Fővállalkozói kifizetés alvállalkozóval szembeni jogvita esetén

Kérdés: Egy közbeszerzési beruházáshoz kapcsolódóan a fővállalkozó és az alvállalkozó között vita keletkezett. Az alvállalkozóval szemben a fővállalkozó több jogcímen is követelést érvényesített, ezért az 50%-os teljesítéshez kapcsolódó alvállalkozói teljesítésigazolás 33 millió forint összegű lett – az alvállalkozó 74 millió forintos tényleges teljesítése helyett. A fővállalkozó felmondta az alvállalkozó szerződését, már új alvállalkozók dolgoznak a területen. A megrendelő kiadta a teljesítésigazolást a fővállalkozónak az 50%-os teljesítésre, azonban a fővállalkozói díjat nem akarja megfizetni, mivel számára kétséges, hogy az alvállalkozót nem illeti meg a díj. Van arra vonatkozóan valamiféle gyakorlat, hogy a megrendelő mi alapján minősítheti a fővállalkozó nyilatkozatát, és mit köteles elfogadni "hitelt érdemlő iratnak"? A fővállalkozó jogosult a nemfizetésre tekintettel felmondani a fővállalkozói szerződését, esetleg felfüggeszteni a munkavégzést? Ha van szakvélemény vagy egyéb dokumentum arról, hogy az alvállalkozónak nem jár pénz, akkor feloldható a megrendelői blokkolás? A következő fővállalkozói teljesítéseket – amelyeket már új alvállalkozók végeztek el – tudja-e blokkolni a korábbi alvállalkozó?
Részlet a válaszából: […] ...hogy megegyezzenek a felek. Uniós forrás költése esetében gyakori, hogy az ajánlatkérő bírói letétbe helyezheti az összeget, főleg, ha EU-támogatásról van szó, hogy ne vesszen el a támogatás, melyet a fenti jogvita miatt nem fizethet ki az ajánlattevőnek. Jellemzően ebben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 9.

Alvállalkozói számla kifizetésének rendje építési beruházás esetén

Kérdés: Építési beruházás esetén, amennyiben a nyertes ajánlattevő alvállalkozót von be a teljesítésbe, a 322/2015. kormányrendelet 32/A. § (1) bekezdése szerinti eljárásrend alapján történik az ellenérték kifizetése. Abban az esetben, ha a kivitelező az alvállalkozók teljesítését már a saját számlájának kiállítását megelőzően kiegyenlítette, akkor is a kétkörös fizetést kell alkalmazni [tekintettel arra, hogy az (1) bekezdés a "köteles" szót használja], vagy ha a számlájának kiállításával egyidejűleg igazolja az alvállalkozói rész kifizetését, akkor a kivitelező számlájának teljes összege egyben kifizethető?
Részlet a válaszából: […] ...szabályairól szóló 322/2015. kormányrendelet 32/A. §-ának (1) bekezdése alapján az ajánlatkérőként szerződő fél, valamint – európai uniós támogatás esetén szállítói kifizetés során – a kifizetésre köteles szervezet, ha az ajánlattevőként szerződő fél...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 17.

Számlázás az EKR-ben

Kérdés: Kötelező-e az EKR-ben számláznom? Egyrészt nem találok számlázóprogramot, másrészt nem teljesen értem, hogy miért írja az ajánlatkérő, hogy oda is feltölthetem a számlámat?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti ajánlatkérőt – köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak, és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. december 11.

Alvállalkozó kifizetése peres eljárás mellett

Kérdés: A 322/2015. kormányrendelet szerinti számlaellenőrzés során vita van a teljesítő fél és az alvállalkozó között, a per jelenleg is tart, ellenben az ajánlatkérő és az ajánlattevő között nincs vita. Hogyan tud az ajánlatkérő mielőbb fizetni? (Az uniós forrás elszámolása miatt le kellene zárnia az ügyletet.)
Részlet a válaszából: […] ...az őt megillető részt.A kormányrendelet 32/A. §-ának (1) bekezdése értelmében az ajánlatkérőként szerződő fél, valamint – európai uniós támogatás esetén szállítói kifizetés során – a kifizetésre köteles szervezet, ha az ajánlattevőként szerződő fél...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 8.

