Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós értékhatárokat el nem érő becsült értékű, valamint az építési beruházás, építési koncesszió esetén a háromszázmillió...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Egybeszámítási kötelezettség fennállása

Kérdés: Közbeszerzési ajánlatkérők vagyunk, és az intézményünk vezetése úgy döntött, hogy az intézmény pénzügyi feladataira megbízási szerződést köt három külső partnerrel, könyvelési szolgáltatásra, pénzügyi adminisztrációra és bérszámfejtésre több jogalany vonatkozásában. A megbízási szerződéseket egy évre szeretnénk megkötni, az egyes szerződések becsült értékét 11-32-33 millió Ft-ban határoztuk meg. A kérdésünk az, hogy lefolytathatjuk-e nemzeti eljárásrendben a kiválasztásra irányuló eljárásokat?
Részlet a válaszából: […] ...megkerülése céljával megválasztani.(2) Tilos a közbeszerzést oly módon részekre bontani, amely e törvény vagy e törvény szerinti uniós értékhatárt elérő vagy meghaladó becsült értékű beszerzésekre vonatkozó szabályai alkalmazásának megkerülésére vezet.(3) Ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 13.

Európai közbeszerzési adattér

Kérdés: Mi az a közbeszerzési adattér? Az EKR?
Részlet a válaszából: […] ...való hozzáférésének javítására szolgáló adattérről definiálja, mit ért közbeszerzési adattér alatt.A rendelet szerint az uniós értékhatárokat el nem érő közbeszerzési eljárások teszik ki a közbeszerzési szerződések fennmaradó 80%-át. Nincs uniós...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 12.

Részekre bontás tilalma élelmiszer-beszerzésnél

Kérdés: Önkormányzatunk rendelkezik saját főzőkonyhával, így a bölcsődék és az óvodák nagy részét el tudjuk látni saját készítésű étellel. A beszerzési/közbeszerzési eljárás előkészítése során mindig problémaként merült fel a fenti jogszabályhely értelmezése. Értelmezhető-e úgy a Kbt. 111. § f) pontjában meghatározott rendelkezés, hogy a jogszabályhelyben felsorolt tételeket külön-külön kell vizsgálni abból a célból, hogy azok a Kbt. hatálya alá tartoznak-e? Konkrétabban: jól gondoljuk-e, hogy a bölcsődei főzőkonyhai beszerzéseknél, ahol szükség van hideg élelmiszerre és főzési alapanyagra, friss, illetve feldolgozott gyümölcsre és zöldségre, gabonafélékre, kenyérfélékre és pékárukra, mézre, tojásra, a becsült érték számításánál ezeket a tételeket együttesen kell figyelembe venni, és ha az így megkapott összeg eléri vagy meghaladja az uniós értékhatárt, akkor közbeszerzési eljárást kell lefolytatni, mivel ezek az áruk hasonló felhasználásra szánt áruk?
Részlet a válaszából: […] ...de ez nem azt jelenti, hogy ezek a beszerzésitárgy-csoportok egymástól függetlenek. Sőt, amennyiben együttesen eléri az értékük az uniós értékhatárt, úgy valójában már az értékhatár eléréséig is közbeszerzési kötelezettség állt fenn, hiszen elviekben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 9.

Közbeszerzési tervben nem szereplő beszerzési igény kezelése

Kérdés: Amennyiben az ajánlatkérő közbeszerzési tervében szerepel egy bizonyos tárgyú beszerzés, és jelenleg van egy 150 000 forint értékű ugyanilyen tárgyú beszerzési igény, ami nem szerepelt a tervben, a közbeszerzési tervre tekintettel az annak keretében tervezett beszerzésekkel egybe kell számítani a most felmerült igényt? Erre a beszerzési tárgyra most lenne szüksége az igénylőnek, nem hónapok múlva, mire a szerződés megköttetik a közbeszerzés alapján. Esetleg amíg el nem érjük a közbeszerzési értékhatárt, a beszerzési szabályzatunk szerint eljárva közbeszerzés nélkül is beszerezhetünk ebben a tárgyban?
Részlet a válaszából: […] ...részekre bontás tilalma szabály alapján amennyiben a tervezés során egyértelmű, hogy eléri az értékhatárt az egybeszámítandó beszerzési érték, nincs jelentősége, hogy a tervben szerepel-e vagy sem. Mivel minden beszerzést figyelembe kell venni a tervezés során,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

