Szerződés teljesítési határidejének meghosszabbítása akadályközlés esetén


Ajánlatkérőként uniós értékhatár feletti, árubeszerzésre vonatkozó nyílt közbeszerzési eljárást folytatunk le, és kötöttünk szerződést a régi Kbt. hatálya alatt 2015. december 20-án. A szerződésben meghatározott teljesítési határidő 2016. január 15-e volt, amit kötbéreztünk. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél 2016. január 15-én akadályt közölt, és kérte, hogy a szerződés teljesítésének határidejét hosszabbítsuk meg 30 nappal. Jelen esetben megköthetjük-e a szerződésmódosítást? Akkor is, ha a teljesítési határidő értékelési szempont volt a közbeszerzési eljárásban, emiatt elesnénk a kötbértől?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2016. május 11-én (194. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3828

[…] adott esetben – a szerződésszegéssel kapcsolatos igények érvényesítését;– a 2. § (1)-(4) bekezdésében foglalt alapelvek megsértését valósítja meg az ajánlatkérőként szerződő fél részéről a szerződésszegésből eredő igények érvényesítésének elmaradása (ide nem értve a felmondás vagy elállás jogának gyakorlását), ha a szerződésszegés olyan kötelezettség szerződésszerű teljesítésének elmaradásával valósul meg, amelyet az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban az ajánlatok értékelése során figyelembe vett; vagy a szerződésszegés eredményeként a teljesítés a szerződés tartalmától olyan mértékben tér el, amely – ha a felek szerződésüket így módosították volna – szerződésmódosításként a 141. § (6) bekezdése szerint lényeges módosításnak minősülne;– semmis a szerződés módosítása, ha az arra irányul, hogy a nyertes ajánlattevőként szerződő felet mentesítsék az olyan szerződésszegés (illetve szerződésszegésbe esés) és annak jogkövetkezményei – ide nem értve a felmondás vagy elállás jogának gyakorlását – alkalmazása alól, amelyért felelős (illetve felelős lenne), vagy amely arra irányul, hogy az ajánlatkérő átvállaljon a nyertes ajánlattevőt terhelő többletmunkaköltségeket, vagy indokolatlanul egyéb, a szerződés alapján a nyertes ajánlattevőt terhelő kockázatokat – (1)-(3) bekezdések.A rendelkezés (1) bekezdése alapján az ajánlatkérőnek dokumentálnia kell a szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat, és ebben a körben különös figyelmet kell fordítania azokra a szerződéses kötelezettségekre, amelyeket az értékelés során figyelembe vett, így tehát adott esetben a teljesítési határidő teljesülésére vagy változására is.Továbbá dokumentálnia kell a szerződésben foglaltaktól eltérő teljesítést, annak okait és a szerződésszegéssel kapcsolatos igények érvényesítését.A (2) bekezdés konkrétan rendelkezik arról, hogy az ajánlatkérő megsérti a közbeszerzési alapelveket, ha a szerződésszegésből eredő igényét nem érvényesíti, feltéve hogy a szerződésszegés olyan kötelezettség szerződésszerű teljesítésének elmaradásával valósul meg, amelyet az ajánlatkérő az értékelés során figyelembe vett.A (3) bekezdés szerint semmis a szerződés módosítása, ha az arra irányul, hogy a nyertes ajánlattevőként szerződő felet mentesítsék a szerződésszegés, illetve annak jogkövetkezményei alól.A feltett kérdéssel kapcsolatosan a fentiek alapján az álláspontunk az, hogy a hivatkozott rendelkezések miatt a szerződés tervezett módosítása nemcsak jogsértő, hanem megkötése esetén semmis lenne.Jogsértő lenne azért, mert olyan szerződéses kötelezettségre vonatkozna a teljesítési határidő módosításával, amelyet az ajánlatkérő az ajánlatok értékelése során figyelembe vett, és ezt a hatályos közbeszerzési törvény 142. §-ának (2) bekezdése határozottan tiltja.Jogsértő lenne továbbá amiatt is, mert a teljesítési határidő meghosszabbításával […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.