Hiánypótlási felhívás címzettjei


Az ajánlatkérő nem küldte meg részünkre a hiánypótlási felhívást, mert a mi ajánlatunk teljes volt. Azoknak az ajánlattevőknek küldte csak meg, akik/amelyek ajánlata hiányos volt. Ez így megfelelő?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2014. október 8-án (175. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3495

[…] megjelölve a határidőt, továbbá a hiánypótlási felhívásban a pótlandó hiányokat;– a hiányok pótlása – melynek során az ajánlatban vagy részvételi jelentkezésben szereplő iratokat módosítani és kiegészíteni is lehet – csak arra irányulhat, hogy az ajánlat vagy részvételi jelentkezés megfeleljen az ajánlati, részvételi, illetve ajánlattételi felhívás, a dokumentáció vagy a jogszabályok előírásainak. A hiánypótlás során a 26. § nem megfelelő alkalmazása esetén az ajánlatban vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben alvállalkozóként megjelölt gazdasági szereplő közös ajánlattevőnek, vagy több szakaszból álló eljárásban kizárólag a részvételi szakaszban közös részvételre jelentkezőnek minősíthető;– mindaddig, amíg bármely ajánlattevő vagy részvételre jelentkező számára hiánypótlásra vagy felvilágosítás nyújtására – a (2) bekezdés szerinti felszólításban, illetve értesítésben megjelölt – határidő van folyamatban, az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező pótolhat olyan hiányokat, amelyekre nézve az ajánlatkérő nem hívta fel hiánypótlásra – (1)-(4) bekezdések.A hivatkozott rendelkezésekből megállapítható, hogy a hiánypótlási szabályoknak garanciális tartalma is van, amely egyrészt azt jelenti, hogy az eljárásban részt vevő összes résztvevő (ajánlattevő vagy részvételre jelentkező) számára biztosítani kell a hiánypótlás lehetőségét, másrészt azt is, hogy hiánypótlás elrendelése esetén a többi – azaz a hiánypótlásban nem érintett […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.