Tartozás ledolgozása súlyos szerződésszegést követően

Kérdés: Közműfejlesztés építési beruházás nyertes ajánlattevője a vállalkozói szerződés alapján 30% előleget kapott. A teljesítés során két részszámla lett kifizetve. Az előleg, valamint a három részszámla összege a teljes vállalkozói díj 82%-a volt. A vállalkozó azonban a 3. részszámla kifizetését követően levonult a munkaterületről, és félbehagyta a beruházást. Az önkormányzat által felkért szakértő megállapította, hogy a beruházás készültségi foka 62%-os. Az önkormányzat felszólította a vállalkozót, hogy a készültségi foknak megfelelően ismeri csak el a teljesítést, és a korábban kifizetett összeg és a készültségi fok közötti különbözetet kéri visszafizetni. A vállalkozó erre nem volt hajlandó, így az ajánlatkérő bírósághoz fordult. A bírósági eljárás során a vállalkozó egyezségi ajánlattal állt elő, miszerint a tartozását "ledolgozza", vagyis nem pénzben teríti meg a tartozást, hanem "természetben". Érinti-e ez a megoldás az eredeti közbeszerzési eljárás alapján megkötött vállalkozói szerződést? Amennyiben az ajánlatkérő úgy dönt, hogy tud munkát adni a vállalkozónak, de ennek értéke a közbeszerzési értékhatárt eléri, hogyan kezelhető ez közbeszerzés szempontjából?
Részlet a válaszából: […] ...kell arra lennie, hogy amennyiben az új feladatok elvégzése szintén közbeszerzés-köteles lenne, úgy az ajánlatkérő megkerülné a közbeszerzési törvényt, hiszen nem ingyenes szolgáltatást vesz igénybe, hanem visszafizetés helyett dolgozná le a másik fél a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 6.

Modellváltó egyetemek a Kbt. hatálya alatt

Kérdés: A modellváltó egyetemek a közbeszerzési törvény hatálya alá fognak tartozni? Amennyiben lehetőség van váltásra, milyen formában lehet leválni a közbeszerzésről eljárásszinten?
Részlet a válaszából: […] A jelenleg a Kbt. 5. § (1) bekezdés c) pontja alá tartozó szervezetek a továbbiakban nem költségvetési szervek lesznek, így azt kell vizsgálniuk, hogy finanszírozásuk milyen forrásból származik annak érdekében, hogy a Kbt. § (1) bekezdés e) pontja vonatkozásában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 12.

Bírálóbizottság véleménykialakításának folyamata

Kérdés: Megfelelő-e az a gyakorlat, ha a bírálóbizottság szavaz, és egyszerű többséggel alakítja ki a véleményét? Mi a helyzet abban az esetben, ha három szakértelem leszavazza a negyediket, azaz például a műszaki szakértelemmel rendelkezőnek az a véleménye, hogy nem jó az ajánlat? Csak a négy szakértelem egyetértésével lehet nyertest hirdetni?
Részlet a válaszából: […] ...létrehozni az ajánlatoknak – szükség esetén a hiánypótlás, felvilágosítás vagy indokolás (71-72. §) megadását követő – a közbeszerzési törvény szerinti elbírálására és értékelésére. A bírálóbizottság írásbeli szakvéleményt és döntési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 10.

Eljárás szakértő jogviszonyának változása esetén

Kérdés: Amennyiben kapacitást nyújtó szervezetet veszünk igénybe egy ajánlattétel során szakértői alkalmasság igazolására, az adott szakértőnek munkaviszonyban kell-e állnia a kapacitást nyújtó szervezettel, vagy lehet közöttük megbízási jogviszony? Mi a teendő abban az esetben, ha már egy elnyert ajánlatról van szó, amiben ez a szakértő az ajánlatadáskor a kapacitást nyújtó szervezet munkavállalója volt, viszont a teljesítés során ez a munkavállaló egyéni vállalkozói formában folytatja a működését? Továbbra is a kapacitást nyújtó szervezettel (aki megbízási szerződéssel foglalkoztatja tovább a szakértőt) kell szerződésben állnia a megrendelőnek, vagy az egyéni vállalkozóval – akit be kell jelenteni, és a kizáró okok hatálya alá tartozásáról nyilatkozni?
Részlet a válaszából: […] ...teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.A (9) bekezdés szerint a közbeszerzési törvény végrehajtási rendeletében foglaltak szerint előírt, szakemberek – azok végzettségére, képzettségére...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 6.

