×

170. Közbeszerzési Levelek / 2014. május 7.
TARTALOM

     
3403. kérdés  
Alkalmazható-e a Kbt. 4. §-ának 2. b pontja a következő esetben is? Forgalmiadat-elemzés a feladat, aminek alapja (de nem célja) a forgalomszámlálás. A forgalomszámlálás – értelmezésünk szerint – ebben az esetben alapanyag (alapadat), tehát alkalmazható a fenti paragrafus. Helyesen értelmezzük a törvényt?
Kapcsolódó címkék:  
3404. kérdés  
A Kbt. 128. §-a csak az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozók és szakemberek lecserélését szabályozza. Ezek szerint azok az alvállalkozók és szakemberek, akik/amelyek nem vettek részt az alkalmasság igazolásában, de az ajánlatban az ajánlattevő megjelölte, nem kötelesek részt venni a teljesítésben, illetve szabadon lecserélhetők?
3405. kérdés  
Egy uniós közbeszerzési értékhatárt el nem érő árubeszerzés (élelmiszer) esetében hogyan kell minősíteni az eljárást, illetve a szerződés(eke)t az alábbiak figyelembevételével?
A beszerzés tárgyának jelentős része kivételi körbe tartozik – Kbt. 120. §-ának e) pontja –, azonban a korábbi Kbt. miniszteri indokolása szerint bizonyos élelmiszerek (például a nyershús) beszerzése nem. Kivételi körbe tartozó, illetve nem tartozó élelmiszerek együttes beszerzése esetén mi a követendő eljárás? A kivételt nem képező élelmiszer-beszerzés becsült értéke nem éri el a nyolcmillió forintot, illetve kevesebb mint 20 százaléka a teljes beszerzési becsült értéknek.
1. -Az egybeszámítás szabálya alkalmazandó-e jelen beszerzésben a kivételek tekintetében? Egybe kell-e számítani a kivételnek nem minősülő élelmiszer értékét a kivételt képező egyéb élelmiszerekkel – Kbt. 18. §-ának (2) bekezdése?
2. -Ha a kivételi kör nem tárgya a közbeszerzésnek, akkor arra nem szükséges közbeszerzési eljárást lefolytatni, ez esetben azonban a kivételt nem képező árubeszerzés, annak értéke alapján szintén nem közbeszerzés-köteles. Jól értelmezzük-e a Kbt. rendelkezéseit, miszerint egybeszámítás hiányában közbeszerzés lefolytatásának nincs helye?
3. -Egybeszámítás esetében a teljes beszerzésre kell-e közbeszerzést lefolytatni?
4. -Egybeszámítás esetén, a Kbt. 18. §-ának (3) bekezdése alapján a kivételnek nem minősülő élelmiszer beszerzése leválasztható-e a teljes beszerzésről? Ez esetben a kivételi kör tekintetében kötelező-e közbeszerzési eljárást lefolytatni? Lehetséges közbeszerzés nélkül a szerződéskötés a kivételi körbe tartozó élelmiszerek beszerzésére? Emellett pedig a leválasztott nyolcmillió forint értéket el nem érő, kivételt nem képező élelmiszer-beszerzésre kell-e közbeszerzési eljárást lefolytatni?
Kapcsolódó címkék:  
3406. kérdés  
Hogyan kell a különféle tervezési szolgáltatásokat egybeszámítani a Kbt. 18. §-ának (2) bekezdésére tekintettel? Hogyan értelmezzük a műszaki-gazdasági funkcionális egység fogalmát a tervezési szolgáltatások esetében? A korábbi gyakorlat szerint a szolgáltatás hasonlósága alapján egybeszámítottuk az adott évben jelentkező valamennyi magasépítési tervezési szolgáltatást. A Közbeszerzési Hatóság részekre bontás tilalma alkalmazásához kiadott útmutatója azt írja, hogy a szolgáltatások esetében nem a hasonlóság a vizsgálat elsődleges szempontja, hanem az egy közös cél, vagyis ugyanazon építési beruházáshoz kapcsolódó valamennyi tervet (engedélyes, kiviteli), még ha ezek elkészítése nem is egy időben merül fel, egybe kell számítani. De ha egy adott évben több különböző építési beruházáshoz kell kiviteli terveket beszereznem, amelyek nyilvánvalóan nem egy közös cél megvalósítását szolgálják, akkor e tervezési szolgáltatások becsült értékét a szolgáltatás hasonlósága miatt már nem kell egymással egybeszámítani?
Kapcsolódó címke:
3407. kérdés  
Az ajánlatkérő előírta az előző három évben teljesített (befejezett teljesítéssel), összesen 2 darab, egyenként legalább 12 hónapra szóló, egyenként egy településen belüli, egyenként legalább nettó 15 000 m2 területre vonatkozó referenciaigazolást. Elfogadható-e 2 darab referenciaigazolásnak, ha az ajánlattevő a 2 darab referencia­igazolást ugyanarra az objektumra nyújtotta be, csak külön-külön az egymást követő évre vonatkozóan?
