Eljárásrend szakember cseréje esetén

Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
Részlet a válaszából: […] ...a teljesítés során:A szerződés teljesítésének folyamatában az alkalmasságban segítő, kapacitást biztosító szervezet változhat. A módosítás során figyelemmel kell lennie az ajánlattevőnek arra, hogy az új szervezet valóban megfeleljen azoknak az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók cseréje

Kérdés: A Kbt. 128. §-a csak az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozók és szakemberek lecserélését szabályozza. Ezek szerint azok az alvállalkozók és szakemberek, akik/amelyek nem vettek részt az alkalmasság igazolásában, de az ajánlatban az ajánlattevő megjelölte, nem kötelesek részt venni a teljesítésben, illetve szabadon lecserélhetők?
Részlet a válaszából: […] ...a szerződésben nevesített alvállalkozóról vagy közreműködőről van szó, annak cseréje esetén a Kbt.-nek a szerződés módosítására irányadó rendelkezéseit (132. §) kell figyelembe venni.Amennyiben olyan alvállalkozóról vagy közreműködőről van...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 7.

Alvállalkozó "cseréje"

Kérdés: A Kbt. szerint van lehetőség az alvállalkozó cseréjére, így javasolt mindenképpen bevonni egy alvállalkozót, arra az esetre, ha szükség lenne a végrehajtás során új vagy másik szakértelemre. Ez a megoldás csak 10 százalék feletti alvállalkozóra vonatkozik, aki az alkalmasságban segít, vagy 10 százalék alattira is, akit a teljesítésbe vonok be? Van lehetőségem külső szakértőt (10 százalék alatti alvállalkozó) cserélni akkor, ha az alkalmassági kritériumoknak megfelel az új bevonni kívánt szakértő? Továbbá házon belüli (ajánlattevőnél munkaviszonyban álló) szakértőt kicserélhetek-e külső szakértőre?
Részlet a válaszából: […] ...ki, hogy megfeleljenaz ajánlati felhívás, a dokumentáció vagy a közbeszerzésre vonatkozójogszabályok előírásainak, de a következő módosításokat, kiegészítéseket nemlehet a hiánypótlással végrehajtani:– a hiánypótlás nem eredményezheti az ajánlat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 21.