Szerződésmódosítás kezdeményezésének jogszerűsége


Iskolánk – konyhájának nyersanyagszükségletéhez – (európai uniós értékhatár feletti) nyílt közbeszerzési eljárás lefolytatásával szerződést kötött húsbeszállításra egy vállalkozóval 2005. szeptember 13-án, 4 éves időtartamra. A kiírás szerint bírálati szempont volt az áremelés mértéke (évente egyszer a mindenkori KSH adatai szerint infláció 0 százaléka 10 pont, 50 százaléka 5 pont, 100 százaléka 0 pont). Az említett vállalkozó 0 százalékos áremelést vállalt 4 évre, ezzel nyerte el a pályázatot. 2006. július 28-án kelt levelében a Kbt. 303. §-ára hivatkozva (szerződéskötéskor előre nem látható ok következtében) 15 százalékos áremelést kezdeményezett – nem az infláció százalékában, hanem egyszeri áremelésként – azzal, hogy ha ezt nem fogadjuk el, felbontja a szerződést. A szerződésünkben erre nincs külön utalás. Milyen lehetőség van a probléma megoldására? Módosítható-e a szerződés? Egyszeri áremelés után a szerződés változatlanul hagyása mellett milyen szankciókat von maga után a módosítás a felekre? A kiírónak milyen jelentési kötelezettségei vannak?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2006. szeptember 25-én (51. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1130

[…] egyrészt a módosítást kezdeményező fél igazolja, mire alapozza azt, a hazai vagy a világpiaci helyzet tekintetében milyen körülmény, változás indokolja az áremelési igényét, és igazolja azt is, hogy ez számára miért nem volt előre látható a közbeszerzési ajánlata elkészítésének időszakában. Amennyiben ugyanis olyan változásokra hivatkozik, amelyek előre láthatóak voltak, és azokat azért nem vette figyelembe, hogy nyerhessen, akkor nem fogadható el a szerződés módosítása iránti igénye. Elképzelhető ugyanakkor az is, hogy bár az ajánlattevő igazolja a feltételeket, ennek ellenére az általa kezdeményezett áremelés mértéke az ajánlatkérő számára nem fogadható el. Az ajánlatkérő – tekintettel a megkötött közbeszerzési szerződésre, amelynek alapján joggal bízhatott abban, hogy négy évre meghatározott áron szerződött – ugyanis nem köteles elfogadni az áremelési igényt. Ha a felek nem tudnak megállapodni az új feltételekben, akkor nem jön létre a szerződés módosítása, mert ahhoz nem elegendő az egyik fél akarata, közös akarat szükséges. Ebben az esetben a nyertes ajánlattevő vagy a "régi" feltételekkel teljesíti a szerződést, vagy felbonthatja azt. A szerződés felbontása […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.