Tervezői összeférhetetlenség, szerzői jogok sérelme


Kivitelezési projektek pályázata során gyakran képezi a vállalkozó feladatát a projekt kiviteli terveinek elkészítése is, oly módon, hogy a pályázathoz a már meglévő engedélyezési terveket bocsátja rendelkezésre az ajánlatkérő. Amennyiben a műszaki szakmai alkalmassághoz feltétel, hogy a pályázó rendelkezzen megfelelő gyakorlattal bíró tervezővel, aki más szervezet kapacitásaira támaszkodva kerül bevonásra az alkalmassághoz, összeférhetetlennek minősül-e a pályázathoz rendelkezésre bocsátott engedélyezési terveket készítő tervező bevonása? Ha igen, és csak más tervező vonható be, mint alkalmasságot igazoló szervezet – és mivel a törvény értelmében a bevonás módjáról nyilatkozni kell, célszerűen egyúttal alvállalkozóként is megjelölésre kerül –, nem sérti ez az eredeti tervező szerzői jogait?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2014. december 10-én (177. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3533

[…] vonatkozó alábbi definíciójából adódóan, nem kell feltétlenül megjelölni a kizárólagos joggal bíró tervezőt. Lehetőség van formai szempontból más tervezőt is megjelölni, amennyiben az ajánlattevő minimalizálni kívánja az ajánlattétel során felmerülő kockázatokat.A Kbt. értelmezésében – 4. § 2. pont, a)-c) alpontok – alvállalkozó az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt, kivéve– azon gazdasági szereplőt, amely tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi,– a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót, forgalmazót, alkatrész vagy alapanyag eladóját,– építési beruházás esetén az építőanyag-eladót.Nem szabad tehát kiindulni az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 306/2011. kormányrendelet összeférhetetlenséget feloldó szabályából.A rendelet 5. §-ának (5) bekezdése szerint a Kbt. 24. §-ának (3) bekezdése alkalmazásában nem eredményezi a verseny tisztaságának sérelmét, és nem összeférhetetlen a kivitelezésre, vagy kivitelezésére […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.