Saját eljárásrend kialakításának keretei


A felhívás V.4) pont 1. pontjában az ajánlatkérő a Kbt. 123. §-ára hivatkozik, azaz önálló eljárási szabályokkal folytatja le az eljárást. Ez azt jelenti, hogy lefolytathatja olyan eljárásban, ami nincs a Kbt.-ben? A Kbt.-ben lévő tárgyalásos eljárás ugyanis kétszakaszos, és részvételi jelentkezéssel indul. Itt pedig egyszakaszos eljárásként írja (ajánlattétel, tárgyalás, végső ajánlattétel) az ajánlatkérő, először a nyílt eljárás szerint, az ajánlatok bontását követően pedig a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás szerint kell eljárni. Törvényes ez a felhívás?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2014. április 9-én (169. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3389

[…] beérkezett ajánlatok bontásáig a nyílt eljárás szabályai irány­adók az ajánlati kötöttség beállta nélkül, majd a tárgyalásos eljárás szabályai következnek. Ez nem jelenti azt, hogy az ajánlatkérő az eljárás során változtatott volna az eljárás típusán, hanem azt jelenti, hogy ezt az új hibrid eljárástípust hozta létre az ajánlatkérő, mely vélhetően saját szabályrendszerében rögzített, és erről tájékoztatást nyújtott az ajánlattevők számára. Az ok ebben az esetben többek között a gyorsabb eljáráslebonyolítás lehet.Fentieket támasztja alá a Kbt. 123. §-ának (1) bekezdése, mely szerint az ajánlatkérő a közbeszerzési törvény Második Részében foglalt szabályok által nem kötött, önálló eljárási szabályokat alakíthat ki.Korlát, hogy az ajánlatkérő az általa megválasztott eljárási fajtáról a közbeszerzési eljárás során nem térhet át másikra – ez azonban nem a kérdésben felvetett esetet jelenti. Amennyiben az ajánlatkérő az általa a közbeszerzés során alkalmazandó eljárás szabályait önállóan alakítja ki, köteles ezeket a szabályokat megjeleníteni az eljárást megindító felhívásban. Az eljárást megindító felhívásnak minden esetben biztosítania kell, hogy annak alapján a gazdasági szereplők egyenlő eséllyel megfelelő ajánlatot tehessenek, illetve részvételi jelentkezést nyújthassanak be.Az eljárást megindító felhívásnak mindazon információkat tartalmaznia kell, amely a gazdasági szereplőknek a megfelelő ajánlattételhez (részvételi jelentkezéshez) szükséges, így különösen az odaítélendő szerződés legfontosabb részleteit (az eljárás tárgya, mennyisége, szerződéses feltételek) és az odaítélés módjának rövid leírását (értékelési szempontok és módszer), az ajánlattételi (részvételi) határidőt, valamint az ajánlatkérővel való kapcsolatfelvételre vonatkozó információt. Az ajánlatkérő köteles az eljárást megindító felhívásban megjelölt időpontban és helyszínen gondoskodni az ajánlatok felbontásáról. A felhívást az ajánlatkérő külön jogszabályban meghatározott minta szerinti hirdetmény útján köteles közzétenni – Kbt. 123. §-ának (2) és (3) bekezdése.Tehát a saját eljárásrend szerinti eljárás felhívása akkor támadható, […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.