37 cikk rendezése:
1. cikk / 37 Feltételes közbeszerzés – felfüggesztett hatálybalépés
Kérdés: Önök szerint, ha feltételes közbeszerzést folytatunk le, akkor minden esetben elő kell írni a szerződésben a felfüggesztett hatálybalépést?
2. cikk / 37 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
3. cikk / 37 A Kbt.-módosítás hatása folyamatban lévő szerződésekre
Kérdés: Az új jogszabály hatálybalépése hogyan érinti a már folyamatban lévő szerződéseket?
4. cikk / 37 Ajánlattevő kizárása alvállalkozója kizáró ok hatálya alá kerülése miatt
Kérdés: Ki kell-e zárnom az ajánlattevőt, ha az alvállalkozója – nem pedig a kapacitást biztosítója – kizáró ok hatálya alá kerül?
5. cikk / 37 Alvállalkozó-cserére vonatkozó eljárásrend a közbeszerzési szerződésben
Kérdés: Lehet-e a szerződésbe alvállalkozó-cserére vonatkozó eljárásrendet beépíteni, szükségtelenné téve ezzel a szerződés módosítását ezekben az esetekben?
6. cikk / 37 Alvállalkozás közös ajánlattevők között
Kérdés: Közös ajánlattevők nyertessége esetén van-e lehetőség arra, hogy a szerződéskötést követően, annak teljesítése során egymással alvállalkozási szerződést kössenek, és egymás alvállalkozói legyenek?
7. cikk / 37 Tájékoztatás közzététele szerződésteljesítésről
Kérdés: A hatályos jogszabályok szerint a szerződés teljesítéséről szóló tájékoztatást a CoRe szerződés-nyilvántartó rendszerben kellene közzétenni, ez azonban jelenleg technikailag nehezen megoldható. Megfelel ebben a helyzetben, ha az ajánlatkérő továbbra is a KBA-ban teszi közzé a tájékoztatást?
8. cikk / 37 Alvállalkozó bejelentése az ajánlat szerint nem alvállalkozásban teljesítendő feladatra
Kérdés: Ha az ajánlatkérő az ajánlatban kéri a Kbt. 66. §-ának (6) bekezdése szerinti ajánlattevői nyilatkozat becsatolását, akkor a teljesítés során az ajánlattevő a 138. § (3) bekezdés értelmében bejelenthet-e olyan új alvállalkozót, akinek/amelynek teljesítése olyan részre vonatkozik, amely az ajánlatban alvállalkozó által teljesítendő részként – Kbt. 66. § (6) bekezdés a) pont – nem került megjelölésre?
9. cikk / 37 Nem nevesített alvállalkozó cseréje
Kérdés: A szerződés teljesítéséhez igénybe vett alvállalkozó nem volt nevesítve az ajánlatban, és közreműködése mértéke 10 százalék alatti volt. Le szeretnénk cserélni, pontosabban bevonni egy másik alvállalkozót is. Ehhez elegendő, ha nyilatkoztatjuk az akkor hatályos törvény szerint a kizáró okokról a bevonni kívánt alvállalkozót? Vagy be is kell jelenteni az ajánlatkérőnek a változást?
10. cikk / 37 Alvállalkozó bejelentése kétszakaszos eljárás ajánlattételi szakaszában
Kérdés: Kétszakaszos eljárás részvételi szakaszában úgy nyilatkoztunk, hogy nem vonunk be alvállalkozót a teljesítéshez. Az ajánlatételi szakaszban ennek ellenére bejelenthetjük, hogy igénybe veszünk alvállalkozót?