Kizárás jogszerűsége

Kérdés: Cégünket sajnálatos módon megint kizárták egy közbeszerzésből. Hat ajánlatadóból ötöt kizártak, 6-8 különféle – egyébként szokásosan hiánypótolható hiányosságok és bekötésre, oldalszámozásra vonatkozó formális – okra hivatkozva. Csak egyetlen ajánlatadót nem zártak ki, aki négy részre tett ajánlatot, és persze megnyerte árverseny nélkül. A kiíró rengeteg nyilatkozat és bizonylat kérését írta elő a kiírásban és dokumentációban, élt azzal a lehetőséggel, hogy mindent eredeti vagy hitelesített másolatban kért (például 3 évi teljes beszámolót kiegészítő mellékletekkel együtt stb.), és e rendkívül sokrétű kérelmekhez nem biztosított hiánypótlási lehetőséget. Ezt a Kbt. 83. § (1) bekezdése szerint csak akkor teheti meg, ha az eljárás nem az EU-ból származó forrásból támogatott beszerzésre irányul. Kérdés, honnan tudhatja meg az ajánlatadó, hogy kap-e EU-s forrást a kiíró? Kérhetünk-e erre vonatkozó nyilatkozatot tőle? Arra is vonatkozik a hiánypótlás legalább egyszeri biztosítási kötelezettsége, ha EU-s forrás ugyan közvetlenül nem kapcsolódik az eljárásban történő beszerzéshez, de ha olyan beruházáshoz használnak majd az eljárásban beszerzett szerelvényekből, amit viszont EU-s forrásból támogatnak? Ha sikerülne bizonyítani, hogy így van, a hiánypótlás tiltását meg lehetne támadni. A Kbt. 70. § (1) bekezdése előírja, hogy ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy nyertesség esetén magára kötelezettségként vállalja a 305. § és 306/A. §-okban lévő előírások érvényesítését. Erre a nyilatkozattételre azonban sem az ajánlati felhívás, sem a dokumentáció nem hívja fel a figyelmet. Véleményem szerint nem várható el az ajánlattevőktől a Kbt. ilyen szintű ismerete, pláne úgy, hogy semmiféle hiánypótlásra nincs lehetőség. Kérhető-e és kizárható-e olyan nyilatkozat nemléte miatt az ajánlattevő, amely nyilatkozat meglétének szükségességére az ajánlatkérő sem a felhívásban, sem a dokumentációban sehol nem hívta fel a figyelmet?
Részlet a válaszából: […] A felhívásnak része az uniós pályázatra utalás, amennyiben afelhívásban nem szerepel hivatkozásként, ezt az ajánlattevőnek el kellfogadnia. Ha azonban az ajánlatkérő például utólag mégis EU-s forráselköltésére kívánja elszámolni a pályázott összeget, az elszámoláskor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 16.

Ajánlati biztosítékkal kapcsolatos értelmezési problémák

Kérdés: Mikortól túlzott mértékű az ajánlattételi biztosíték? Figyelembe vehető-e az ajánlati biztosíték összegének megállapításánál az, hogy a kiíró a beszerzést – részben vagy egészen – támogatás igénybevételével kívánja megvalósítani? Kötelező e minden esetben az ajánlati biztosítékra kötelezés vagy annak megkövetelése az ajánlatkérő belátásától függ?
Részlet a válaszából: […] ...például támogatástól történőelesésre, időveszteség miatt az építési beruházás lehetetlenné válásárahivatkozással a téli időszakban és az abból adódó veszteség, egyéb költségek(állagmegóvás) felmerülésére hivatkozással stb. -, úgy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. január 28.

Dokumentáció ellenértékének visszatéríthetősége szerződés azonnali felmondása esetén

Kérdés: Egy dokumentációban az alábbi hivatkozásra leltünk: "Amennyiben a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság a 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet alapján a kiemelt termékek tárgyában megköti a keretszerződést vagy keretmegállapodást, Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy jelen szerződés 2. részteljesítésre vonatkozó részét azonnali hatállyal felmondja. Ajánlatkérő központi költségvetési szerv, így a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozik, és a keretszerződés hatálybalépésével kezdődően alkalmazási kötelezettsége van." Ez így jogszerű-e? Mit lehet tenni, hogy a dokumentáció árát visszakapjuk?
Részlet a válaszából: […] ...a helyzetben nem tehet mást az intézmény, mintfelmondja a hatályos szerződését és a vonatkozó kormányrendelet szerint szerezbe a továbbiakban. Ez a megoldás tehát jogszerű. A dokumentáció áránakvisszaszolgáltatása ebben a helyzetben nem tekinthető valós lehetőségnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 12.