Szakértő cseréje, jogviszonyok változása mellett

Kérdés: Egy már megkötött keretmegállapodásban fel van tüntetve azon szakértők listája, akikkel az ajánlattevő megfelelt az ajánlati követelményeknek, és akiknek a teljesítésben részt kell venniük. Ezek a szakértők az ajánlattevő munkavállalói. Van-e arra lehetőség, hogy a teljesítés során a listán szereplő szakértőt lecserélje, de nem munkavállalóra, hanem egy alvállalkozóra, aki így egyben kapacitást nyújtó alvállalkozó is lesz? Van-e arra lehetőség, hogy ha a felsorolt szakértők közül az egyik átszerződik egy, az ajánlatban nevesített alvállalkozóhoz? Így a szakértő ugyanaz maradna, viszont az alvállalkozó ezáltal kapacitást nyújtó szervezetté válna?
Részlet a válaszából: […] ...amelyeknek az ajánlattevőként szerződő fél a közbeszerzési eljárásban az adott szervezettel vagy szakemberrel együtt felelt meg.A közbeszerzési törvény 138. §-ának (3) bekezdése pedig egyértelművé teszi, hogy az ajánlatkérő nem korlátozhatja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 9.

Ellenőrzést végző szerv jogszabálysértése

Kérdés: Mi a teendő akkor, ha az ellenőrzést végző szerv sért Kbt.-t? Ajánlatkérőként a központi ellenőrzés alá tartozunk. Nem először követelik olyan tételek javítását, melyek nem szerepelnek az eljárási dokumentumokban, tehát eleve vitaalapot képez. Most az ellenőrző ügyvédi iroda kiküldte egy másik ajánlatkérőnek az anyagot, vélhetően összekeverték. Mi ilyenkor a teendő? Ez nem meríti ki az összeférhetetlenségi szabályt a Kbt. szerint, vagy nem sérti a verseny tisztaságát?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérő tudomására jut, hogy az ellenőrző szervezet által bevont szakértő nem versenysemleges módon közöl információt, a közbeszerzési törvény 25. §-ának (1) bekezdése értelmében erről szükséges tájékoztatást nyújtania az ellenőrző...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 10.

Megállapodás szakértő közreműködéséről

Kérdés: Megállapodhat-e (ún. előszerződéses okiratban) az ajánlattevő és a vele az ajánlat benyújtásának időpontjában munkaviszonyban még nem lévő, a 321/2015. kormányrendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja szerinti, alkalmasságot igazoló szakértő egybehangzóan úgy, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén egymással munkaszerződést fognak kötni? Ilyen okirat birtokában mentesül-e a szakértő az erőforrást biztosító szervezetre vonatkozó előírások (leginkább a saját EEKD-dokumentum benyújtása) teljesítése alól?
Részlet a válaszából: […] ...teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.A (9) bekezdés alapján a közbeszerzési törvény végrehajtási rendeletében foglaltak szerint előírt szakemberek – azok végzettségére, képzettségére...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 8.

Verseny-újranyitásos eljárások becsült értékének meghatározása

Kérdés: A központi közbeszerzésen belül a verseny-újranyitásos eljárásoknál a becsült költség meghatározása a KEF-portálon található legmagasabb árakból számolható?
Részlet a válaszából: […] ...hasonló tárgyra irányuló szerződéseinek elemzése – a)-g) pontok.A KEF-portálon található árak tehát gyakorlatilag megfelelnek a közbeszerzési törvény 28. § a), b) és g) pontjaiban foglaltaknak, hiszen előzetes ajánlatnak tekinthetők, ahol több...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 17.

Alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók cseréje

Kérdés: A Kbt. 128. §-a csak az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozók és szakemberek lecserélését szabályozza. Ezek szerint azok az alvállalkozók és szakemberek, akik/amelyek nem vettek részt az alkalmasság igazolásában, de az ajánlatban az ajánlattevő megjelölte, nem kötelesek részt venni a teljesítésben, illetve szabadon lecserélhetők?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatok értékelésekor [63. § (4) bekezdése] meghatározó körülménynek minősült – 128. § (2)-(4) bekezdés.A közbeszerzési törvény 128. §-ának (2) bekezdése tehát arról rendelkezik, hogy az alkalmasság igazolásában részt vevő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 7.

Kötelező, közbeszerzés nélküli szerződéskötés

Kérdés: Miért kell nekem kórházként a büntetés-végrehajtási intézettel szerződnöm? Mi a jogalap a vonatkozó kormányrendeleten kívül? Ha én közösségi rezsimben szerződöm közbeszerzés nélkül a büntetés-végrehajtási intézettel, az nem sérti a Kbt.-t?
Részlet a válaszából: […] ...való átadásának-átvételének és azok ellentételezésének rendjét – 35. § (1) bekezdés b) pont.A felhatalmazás tehát nem a közbeszerzési törvény felhatalmazó rendelkezéseiből ered, azaz nincs tekintettel az ellátási kötelezettség megállapításakor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 12.
1
2
3