem minősül két egymástól független fél közötti visszterhes szerződésnek, s így nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatni? Válaszukban vegyék figyelembe azt a tényt is, hogy a megvalósítandó önkormányzati beruházás nem szorosan vett közfeladat, illetve közszolgáltatás. 2. Amennyiben az 1. pontban feltett kérdésünkre a válasz az, hogy a házon belüli építési beruházás megvalósítható, akkor az intézmény, amely mint helyi önkormányzati költségvetési szerv a Kbt. 22. § (1) bekezdés d) pontja alapján önmagában is ajánlatkérő, hogyan járhat el? - Ha 10 százalék (20 millió forint) fölötti a beszerzendő szolgáltatás mennyisége, le kell-e a Kbt. szabályai szerinti közbeszerzési eljárást folytatni? Ha igen, akkor a becsült érték számításánál az önkormányzati vagy az intézményi értékeket kell-e egybeszámítani? - Az építési beruházás anyagszükségletét, illetve az árubeszerzéseket – ha azok becsült értékei az egybeszámítás alapján meghaladják a közbeszerzési értékhatárt – az intézménynek közbeszerzési eljárással kell-e beszereznie?
Részlet a válaszából: […] ...fogja beszerzéseitlebonyolítani, függetlenül attól, hogy a 10 százalékot meghaladja-e aszolgáltatás mennyisége, avagy sem. A becsült érték számítását ebben az esetbenattól függően kell elvégezni, hogy például az önkormányzat milyen projektbenszerzi be az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 12.

Szerződéskötés a Kbt. mellőzésével

Kérdés: Egy állami tulajdonú gazdasági társaság 100 százalékos tulajdonában lévő gazdálkodó szervezet, valamint ennek 100 százalékos tulajdonában lévő gazdálkodó szervezet szeretne egymással szerződést kötni. A kérdés az, hogy ez a két gazdálkodó szervezet a Kbt.-ben szabályozott eljárás mellőzésével megkötheti-e ezt a szerződést a Kbt. 2/A. § (1) bekezdésének fényében? A problémát az adja, hogy nem az (1) bekezdésben meghatározott 22. § (1) bekezdés szerinti ajánlatkérő köti a szerződést, hanem az ajánlatkérő maga is a 22. § (1) bekezdés szerinti ajánlatkérő által 100 százalékos tulajdoni hányaddal alapított gazdálkodó szervezet. Amennyiben van lehetőség a Kbt. szabályainak alkalmazása nélkül megkötni a szerződést, felmerül a kérdés, hogy a 2/A. § (1) bekezdés b) pontjában feltüntetett feltétel (a gazdálkodó szervezet a szerződéskötést követő éves nettó árbevételének legalább 90 százalékát az egyedüli tag ajánlatkérővel kötendő szerződés teljesítéséből származik) a szerződéskötést követő egy évre vonatkozik akkor is, ha a szerződést mondjuk a maximális három évre kötnék?
Részlet a válaszából: […] ...származik. A szerződés teljesítésébőlszármazik a szerződés alapján harmadik személyek részére teljesítettközszolgáltatás ellenértéke is, tekintet nélkül arra, hogy az ellenértéket azajánlatkérő vagy a közszolgáltatást igénybe vevő személy fizeti meg.Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 10.

Kbt. megkerülése a gyakorlatban

Kérdés: A Kbt. 2/A. §-ának (1) bekezdése szerint nem minősül a 2. § (1) bekezdésének alkalmazásában szerződésnek az a megállapodás, amelyet "a 22. §-ának (1) bekezdése szerinti ajánlatkérő és az olyan, százszázalékos tulajdonában lévő gazdálkodó szervezet köt egymással, amely felett az ajánlatkérő – tekintettel a közfeladat, illetve a közszolgáltatás ellátásáért vagy ellátásának megszervezéséért jogszabályon alapuló felelősségére – a stratégiai és az ügyvezetési jellegű feladatok ellátását illetően egyaránt teljes körű irányítási és ellenőrzési jogokkal rendelkezik, feltéve, hogy a gazdálkodó szervezet a szerződéskötést követő éves nettó árbevételének legalább 90 százaléka az egyedüli tag (részvényes) ajánlatkérővel kötendő szerződés teljesítéséből származik. A szerződés teljesítéséből származik a szerződés alapján harmadik személyek részére teljesített közszolgáltatás ellenértéke is, tekintet nélkül arra, hogy az ellenértéket az ajánlatkérő vagy a közszolgáltatást igénybe vevő személy fizeti meg." Valamely önkormányzat egy közfeladat ellátására 100 százalékos tulajdonában lévő gazdasági társaságot alapít, vele a Kbt. eljárása nélkül hosszú távú megállapodást köt. A Kbt. megkerülésének minősül-e, ha ezt a gazdasági társaságot az önkormányzat ezután értékesíti, természetesen a megállapodásaival együtt?
Részlet a válaszából: […] ...A (2) bekezdés alapján az ajánlattevőként szerződő félteljesítésében – ha az ajánlatkérő a felhívásban előírta a közbeszerzésértékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókmegjelölését – csak az ajánlatban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. április 2.

Közbeszerzések ellenőrzésének gyakorlati problémái

Kérdés: Az ellenérték kifizetésénél alapvető problémát jelent, főleg az uniós költségből történő megvalósítások esetén, hogy az ellenőrzések nagyon elhúzódnak, emiatt a beruházást kezdeményező intézmény, önkormányzat stb. a felvett hitelek miatt olyan lehetetlen helyzetbe, adósságba kerülhet, ami számára nagy teher. Előfordul olyan beszerzés, ahol a megvalósítást követően eltelt egy év múlva kerül csak sor az uniós ellenőrzésekre, és az eljárás lezárása után kapják meg az önkormányzatok a pénzt. Ez nem a közbeszerzési tárgykörbe tartozik, de valamilyen rendezés e téren is szükséges lenne, mert összefüggésben van a kifizetések elhúzódásával. Tudnak-e ebben a körben érdemi változásról?
Részlet a válaszából: […] ...származik. A szerződésteljesítéséből származik a szerződés alapján harmadik személyek részéreteljesített közszolgáltatás ellenértéke is, tekintet nélkül arra, hogy azellenértéket az ajánlatkérő vagy a közszolgáltatást igénybe vevő személy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 19.
1
2