Kapcsolódó címke:
3408. kérdés  
A Kbt. 67. §-ának (2) bekezdésében, illetve 69. §-ának (1) bekezdésében szereplő "a többi ajánlattevő egyidejű értesítése mellett", illetve "és erről a kérésről a többi ajánlattevőt egyidejűleg, írásban értesíteni" megfogalmazásokat hogyan kell érteni? Az egyik ajánlattevőnek szóló hiánypótlást, felvilágosításkérést, kirívóan alacsony ár miatti indokláskérést a többi ajánlattevőnek is meg kell küldeni, vagy csak tájékoztatni kell őket arról, hogy az ajánlatkérő ilyen tartalmú dokumentumokat küldött ki?
Kapcsolódó címkék:  
3409. kérdés  
Nettó 38 M Ft értékű, uniós támogatásból megvalósuló építési beruházással kapcsolatban szeretnék feltételes eljárást lebonyolítani. Az eljárást a 122/A. § alapján, három kkv meghívásával, hirdetmény és tárgyalás nélkül szeretném megvalósítani, melynek oka a 122/A. § által kínált 15 napos ajánlattételi határidő. Ekkor ugyanúgy kell összeállítanom a dokumentációt és a felhívást, mintha hirdetmény közzététele nélkül induló tárgyalásos eljárást folytatnék, csupán a 122/A. § alapján kimarad a tárgyalás, minden más a fenti eljárás szerint történik?
Kapcsolódó címke:
3410. kérdés  
Széchenyi Pihenőkártyával kapcsolatban lenne kérdésem. Több helyütt (Közbeszerzési Levelek, Közbeszerzési Szemle) is olvastam, hogy az 55/2011. kormányrendelet szerint a SZÉP kártya beszerzése nem közbeszerzés-köteles, mivel nem visszterhes a szerződés. Feltehetőleg a rendelet 10. §-a alapján következtetnek erre. A KÉ-ben SZÉP kártyával kapcsolatos felhívást nem találtam, mi meghaladjuk a közbeszerzési értékhatárt e tárgyban, és három bank is tudja nyújtani ezt a szolgáltatást számunkra. Mi az álláspontjuk a SZÉP kártyával kapcsolatban, kell-e rá közbeszerzési eljárást lefolytatni, vagy a hivatkozott kormányrendelet 10. §-a alapján kivédhető, hogy nem közbeszerzés-köteles? (A banknak átutaljuk előre az összeget, és ő feltölti a számlákra.) De ha mégis le kellene folytatnunk, milyen bírálati szempontok lehetnek? A kártyákra, számlákra utalandó összeg ugyanannyi minden esetben, maximum az elfogadóhelyek száma változhat, itt nincs előteljesítés, kötbér stb., mivel mi utalunk, és utána él a feltöltött számla, tehát elég életidegen lenne a közbeszerzés, mégis 3 bank is tudja nyújtani a szolgáltatást. Vagy ezt az esetet a Kbt. 120. §-ának k) pontja alapján lehet kivételnek tekinteni, mint pénzforgalmi szolgáltatást?
Kapcsolódó címke:
3411. kérdés  
Mi lehet a következménye annak, ha hosszú évek óta pályázatfigyelést rendeltünk meg saját tulajdonú cégünktől, de kiderült, ez nem közszolgáltatás, és nem volt in-house a szerződés?
Kapcsolódó címke:
3412. kérdés  
Építési beruházásra vonatkozó közbeszerzési eljárást indítottunk ajánlatkérőként a Kbt. 122/A. §-ában előírtak szerint (a becsült érték 148 000 000 HUF). A nyertes kiválasztásánál az összességben legelőnyösebb ajánlat értékelési szempontját alkalmaztuk: vállalási ár (súlyszám: 65); garancia időtartama (súlyszám: 35)/min. 36 hónap, a 120 hónapnál magasabb értékekre is a maximális pontszám kerül kiosztásra/adható pontszám részszempontonként: 1-100; bírálati módszer: lineáris arányosítás. A beérkezett ajánlatok közül kettő nettó 150 M Ft alatti árat tartalmaz, de az összességében legelőnyösebb ajánlatban szereplő ellenszolgáltatás minimális mértékben meghaladja ezt az értékhatárt. A Kbt. rendelkezései alapján a szerződés jogszerűen az összességében legelőnyösebb ajánlatot adóval nem köthető meg, de megköthető-e a második helyezettel, vagy az egész eljárást eredménytelenné kell nyilvánítani? Utóbbi esetben milyen indoklással?
3413. kérdés  
Érdeklődni szeretnék, hogy a Kbt. 137. §-ának (3) bekezdésében említett 90 napos (objektív) határidő hogyan értelmezendő? Milyen esetben van lehetőség a 15, illetve a 10 napos határidő túllépésére?
Kapcsolódó címke: