Helyben központosított közbeszerzés kiépítése

Kérdés: A megyei önkormányzat az általa irányított intézményeire kiterjedően – az előzetes felméréseket követően – ki szeretné alakítani a helyben központosított közbeszerzés intézményét. A fenti jogszabály-módosítást kezdeményező törvényjavaslat és a parlament által elfogadott törvény több ponton eltér egymástól. A törvényjavaslat tartalmazta azt, hogy a rendelet megalkotásánál a Kbt. és a 168/2004. Korm. rendelet szabályait is alkalmazni kell. Az elfogadott törvényben már csak annyi van, hogy a Kbt. rendelkezéseit kell alkalmazni. Jól értelmezem-e, hogy a helyben központosított közbeszerzés a már létező és működő központosított közbeszerzés szabályait figyelembe véve építhető ki, de attól, amennyiben a Kbt. ezt nem tiltja, el is lehet térni a rendelet megalkotásánál? Maga a módosító – 2006. évi CXXXV. – törvény csak a leglényegesebb és a megalkotandó rendelet kötelező tartalmi elemeit nevezi meg, és a rendeletben ezek köré építkezve kell a rendszer kiépítéséről és működtetéséről rendelkezni. A törvényjavaslat tartalmazott egy olyan feltételt is, hogy az önkormányzat a rendeletében kijelöli a helyben központosított közbeszerzés keretében ajánlatkérésre kizárólagosan feljogosított és kizárólagos tulajdonában álló szervezetet, az elfogadott törvényből ugyanakkor kimaradt a kizárólagos tulajdonában mondatrész. A fentiekkel kapcsolatban felmerült annak a kérdése, hogy elméletben nem ütközik-e a Kbt.-be egy olyan megoldás, hogy a helyben központosított rendszer működtetését egy, az önkormányzattól teljesen független, közbeszerzési eljárással kiválasztott szervezetre bízzuk. (Én azt gondolom, hogy ez több szempontból nem szerencsés megoldás, de az elvi lehetősége nem kizárt.)
Részlet a válaszából: […] ...kormányrendeletet is megjelölte a jogalkotó. A kialakítás soránerre feltétlenül érdemes figyelemmel lenni, de a vonatkozó kormányrendeletalkalmazása ebben az esetben nem kötelező. A kizárólagos tulajdonában mondatrész elhagyásánakkövetkezménye egy igen liberális...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. április 23.

Közbeszerzési gyakorlat a jogi szabályozásban

Kérdés: Mi tekinthető közbeszerzési gyakorlatnak a hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenység vonatkozásában, és hol találhatók meg az erre vonatkozó előírások?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésre a választ a 29/2004. IM rendelet 1-4. §-ai adják meg.A rendelet szerint a Kbt. 11. §-ának (1) bekezdése alkalmazásában (amely jogszabályhely azt tartalmazza, hogy hivatalos közbeszerzési tanácsadó az, aki felsőfokú végzettséggel és legalább...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. október 18.
Kapcsolódó címkék: