Munkaszerződés mint alkalmassági feltétel teljesítése


Ha egy alkalmassági feltételt igazoló (teljesítő) szakembert az ajánlattevő munkaszerződéssel felvesz az állományába, az szabályosan kielégíti az igazolást? Lehet így indulni?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2010. január 11-én (107. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2187

[…] igazolását, hogy a szerződésben meghatározott teljesítés (a teljesítés szakaszolása esetén a legnagyobb értékű részteljesítés) anyagköltség- és munkadíjforrása az ajánlattevő rendelkezésére áll, vagy rendelkezésére fog állni, – az előző három üzleti év számviteli jogszabályok szerinti beszámolója benyújtásával (ha az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét) annak igazolását, hogy az ajánlattevő mérleg szerinti eredménye az előző három évből legalább egy évben nem volt negatív, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét. Az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának műszaki, illetőleg szakmai alkalmassági feltétele körében az ajánlatkérő köteles előírni, hogy az ajánlattevő a Kbt.-ben meghatározottak szerint igazolja – a szerződésszerű teljesítéshez rendelkezésre álló munkagépek, berendezések adatait (darabszám, műszaki paraméter megjelölésével), – az ajánlattevő […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.