Ajánlati biztosítékkal kapcsolatos DB-határozat


2008-ban az 1591. számú kérdésre adott válaszban (ajánlati biztosíték mint pótoltatható hiány) hivatkoznak rá, hogy a Döntőbizottság határozatában kifejtette, hiánypótlás esetén az ajánlati biztosíték befizetése pótlólapon is lehetséges. Sőt kiegészítése is lehetséges. Milyen számon található(k) a határozatok? (Az adatbázisban ilyen tárgykörű határozatot nem találtunk.)


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2010. június 7-én (114. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2354

[…] mind összegszerűség, mind határidő szempontjából, valamint ezen túlmenően eleget tett az elvárt tartalmi követelményeknek is. A Döntőbizottság nem osztotta a kérelmező álláspontját, hogy az előírt összeg két részletben történő teljesítése nem felelt volna meg a kiírás feltételének, ugyanis erre vonatkozóan ("egy összeg" – "több részösszeg") kifejezett előírást az ajánlati felhívás, illetve a dokumentáció nem tartalmazott. Az ajánlat érvényességét – a Döntőbizottság megítélése szerint – az a körülmény sem befolyásolta érdemben, hogy a nyertes ajánlattevő nem mind a két részösszeg tekintetében ismételte meg a dokumentáció bankgaranciára vonatkozó tartalmi előírását. A becsatolt 38 000 000 forint összegre kiállított bankgarancia ugyanis tartalmilag megfelelt a kiírás feltételének, a kiegészítő összegre vonatkozó nyilatkozat meg egyértelműen visszautalt a bankgarancia tartalmára, az abban foglaltak érvényességére, illetve arra, hogy az ott vállalt kötelezettségek az első garancia tekintetében is irányadók. A Döntőbizottság megítélése szerint indokolatlan elvárás lett volna, hogy a felemelt összeg esetében tartalmilag teljeskörűen, teljes terjedelemben megismétlésre kerüljön a kiadott minta szövegtartalma. […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.