Az ajánlatkérő döntésének megsemmisítése


A Közbeszerzési Döntőbizottság a 67/2024. számú döntésében arra jutott, hogy az aránytalanul alacsony ár miatti indokolás nem teljes körű. Ebben az esetben milyen kimenetei lehetnek ennek az ügynek? Csak új döntés várható?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2024. május 8-án (290. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5288

[…] eljárás részvételi szakaszának eredményéről, az eljárás eredménytelenségéről, az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ajánlatának, illetve részvételi jelentkezésének érvénytelenné nyilvánításáról, valamely gazdasági szereplő kizárásáról, valamint ezek részletes indokáról, az erről hozott döntést követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb három munkanapon belül."Ebből következően a Döntőbizottság megállapította a jogsértés megtörténtét, és alkalmazta a Kbt. 165. § (3) bekezdés b) pontja szerinti jogkövetkezményt, azaz megsemmisítette az ajánlatkérő érvénytelenséget megállapító döntését.A döntés kitér arra is, hogy a Döntőbizottság nem tudta megvizsgálni, hogy jogszerűen került-e sor a kérelmezői ajánlat érvénytelenné nyilvánítására, mivel az ajánlatkérő nem fejtette ki az érvénytelenség részletes indokait. Az érvénytelenség érdemi vizsgálata ezért nem volt az ajánlatkérő feladata a jogorvoslati fórum véleménye szerint, hogy feltárja az érvénytelenítést, és azokat részletesen rögzítse.Véleményünk szerint az ajánlatkérő kétféleképpen járhat el a döntést követően. Amennyiben rendelkezik minden információval, ami az érvénytelenné nyilvánításhoz szükséges, úgy az összegezésben […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.