Alvállalkozói kifizetések szabályozása

Kérdés: Melyik európai szabály írja elő a kötelező közvetlen alvállalkozói kifizetést?
Részlet a válaszából: […] ...Európai Parlament és a Tanács 2014/24/EU Irányelve (2014. február 26.) a közbeszerzésről és a 2004/18/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről Preambulumának (78) bekezdése tér ki egyedül erre a kérdésre, mely téma a normaszövegben kötelező jelleggel nem található...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 13.

Régi Kbt. szabályainak alkalmazása alvállalkozói kifizetésekre

Kérdés: Alkalmazható-e 2012-ben a régi Kbt. kifizetésre vonatkozó szabálya? Amennyiben nem alkalmazható a 2011-ben hatályban lévő Kbt., abban az esetben a 2012-es Kbt.-ben van-e valamilyen utalás a 10 százalék alatti alvállalkozó kifizetési kötelezettségére? Milyen lehetőségek vannak arra az esetre, ha a fővállalkozó esetlegesen nem adja ki a teljesítési igazolást a munka elvégzését követően?
Részlet a válaszából: […] ...csak akkor juthat hozzá a nem alvállalkozó teljesítéséhez, haelőször az alvállalkozókat kifizette. Tehát elvileg (feltételezve, hogy nemEU-támogatott a projekt) 15 nap alatt – amennyiben EU-támogatott beszerzés,akkor 45 nap a Kbt. 305. § (3) bekezdésének i) pontja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.

Egységes számla kibocsátása az alvállalkozó kifizetését követően

Kérdés: Kifizethetem-e az alvállalkozómat előbb, és így egységesen bocsátom ki a saját számlámat, vagy be kell várnom a kétszámlás megoldást? (Megjegyzem, ez a gyakorlatban alkalmazhatatlan.)
Részlet a válaszából: […] ...miatt – kikerül a hazai szabályozásból.A 305. § (3) bekezdés szerint az ajánlatkérőként szerződőfél, illetve – európai uniós támogatások esetén szállítói kifizetés során – akifizetésre köteles szervezet a hivatkozott paragrafus...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Alvállalkozói kifizetések értelmezése

Kérdés: A Kbt. definiálja az alvállalkozó fogalmát, illetve hogy a beszerzés értékének 25 százalékát meghaladó alvállalkozó csak közös vállalkozás formájában adhat ajánlatot. A "közös vállalkozás" tagja is szerződést köt a konzorciumvezető céggel. Az lenne a kérdésem, hogy ebben az esetben a konzorciumvezető céggel szerződést kötő másik konzorciumi tag a Kbt. 305. §-a szempontjából alvállalkozónak minősül, tehát az ő kifizetései is a többi alvállalkozó kifizetései szerint történnek?
Részlet a válaszából: […] ...azonban egyértelműen az alvállalkozóra vonatkoznak, többekközött az alábbiak szerint.Az ajánlatkérőként szerződő fél, illetőleg – európai unióstámogatások esetén szállítói kifizetés során – a kifizetésre köteles szervezeta 305. § alkalmazásában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 16.

Előlegfizetés kizárásának alapja

Kérdés: Előleget a Kbt. alapján nem lehet fizetni, vagy csak ajánlatkérői gyakorlat, hogy a dokumentációban kizárják az előleg iránti igényt?
Részlet a válaszából: […] ...partnerének.A Kbt. 305. §-ának (3) bekezdése rendelkezései az alábbiak ekérdésben.Az ajánlatkérőként szerződő fél, illetőleg – európai unióstámogatások esetén szállítói kifizetés során – a kifizetésre köteles szervezete paragrafus alkalmazásában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 16.

Alvállalkozók kifizetése

Kérdés: Az alvállalkozók teljesítéseire vonatkozó számlák kiegyenlítésének határidejét mely időponttól kell számítani (teljesítés, számla kelte, számla benyújtása)?
Részlet a válaszából: […] ...új szabályokat az ajánlattevők ésalvállalkozóik kifizetése tekintetében.E szerint az ajánlatkérőként szerződő fél, illetőleg -európai uniós támogatások esetén szállítói kifizetés során – a kifizetésreköteles szervezet a 305. § alkalmazásában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.