Kiírási feltételek módosítása a gyakorlatban

Kérdés: A kiírási feltételek módosításának minősül-e, ha a kiíró a kérdésekre adott válaszokban az eredetileg másolatban kért igazolásokról azt mondja, hogy hiteles másolatban kéri?
Részlet a válaszából: […] A kiegészítő tájékoztatás során nincs lehetőség adokumentációban, illetőleg a felhívásban foglaltak módosítására, amely ebben azesetben egyértelmű. A Kbt. 56. §-ának (4) bekezdése ezzel kapcsolatbanegyértelműen fogalmaz, amikor akként rendelkezik, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. december 18.

Kizáró okok meghatározhatósága

Kérdés: Közbeszerzési kiírásnál a kizáró okok vizsgálatához kötődik a kérdésünk. Vannak-e kötelezően kiírandó kizáró okok, vagy ezeket opcionálisan a kiíró szervezet határozza meg? Mit lehet tenni, ha a pályázó valamely kizáró ok alá esik (vagy annak alvállalkozója)?
Részlet a válaszából: […] ...illetőleg ha az ajánlattevő tevékenységét más bírósághasonló okból és módon jogerősen korlátozta;– közbeszerzési eljárásokban való részvételtől jogerőseneltiltásra került, az eltiltás ideje alatt;– egy évnél régebben lejárt adó-,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. január 16.

Szubjektív bírálat, szakértők a bírálati eljárásban

Kérdés: A hatályos szabályozás szerint van-e lehetőség ún. szubjektív bírálatra? Igénybe vehetők-e a bírálat során független szakértők?
Részlet a válaszából: […] ...tanácsadó azadott közbeszerzési eljárással kapcsolatban nem lehet sem békéltető, sem pedigtanúsító.A kérdés kapcsán a továbbiakban fel kell hívnunk azajánlatok elbírálására vonatkozó Kbt.-beli rendelkezések egy csoportját is(Kbt. 81., 83., 89. és 90. §-ai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. december 27.

Igazolások teljesítése egyszerű eljárásban

Kérdés: Egyszerű eljárás keretében az adóhatósági (VPOP) igazolást milyen formában lehet teljesíteni? A Kbt. 20. §-a szerint az igazolást eredeti vagy közjegyző által hitelesített másolatban kell benyújtani. Kérhet-e a kiíró "sima" másolatot? [Az ajánlattevők túl szigorú (drága) feltételnek tartják az egyszerű eljárásban az eredeti adó/VPOP igazolás megkövetelését.]
Részlet a válaszából: […] ...illetőleg ha az ajánlattevő tevékenységét más bírósághasonló okból és módon jogerősen korlátozta;– közbeszerzési eljárásokban való részvételtől jogerőseneltiltásra került, az eltiltás ideje alatt;– egy évnél régebben lejárt adó-,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 14.

Igazolások azonos ajánlatkérő eljárásaiban való részvétel esetén

Kérdés: Cégünk rendszeresen ugyanannak a kiíró cégnek a pályázatain indul, nagyobb részben alvállalkozóként. Nem értjük, hogy miért kell minden pályázat alkalmával valamennyi fővállalkozó számára eredeti igazolásokat adni? (10 százalék feletti alvállalkozók vagyunk általában.)
Részlet a válaszából: […] ...eredetben, avagyközjegyzői hitelesítéssel ellátott másolatban nyújthatóak csak be – mint arramár számos kérdésre adott válaszunkban hivatkoztunk. Végül megjegyezzük, hogy az igazolásokat egy-egy adotteljárásban minden esetben csatolni kell, és ez alól...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 14.

Ajánlattevői kör szűkítése

Kérdés: Milyen feltételek mellett szűkítheti az ajánlatkérő az ajánlattevők körét?
Részlet a válaszából: […] ...körének szűkítését alapelveivel összhangban.Az ajánlattevők elsősorban a Kbt.-ben szabályozott kizáró okokat kötelesek eljárásukban figyelembe venni, tehát értelemszerű, hogy a törvény kötelező rendelkezései folytán az ott felsoroltakat az eljárásból ki...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. október 18.