Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...ennek megfelelően független az eljárás eredményének megállapításától abban az értelemben, hogy a közbeszerzési eljárási cselekményekre a Kbt. és végrehajtási rendeletei irányadók, és ezek közé az érintett Korm. rendelet nem tartozik. A Korm. rendelet ugyanis...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Egybeszámítás CPV-kódok alkalmazásával

Kérdés: Ruházati terméket kívánunk beszerezni: nadrágot, esőkabátot és munkaruhát; ezek mind egy főcsoport (18000000-9) alá tartoznak, azonban bontásban több alcsoport alatt található termékek. Lehet-e egybeszámítást végezni CPV-kódonként akár soronként, vagy egy főcsoport alá tartozó termékek esetében?
Részlet a válaszából: […] ...CPV-kódoknak nincs relevanciájuk a részekre bontás tilalma szintű döntés meghozatalában, mely esetben főszabályként a Kbt. 19. § és az Európai Bíróság döntései irányadóak. A CPV-kódrendszer változatosan épül fel, erre egybeszámítási logikát,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. október 11.

Egybeszámítási kötelezettség fennállása

Kérdés: Közbeszerzési ajánlatkérők vagyunk, és az intézményünk vezetése úgy döntött, hogy az intézmény pénzügyi feladataira megbízási szerződést köt három külső partnerrel, könyvelési szolgáltatásra, pénzügyi adminisztrációra és bérszámfejtésre több jogalany vonatkozásában. A megbízási szerződéseket egy évre szeretnénk megkötni, az egyes szerződések becsült értékét 11-32-33 millió Ft-ban határoztuk meg. A kérdésünk az, hogy lefolytathatjuk-e nemzeti eljárásrendben a kiválasztásra irányuló eljárásokat?
Részlet a válaszából: […] ...a becsült érték meghatározásának módszerét e törvény megkerülése céljával megválasztani.(2) Tilos a közbeszerzést oly módon részekre bontani, amely e törvény vagy e törvény szerinti uniós értékhatárt elérő vagy meghaladó becsült értékű beszerzésekre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 13.

Kizárás az eljárásból azonos franchise-szerződés esetében

Kérdés: Ki kell-e zárni azokat az ajánlattevőket, amelyek azonos céggel vannak franchise-kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] ...fogalmazta meg a problémakört, a tisztázandó kérdéseket. Az érintett 4 ajánlattevő megadta a felvilágosítást az ajánlatkérői kérdésekre, a kért alátámasztó dokumentumokat csatolta. A nyilatkozatok tartalma kapcsán kétség nem merült fel, így az ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 9.

Megbízási díj és a közbeszerzési kötelezettség fennállása

Kérdés: Intézményünk EU-s pályázatában a feladatokat munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban (megbízási díj) végzik a kollégák. A projektben 5 kolléga 3-féle munkakört tölt be, az erre megítélt összeg közel 53 millió forint, amelyet 3 év alatt fizetünk ki. Közbeszerzésköteles-e ebben az esetben a megbízási díj? A pénzügyi asszisztens adminisztrációs feladatokat lát el, a többi kolléga szakmai megvalósító. A mentorok a pályázat célcsoportjaként szereplő személyek mentorálását végzik, a pszichológus és a jogi tanácsadó szintén a célcsoport segítségére van. A szakmai vezető mindezeket a feladatokat koordinálja, a szociális asszisztens pedig a mentorok adminisztrációs feladataiban segít.
Részlet a válaszából: […] ...cél megvalósítására irányuló szolgáltatásmegrendelés, illetve azonos vagy hasonló felhasználásra szánt áruk beszerzése részekre bontva, több szerződés útján valósul meg, a közbeszerzés becsült értékének meghatározásához az összes rész...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 10.

Európai közbeszerzési adattér

Kérdés: Mi az a közbeszerzési adattér? Az EKR?
Részlet a válaszából: […] A 2023/C 98 I/01. számú bizottsági közlemény a közkiadások javítására, az adatvezérelt politikai döntéshozatal ösztönzésére, valamint a kkv-k pályázatokhoz való hozzáférésének javítására szolgáló adattérről definiálja, mit ért közbeszerzési adattér alatt.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 12.

Bejelentés az Integritás Hatóságnak

Kérdés: Az Integritás Hatóságnak van-e jogosultsága arra, hogy amennyiben közbeszerzési jogsértés jut a tudomására, úgy a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt eljárást indítson? Praktikusan arra gondolok, hogy például bejelentés érkezik hozzá.
Ez a jogosultság ugyanakkor nem kötelezettség abban az értelemben, hogy saját magának is meg kell vizsgálnia, hogy valóban jogsértés történt-e, határidőben van-e, és uniós forrást érint-e.
Részlet a válaszából: […] ...indított eljárását a következő szervezetek vagy személyek kezdeményezhetik, ha a feladatkörük ellátása során a közbeszerzésekről szóló törvénybe, illetve a közbeszerzésekről szóló törvény felhatalmazása alapján alkotott rendeletbe ütköző magatartás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 8.

Bűncselekmény miatt kizárt gazdasági szereplők listája

Kérdés: Az Integritás Hatóság a bűncselekmény miatt kizártak listáját csak az uniós források költése vonatkozásában vizsgálja? Ezt nem tudom értelmezni, hiszen csak uniós források vonatkozásában rendelkezik hatáskörrel.
Részlet a válaszából: […] ...hatósági jogköre keretében...c) a közbeszerzési eljárásból egyes bűncselekményekkel összefüggésben kizárt jogi személyekről, egyéni cégekről és egyéni vállalkozókról (a továbbiakban együtt: gazdasági szereplő) nyilvántartást vezet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 8.

Alvállalkozók bejelentésére vonatkozó szabályozás módosításának hatálya

Kérdés: A Kbt. alvállalkozók bejelentésére vonatkozó új szabályai szerint különböző időpontokban lényegesen több adatot kell megadni az ajánlatkérő részére a korábbiakhoz képest. Ezt a módosított szabályozást a folyamatban lévő szerződésekre is alkalmazni kell?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettsége bővült az alvállalkozók vonatkozásában; a módosított Kbt. 43. § (2) bekezdés e) pontja szerint az ajánlatkérő az EKR-ben köteles közzétenni a szerződés teljesítésébe bevont alvállalkozóval összefüggő következő adatokat: egyrészt az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 11.

Integritás Hatóság a közbeszerzésben

Kérdés: Az Integritás Hatóságnak lesznek feladatai a közbeszerzésekkel kapcsolatban. A Kbt.-ben ez hogyan jelenik meg? Vagy csak a "saját törvényéből" olvasható ki, mire lesz jogosult?
Részlet a válaszából: […] ...tájékoztatási kötelezettséget előírni,c) a közbeszerzési eljárásból egyes bűncselekményekkel összefüggésben kizárt jogi személyekről, egyéni cégekről és egyéni vállalkozókról nyilvántartást vezetni.Az előbbiekhez kapcsolódva az egyes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 11.
1
2
3
16