Kbt. mellőzésével igénybe vett szolgáltatások


Mi lehet a következménye annak, ha hosszú évek óta pályázatfigyelést rendeltünk meg saját tulajdonú cégünktől, de kiderült, ez nem közszolgáltatás, és nem volt in-house a szerződés?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2014. május 7-én (170. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3411

[…] eljárás mellőzésével történő beszerzés a (3) bekezdés szerinti határidő leteltét követően jut a kérelmező tudomására, a kérelmet a szerződés megkötésének időpontjától, vagy ha ez nem állapítható meg, akkor a szerződés teljesítésének bármelyik fél által történő megkezdésétől számított egy éven belül nyújthatja be.A fentiek értelmében a főszabály a jogsértés megtörténtétől számított kilencven napon belül előterjesztett jogorvoslati kérelem. Ha azonban a jogsértés 90 napon túl jutott az érdekelt tudomására, akkor a szerződés megkötésének időpontjától, vagy a teljesítés megkezdésétől számított egy éven belül benyújthatja jogorvoslati kérelmét.Ha azonban hivatalból indul az eljárás, akkor három éve van az ajánlatkérőnek, hogy átgondolja, érdemes-e ekkora kockázatot vállalni a későbbiekben.A Kbt. 140. §-ának (1) bekezdése szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság hivatalból indított eljárását a következő szervezetek vagy személyek kezdeményezhetik, ha a feladatkörük ellátása során a törvénybe ütköző magatartás vagy mulasztás jut tudomásukra:– a Közbeszerzési Hatóság elnöke;– az Állami Számvevőszék;– a kormány által kijelölt belső ellenőrzési szerv;– a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletéért felelős szerv;– a Magyar Államkincstár;– az alapvető jogok biztosa;– a közbeszerzéshez támogatást nyújtó, illetve a támogatás felhasználásában jogszabály alapján közreműködő szervezet;– a központosított közbeszerzés során ajánlatkérésre feljogosított szervezet;– a Gazdasági Versenyhivatal;– a kormány által az európai uniós és egyéb nemzetközi támogatások ellenőrzésére kijelölt szerv;– az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter;– az ügyész – a)-l) pontok.A (2) bekezdés a) pontja értelmében a Közbeszerzési Döntőbizottság hivatalból való eljárását az (1) bekezdés a), d)-i) és k) pontja szerinti szervezet a jogsértés tudomására jutásától, közbeszerzési eljárás mellőzése esetén a szerződés megkötéséről, vagy – ha ez nem állapítható meg – teljesítésének bármelyik fél általi megkezdéséről történt tudomásszerzésétől számított harminc napon belül, de legkésőbb a jogsértés megtörténtétől számított egy éven belül, illetve – a közbeszerzési eljárás mellőzése esetén – három éven belül kezdeményezheti.Ha a DB a 127. § (1) bekezdése szerinti jogsértést, azaz a Kbt. mellőzését állapítja meg, akkor a szerződés érvénytelensége kapcsán jogorvoslati eljárás kezdeményezhet a DB az alábbiak szerint.Ha az ügy érdemében hozott határozatában a Közbeszerzési Döntőbizottság a 127. § (1) bekezdés szerinti jogsértést állapít meg, pert indít a szerződés érvénytelenségének kimondása és az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazása iránt. A perindítással egyidejűleg a Közbeszerzési Döntőbizottságnak ideiglenes intézkedésként kérnie kell a bíróságtól a szerződés további teljesítésének felfüggesztését. A Közbeszerzési Döntőbizottságot a perben teljes költségmentesség illeti meg – Kbt. 164. § (1) bekezdés.Ha a bíróság az (1) bekezdés szerinti perben megállapítja a szerződés 127. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerint meghatározott okok miatti érvénytelenségét, […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.