Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben is hivatkozott 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet a 2021-2027. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Műszaki megfelelés vizsgálata

Kérdés: Uniós közbeszerzési eljárást indítottunk speciális csomagolástechnikai eszközök beszerzésére. A műszaki leírásban részletesen meghatároztuk az elvárt műszaki paramétereket. A műszaki paraméterek igazolására azt írtuk elő, hogy azok meglétét a gyártó által kiállított termékleírás benyújtásával kell igazolnia az ajánlattevőnek. A műszaki szakértőnk szerint el kellene fogadnunk a termék hazai forgalmazója által kiállított termékleírást is. Megtehetjük ezt?
Részlet a válaszából: […] ...tájékoztatást, az ajánlat és részvételi jelentkezés részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzékét, valamint az egységes európai közbeszerzési dokumentum mintáját. Az ajánlatkérő további ajánlott igazolás- és nyilatkozatmintákat bocsáthat rendelkezésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Kizárólagos jogosult nyilatkozata a gyártó helyett

Kérdés: Az ajánlattevő nyilatkozhat-e a gyártó helyett, amennyiben az ajánlatkérő kifejezetten gyártói nyilatkozatot kér? Az ajánlattevő azt írja, hogy kizárólagos jogosultnak számít, ezért ő nyilatkozhat, és egyébként az ajánlatkérő a gyártót nem definiálta.
Részlet a válaszából: […] ...nyilatkozatával, mivel az ajánlatkérő az igazolási formák közül kifejezetten a gyártó saját nyilatkozatát kérte. Ezt erősíti az Európai Bíróság C-68/21. számú döntése, amelyben a Bíróság úgy ítéli meg, hogy "a »gyártó« fogalmának a 2007/46 irányelv 3...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 13.

Összeférhetetlenség vizsgálata ajánlattételi szakaszban

Kérdés: Az ajánlattevő ajánlatát a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenítette az ajánlatkérő, tekintettel arra, hogy nem nyújtotta be az ajánlati felhívás VI.3.22 pontjában előírt összeférhetetlenségi nyilatkozatát. Az ajánlattevő ajánlata során jelezte, hogy nem kíván igénybe venni alvállalkozót és kapacitást nyújtó szervezetet. Az ajánlatkérő hiánypótlás keretében kérte, hogy nyújtsuk be az összeférhetetlenségi nyilatkozatot, de iratmintát és tartalmi elvárást nem fogalmazott meg. Az ajánlattevő nem nyújtott be hiánypótlást, de előzetes vitarendezésben jelezte, hogy nem ért egyet az ajánlatkérővel. Összeférhetetlenségi helyzetet miért vizsgál az ajánlatkérő ajánlattételi szakaszban? Az ajánlatkérő jogszerűen járt el az EVK elutasítása során?
Részlet a válaszából: […] ...van. Esetleg hasonló esetben az értékelés szakaszában legfeljebb arra érdemes egy előzetes vitarendezést alapozni, hogy az egységes európai közbeszerzési dokumentumban (amennyiben uniós eljárásrendben indult az eljárás) volt összeférhetetlenségi nyilatkozat,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 9.

Nemzeti szabvány előírása egyenértékűség nélkül

Kérdés: Előírható-e speciális nemzeti szabvány a műszaki leírásban úgy, hogy az azzal egyenértékűséget nem teszi lehetővé az ajánlatkérő?
Részlet a válaszából: […] ...nem pedig funkcionális követelményeket, teljesítménykövetelményeket."46. § (2) A közbeszerzési műszaki leírást – az Európai Unió jogával összeegyeztethető kötelező műszaki szabályok sérelme nélkül – az ajánlatkérő választása szerint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 11.

A "vagy azzal egyenértékű" kitétel alkalmazása a felhívásban

Kérdés: Mi minősül azzal egyenértékűnek, amikor az ajánlatkérőnek kifejezetten egy adott gépsorra van szüksége? Szükséges-e előírni egy adott gyártó termékének megnevezése mellett a "vagy azzal egyenértékű" termék megajánlásának lehetővé tételét az eljárást megindító felhívásban?
Részlet a válaszából: […] ...képezik az alapját a műszaki leírásnak.A kormányrendelet 46. § (2) bekezdése alapján a közbeszerzési műszaki leírást – az Európai Unió jogával összeegyeztethető kötelező műszaki szabályok sérelme nélkül – az ajánlatkérő választása szerint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Kapacitást biztosító cseréje

Kérdés: Az egyik futó szerződésben indokoltnak tartjuk előbb-utóbb lecserélni a kapacitást nyújtót, mert azok a kollégák, akik korábban ebben a pályázatban tevékenyen részt vettek, és ezáltal minden üzleti információ a birtokukban van, részben elhagyták a céget. Mikor és milyen módon tudjuk lecserélni a kapacitást biztosítót? A mód alatt a gyakorlati megoldást értem: az egyszerű megrendelő felé történő értesítésen kívül kell-e még tennünk valamit a közbeszerzés szabályossága érdekében?
Részlet a válaszából: […] ...kapacitást biztosító az értékelttel legalább egyenértékű szakemberre cserélhető.A megoldás mindkét esetben logikus, figyelemmel az Európai Unió Bíróságának megközelítésére, mely különösen szerződésmódosítás esetében szembetűnő, és célja,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 3.

Szakmagyakorlási feltételek teljesülésének ellenőrzése

Kérdés: Meglepő döntés jelent meg a D. 216/2020. számú határozatban. A döntés tartalmát hogyan kell érteni abban az esetben, ha például külföldi kamara tagja az érintett szakember?
Részlet a válaszából: […] ...a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti előírás megsértését."A konkrét kérdés vonatkozásában érdemes figyelembe venni például az Európai Unió Bíróságának C-27/86., C-28/86. és a C-29/86. számú, egyesített ügyben hozott ítéletét. A Bíróság szerint az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 9.

Iratbetekintés és tájékoztatási kötelezettség a Kbt.-ben

Kérdés: Az uniós irányelvekben nem látom azt a szigorú üzenetet, hogy az ajánlattevők tudomására kell hozni mindent, ami alapján megtudják, miért nem nyertek egy adott közbeszerzési eljárásban. Ezt csak a hazai szabályozás tartalmazza. Szükséges-e ez a tartalom a Kbt.-ben?
Részlet a válaszából: […] ...2014/24/EU irányelv 55. cikk (2) bekezdése az alábbiak szerint fogalmaz, mely összhangban van a Kbt. iratbetekintési szabályaival. Az 55. cikk (3) bekezdése értelmében pedig üzleti titok miatt el lehet tekinteni a (2) bekezdésben foglalt információk közlésétől.Az irányelv 55...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 17.

Eltérés a nemzeti rezsim szabályaitól saját eljárásrendben

Kérdés: Saját eljárásrendben milyen módon lehet eltérni a nemzeti rezsim szabályaitól?
Részlet a válaszából: […] ...kell a Kbt. 65. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat.Az eljárás során továbbá biztosítani kell a részvétel jogát valamennyi, az Európai Unióban letelepedett gazdasági szereplő számára, a diplomák, tanúsítványok, valamint képesítéseket igazoló iratok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 8.
1
2
3
5