×

123. Közbeszerzési Levelek / 2010. december 13.
TARTALOM

     
2540. kérdés  
A legutóbbi törvénymódosítás tartalmaz-e új kizáró okokat és alkalmassági feltételeket? Ha igen, azok mikortól alkalmazandók?
Kapcsolódó címkék:  
2541. kérdés  
Már az új Kbt. szerint jelentettünk meg papírbeszerzésre nyílt közbeszerzési eljárást. Az egyik potenciális pályázó megnézte a dokumentációt, majd előzetes vitarendezési kérelmet nyújtott be egyes dokumentációs pontokkal kapcsolatosan. Van-e erre jogosultsága, hiszen még nem is vásárolta meg a dokumentációt, és nem is biztos, hogy ajánlatot fog tenni?
Kapcsolódó címkék:  
2542. kérdés  
Hogyan tudjuk megállapítani, hogy az ajánlattevő által megjelölt alvállalkozók ténylegesen az általa megadott százalékban működnek közre, hiszen a közreműködési százalékot nem kell megadnia, csak azt, hogy 10 százalék feletti vagy alatti alvállalkozóról van szó, így viszont nem tudjuk alkalmazni a 25 százalékos szabályt?
2543. kérdés  
Változtak-e az iratbetekintési szabályok a folyamatban levő közbeszerzési eljárásokban?
Kapcsolódó címke:
2544. kérdés  
Az ajánlattevő közvetlenül, vagy csak projekttársaságon keresztül teljesíthet? Vannak-e erre vonatkozó szabályok a Kbt.-ben?
Kapcsolódó címkék:  
2545. kérdés  
Kötelező-e biztosítékot kikötni közbeszerzési eljárásban?
2546. kérdés  
Egy közelemben lévő bizonyos önkormányzatnál megtudtam, hogy 30-40 millió forint értékben építőipari beruházást szereznek be – elnyert pályázati és önerős beruházásként –, és ehhez felkérnek vagy már felkértek három építőipari vállalkozást a kivitelezési árajánlat tételére. Van lehetőségem negyedik ajánlattevőként bejelentkezni? Adhatok én is árajánlatot? (Cégünk természetesen megfelel minden ez irányú elvárásnak, kötelezettségeknek.)
2547. kérdés  
A költségvetési évben egy nagy értékű gépen jelentős értékű javítás (szolgáltatás) történt. Még ebben az évben ugyanolyan gépet kívánunk beszerezni, mint a javított gép. A nemzeti közbeszerzési értékhatár besorolásához a szolgáltatást és az árubeszerzést egybe kell-e számítani?
Kapcsolódó címke:
2548. kérdés  
Ebben a költségvetési évben számítógépeket szeretnénk vásárolni. Továbbá a már meglévő számítógépek egy csoportjához speciális szoftvereket (például AutoCAD). A nemzeti közbeszerzési értékhatár megállapításához egybe kell-e számítani e vásárlásokat?
Kapcsolódó címkék:  
2549. kérdés  
Egy ajánlattevő késve érkezett az ajánlat leadásakor, ezért kizárták. Az ajánlatok felbontását követően a bontási jegyzőkönyvet a kizárt bank is megkapta, viszont a kizárt bank felolvasólapját nem tartalmazta a bontási jegyzőkönyv. Ebben az esetben is kérhetjük az ajánlatkérőt, hogy betekintést nyerhessünk a kizárt ajánlattevő ajánlatába?
Kapcsolódó címkék:  
2550. kérdés  
Egy – a Közbeszerzési Értesítőben megjelenő – hirdetmény közzétételére utaló felhívást három megyei napilapban meg szeretnénk jelentetni, az intézményünk honlapján történő kötelező közzétételen túl. Véleményük szerint a három megye olvasói nem részesülnek előnyben ezáltal, és emiatt eljárásunk nem ütközik a Kbt. 1. §-ának (3) bekezdésébe?