Egybeszámítási kötelezettség oktatási szolgáltatás beszerzése esetén

Kérdés: Mint ajánlatkérőnek, megközelítőleg 80-féle oktatásra, továbbképzésre, illetve ahhoz kapcsolódó vizsgák lebonyolítására keletkezett, 12 hónap vonatkozásában, beszerzési igényünk. Amunkavállalók részére történő oktatásokon/vizsgákon fajtánként elhanyagolható a résztvevők száma és az oktatás értéke (néhány százezer forint és 1-10 fő oktatásonként), ugyanakkor a szolgáltatások értéke összességében meghaladja a közbeszerzési értékhatárt. Egybeszámítható-e az eltérő időben és teljesen eltérő tárgyban, valamint eltérő intézmények igénybevételével történő oktatási szolgáltatásokra vonatkozó beszerzés? Jól gondoljuk-e, hogy az eltérő tárgyú oktatásokat nem kell egybeszámítani, az egybeszámításnak nem lehet alapja az a tény, hogy általános értelemben oktatásra vonatkoznak? [Egybe csak akkor kellene számítani, ha magát az oktatásszervezést mint szolgáltatást kívánnánk igénybe venni (ezt azonban a HR-osztály végzi saját maga).]
Részlet a válaszából: […] Véleményünk szerint ebben az esetben szigorúbb eljárásrendet kell követni. A részekre bontás tilalma nem csak és kizárólag a Kbt. 19. §-ának szabályai alapján történhet. Az Európai Unió Bíróságának számos döntése foglalkozik a részekre bontás tilalmával, mely...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 11.

Ajánlattételi határidő meghatározásakor irányadó becsült érték

Kérdés: A 322/2015. kormányrendelet 14. § (3) bekezdése alapján, az ajánlattételi határidő meghatározása során az eljárás becsült értékét, vagy az egybeszámított becsült értéket kell figyelembe venni?
Részlet a válaszából: […] ...14. § (3) bekezdése, melyre a kérdés is utal, az alábbiak szerint szól:Ha a közbeszerzés becsült értéke az uniós közbeszerzési értékhatárt eléri vagy meghaladja, az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben az ajánlattételi határidőt – mind egy szakaszból álló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 11.

Egybeszámítási kötelezettség élelmiszerek, alapanyagok beszerzése esetén

Kérdés: Egybe kell-e számítani a különböző hideg élelmiszerek és főzési alapanyagok (például: pékáru, zöldség, gyümölcs, tej, tejtermék) beszerzési értékét, és ezáltal közbeszerzési eljárást kell-e indítani, ha azok teljes beszerzési értéke az előző évben (és ugyanúgy a tárgyévben) meghaladta, meg fogja haladni az uniós értékhatárt?
Részlet a válaszából: […] ...is figyelembe kell ugyanakkor venni a részekre bontás tilalma szabályt.A 111. § f) pont alapján a törvényt nem kell alkalmazni az uniós értékhatárt el nem érő, a hideg élelmiszer és főzési alapanyag, friss, illetve feldolgozott zöldség és gyümölcs, tej és tejtermék...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 12.

Független akkreditált közbeszerzési tanácsadói szolgáltatás központosított közbeszerzési körbe vonása

Kérdés: A központosított közbeszerzésről szóló új szabály szerint központosítják a független közbeszerzési tanácsadói szolgáltatást. Ez pontosan kire vonatkozik és főleg milyen tevékenységre? Például ajánlattevőt támogathatok tovább? Szakvéleményt írhatok egy közbeszerzési kötelezettség kapcsán? Vagy gyakorlatilag minden szerződésem megszűnik, amit az ajánlatkérőkkel kötöttem FAKSZ-ként?
Részlet a válaszából: […] ...rendszer útján történő beszerzés akkor is terheli az ajánlatkérőt, ha a beszerzésének értéke nem éri el a közbeszerzési értékhatárt, illetve, ha a Kbt. 111. § h) pontja alapján nem tartozna a beszerzés a Kbt. hatálya alá.Nem érinti a kötelezettség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 10.

A Kbt. 115. §-ának alkalmazhatósága uniós forrás felhasználása esetén ajogszabály-módosítást követően

Kérdés: A Kbt. új 115. §-a szerinti szabályok másként fogalmaznak, és nem érintik a határon átnyúló jelleget, ami miatt uniós forrás esetében alkalmaztuk az eljárástípust. Hatással van-e a módosítás a korábbi jogértelmezésre?
Részlet a válaszából: […] ...által megkövetelt, megfelelő számú teljesítésre képes gazdasági szereplőről van tudomása. Az ajánlatkérő az e bekezdés szerinti értékhatárt el nem érő értékű beszerzését is megvalósíthatja a 112. § (1) bekezdés a) pontja szerint hirdetménnyel, vagy a 112...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 13.
1
2
3
9