Alkalmasság igazolásának gyakorlati szempontjai


Ha az ajánlati felhívásban (dokumentációban) nem egyértelmű az alkalmasság igazolására szolgáló feltételek meghatározása, mi a teendő? Van-e olyan szabály, amely az ajánlatkérőket ebben a tekintetben kötelezi? Lehetséges-e, hogy a Kbt.-ben meghatározott körön kívül is kötelezhető legyen az ajánlattevő az alkalmassági feltételek igazolására?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2005. január 10-én (18. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 421

[…] számú Ajánlására, amely a Közbeszerzési Értesítő 2004. november 8. számában jelent meg. Terjedelmi okokból az Ajánlásnak a közbeszerzési eljárásban résztvevőket leginkább érintő útmutatásait ismertetjük: – a Kbt. taxatív módon sorolja fel a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmasság igazolásának módjait, ennek következtében az ajánlatkérő kizárólag ezek közül írhat elő egy vagy több igazolási módot az ajánlati felhívásban mind az ajánlattevők, mind pedig a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók esetében. Lényeges, hogy az ajánlatkérőnek – a Tanács ajánlása alapján – legalább egy-egy alkalmassági feltételt elő kell írnia a pénzügyi, gazdasági, valamint a műszaki-szakmai alkalmasság körében; – az Ajánlás felhívja az ajánlatkérők figyelmét - tekintettel a régi Kbt. jelenlegi törvénytől eltérő, a közbeszerzés tárgya szerint differenciálatlan szabályozására –, hogy az alkalmasság igazolásának meghatározása körében a beszerzés tárgyának megfelelő alkalmassági előírásokra kell hivatkozniuk az ajánlatkérőknek; – lényeges, hogy az építési beruházások vonatkozásában az ajánlatkérőknek nincs lehetőségük arra, hogy az ajánlattevőknek, illetve a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladóan igénybe venni kívánt alvállalkozóknak a minőség biztosítása érdekében tett intézkedéseik tekintetében alkalmassági feltételt írjanak elő; – lényeges, hogy az ajánlatkérőnek az alkalmassá minősítés meghatározása során – Kbt. 69. §-ának (2) bekezdése – valamennyi, általa előírt igazolási módhoz hozzá kell rendelnie az alkalmasságot kizáró feltételeket, az Ajánlás értelmében; – az alkalmassági és az alkalmasságot kizáró feltételeknek a gyakorlatban egyértelmű, objektív és ellenőrizhető módon lehetővé kell tenniük az ajánlattevő, valamint az alvállalkozó szerződés teljesítésére való alkalmasságának megítélését. Következésképpen nem felelnek meg ennek az elvárásnak az általánosság szintjén megfogalmazott követelmények (például: nem megfelelő pénzügyi helyzet, megfelelő referenciák hiánya, stb.). Az ajánlatkérő túlzott – a szerződéses feltételek teljesítéséhez ténylegesen nem szükséges - előírásai viszont adott esetben sérthetik a verseny tisztaságára és az ajánlattevők esélyegyenlőségére vonatkozó törvényi alapelveket; – a Közbeszerzések Tanácsa a most ismertetett Ajánlásban a fentieken túl arra is felhívja a figyelmet, hogy az […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.