Új fakultatív kizáró ok a Kbt.-ben

Kérdés: Az új Kbt.-ben szerepel fakultatív kizáró okként, miszerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely megszegte a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította. A hivatkozott rendelkezés általános fogalmazása alapján nem tudjuk értelmezni, hogy milyen súlyú követelményszegések tartoznak ide. Például ha egy munkavállalónk üzemi balesetet szenvedett, és emiatt megállapították a felelősségünket, az már kizáró oknak minősül? (A hivatkozott melléklet alapján ennél súlyosabb kötelezettségszegést tartunk kizáró oknak.) És ha igen, lehetőségünk van öntisztázásra?
Részlet a válaszából: […] ...követelményeket, és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási, vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította – Kbt. 63. § (1) bekezdésének a) pontja.Mivel a fenti választható kizáró ok vonatkozik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

Kizáró okokkal kapcsolatos változások

Kérdés: Változtak-e a kizáró okokkal kapcsolatos előírások?
Részlet a válaszából: […] 2010. szeptember 15-étől kismértékű módosítás történt mind akizáró okok, mind igazolásuk vonatkozásában.Az alábbi szabályok módosultak a kizáró okok elő­írásában.A Kbt. 60. § (1) bekezdés a) és i) pontja alapján amódosítást követően az eljárásban nem lehet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 11.

Munkavédelmi szabályok betartásának ellenőrzése

Kérdés: Adott közbeszerzés vonatkozásában az ajánlatkérő ellenőrizheti-e a munkavédelmi szabályok betartását? Milyen körben? És ugye csak az adott közbeszerzés kapcsán beszerzett OMMF-vélemény és az arra tett ajánlattevői nyilatkozat szerint?
Részlet a válaszából: […] ...(5) bekezdésének a) pontjábanmeghatározott, két évnél nem régebben meghozott, jogerős és végrehajthatóközigazgatási, illetőleg bírósági határozatban megállapított és munkaügyibírsággal vagy az adózás rendjéről szóló törvény szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 19.

Törvényi hatály alá tartozásból adódó kötelezettségek

Kérdés: Mi a jelentősége annak a nyilatkozatnak, amely arról szól, hogy az ajánlattevő a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény, illetve a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény hatálya alá tartozik-e, avagy sem? Ha igen, ez milyen többletkötelezettséget jelent az ajánlattevőnek a közbeszerzési eljárás során?
Részlet a válaszából: […] ...összefüggő kötelezettségek teljesítésévelkapcsolatban – öt évnél nem régebben meghozott – jogerős közigazgatási,illetőleg bírósági határozatban megállapított és munkaügyi bírsággal vagybefizetésre kötelezéssel sújtott jogszabálysértést követett el...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 3.

Kizáró okok építési beruházás tárgyú, egyszerű eljárásban

Kérdés: Építési beruházás tárgyú közbeszerzés esetén, egyszerű eljárásban milyen kizáró okok jelölhetők meg az ajánlattevőkkel szemben?
Részlet a válaszából: […] ...bánásmód követelményének a 2003. évi CXXV.törvénybe ütköző – két évnél nem régebben meghozott – jogerős közigazgatási,illetve bírósági határozatban megállapított és bírsággal sújtott magatartásttanúsított.Az (1) bekezdés e) pontjában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 19.

Tanácsi tájékoztató figyelembevétele külföldi erőforrás esetén

Kérdés: A Közbeszerzések Tanácsa honlapján közzétett tájékoztató megkülönbözteti a kizáró okok igazolása tekintetében a hazai és a külföldi letelepedésűeket. Kérdés, hogy amikor alkalmasság igazolásánál külső erőforrásra támaszkodva (harmadik fél referenciájának használata) az erőforrás rendelkezésre állása mellett csak a kizáró okokról kell közjegyző által hitelesített okiratban nyilatkozni – a Kbt. 60. §-ának (1) bekezdése szerinti kizáró okokról adott nyilatkozat –, akkor ezeket a tanácsi tájékoztatókat bármilyen módon figyelembe kell-e venni abban az esetben, ha az alkalmasság igazolásához ajánlattevőként külföldi letelepedésű cég nyilatkozatát vesszük igénybe?
Részlet a válaszából: […] ...összefüggő kötelezettségek teljesítésévelkapcsolatban – öt évnél nem régebben meghozott – jogerős közigazgatási,illetőleg bírósági határozatban megállapított, és munkaügyi bírsággal vagybefizetésre kötelezéssel sújtott jogszabálysértést követett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. június 25.

Igazolások új szabályai

Kérdés: Hogyan kell ajánlattevőként igazolni a Kbt. 60. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat és a 61. § (1) bekezdésének a)-d) pontjait, illetve amit ebből eddig közjegyző előtt tett nyilatkozattal lehetett igazolni? Igaz-e, hogy elegendő a cégszerűen aláírt nyilatkozat 2006. január 15-e óta? Milyen további változásokat hozott a törvénymódosítás az igazolási módokban?
Részlet a válaszából: […] ...összefüggő kötelezettségekteljesítésével kapcsolatban – öt évnél nem régebben meghozott – jogerős közigazgatási,illetőleg bírósági határozatban megállapított és munkaügyi bírsággal vagybefizetésre kötelezéssel sújtott jogszabálysértést követett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 22.

Kizáró okok meghatározhatósága

Kérdés: Közbeszerzési kiírásnál a kizáró okok vizsgálatához kötődik a kérdésünk. Vannak-e kötelezően kiírandó kizáró okok, vagy ezeket opcionálisan a kiíró szervezet határozza meg? Mit lehet tenni, ha a pályázó valamely kizáró ok alá esik (vagy annak alvállalkozója)?
Részlet a válaszából: […] ...foglalkoztatásával összefüggő kötelezettségekkelkapcsolatban – öt évnél nem régebben meghozott – jogerős közigazgatási,illetőleg bírósági határozatban megállapított és bírsággal sújtottjogszabálysértést követett el.Az említett jogszabályhely (2)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. január 16.