Kapcsolódó címkék:  
2551. kérdés  
Ajánlattevő Magyarországon elsősorban kereskedelmi tevékenységet folytat, melynek során a külföldi gyárak termékeit igyekszik értékesíteni. A törvénymódosítás fényében egyértelművé vált, hogy a teljesítés során igénybe venni kívánt gyártó nem minősül alvállalkozónak. Értelmezésünk szerint ez akkor is így van, ha a gyártótól származó teljesítés értéke a 25 százalékot meghaladja, vagy akár annál nagyobb értékű, lévén hogy ki van emelve – kivételként – az alvállalkozók köréből. A gyártó révén azonban lehetőség van alkalmasság igazolására is, de ebben az esetben a gyártóra is vonatkoznak a (10 százalék feletti) alvállalkozókra érvényes szabályok. Éppen ezért, ha a beszerzés teljes nettó értékének 25 százalékot meghaladó része az alkalmasság igazolására igénybe vett – egyébként alvállalkozói körből kivételnek számító – gyártól származik, akkor a gyárral mint alkalmasság igazolására igénybe vett alvállalkozóval közös ajánlatot kellene tennünk a közbeszerzési eljárás során?
Kapcsolódó címkék:    
2552. kérdés  
Ha az ajánlatot a Kbt. 70/A. §-ának (1) bekezdése szerint kell összeállítani (nem elektronikus ajánlat), már nem kell oldalanként leszignálni? Elegendő csak a nyilatkozatokat aláírni, illetve az elején a matricát?
Kapcsolódó címke:
2553. kérdés  
A jövőben nem kell kérni APEH-VPOP együttes adóigazolást, ha cégünk ajánlattevőként szerepel az APEH köztartozásmentes adózói adatbázisában? Ha ez így van, akkor ezt ki kell-e nyomtatni és betenni az ajánlatba, vagy csak az ajánlatkérő ellenőrzi?
2554. kérdés  
Jól értelmezem, hogy megszűnt a kizáró okok utólagos, nyertesség esetén 8 napon belüli igazolása? Vagyis ha úgy kérik, hiteles cégkivonat, közjegyzős nyilatkozatok, ajánlatkérő helye szerinti adóigazolás és minden egyéb pénzes iratokat megint az ajánlattétel alkalmával kell benyújtani?
Kapcsolódó címkék:  
2555. kérdés  
A különös egyszerű közbeszerzési eljárás 261. § (1) bekezdése szerint alkalmazni kell a Kbt. 251. § (1)-(4) bekezdését. A 251. § (2) bekezdése fogalmazza meg azokat az értékhatárokat, amíg közvetlen ajánlattételi felhívással lehet indítani az eljárást, ami 25-25, illetve 80 millió forintig lehetséges. A különös egyszerű közbeszerzések alsó határa 50-50, illetve 100 millió forint. Itt ebben az esetben nem is lehet alkalmazni a közvetlen ajánlattételi felhívással induló eljárást, vagy ha igen, mekkora értékhatárig?
2556. kérdés  
A háromajánlatos eljárás esetében meg kell-e küldeni az ajánlati felhívást a DB-nek?
2557. kérdés  
Egy ajánlattevőnk az ajánlatában erőforrást nyújtó szervezetként jelölt meg egy céget. Ráadásul egy példányban nyújtotta be az ajánlatát. A hiánypótlásban kértük, hogy egy másolati példányt is csatoljon, meg a hiányokat. Ajánlattevő a másolati példányban helyezte el a hiánypótlásban rögzítetteket, tehát az eredetileg beadott ajánlat nem egyezik a másolati példánnyal, azaz módosított rajta. A legjelentősebb módosítás, hogy a másolati példányban és a hiánypótlás során csatolt iratok között is már alvállalkozóként jelöli meg azt a szervezetet, amit az eredeti ajánlatban erőforrást nyújtó szervezetként jelölt meg. Ilyenkor mi a teendő?
Kapcsolódó címkék: