Tartozás ledolgozása súlyos szerződésszegést követően

Kérdés: Közműfejlesztés építési beruházás nyertes ajánlattevője a vállalkozói szerződés alapján 30% előleget kapott. A teljesítés során két részszámla lett kifizetve. Az előleg, valamint a három részszámla összege a teljes vállalkozói díj 82%-a volt. A vállalkozó azonban a 3. részszámla kifizetését követően levonult a munkaterületről, és félbehagyta a beruházást. Az önkormányzat által felkért szakértő megállapította, hogy a beruházás készültségi foka 62%-os. Az önkormányzat felszólította a vállalkozót, hogy a készültségi foknak megfelelően ismeri csak el a teljesítést, és a korábban kifizetett összeg és a készültségi fok közötti különbözetet kéri visszafizetni. A vállalkozó erre nem volt hajlandó, így az ajánlatkérő bírósághoz fordult. A bírósági eljárás során a vállalkozó egyezségi ajánlattal állt elő, miszerint a tartozását "ledolgozza", vagyis nem pénzben teríti meg a tartozást, hanem "természetben". Érinti-e ez a megoldás az eredeti közbeszerzési eljárás alapján megkötött vállalkozói szerződést? Amennyiben az ajánlatkérő úgy dönt, hogy tud munkát adni a vállalkozónak, de ennek értéke a közbeszerzési értékhatárt eléri, hogyan kezelhető ez közbeszerzés szempontjából?
Részlet a válaszából: […] Az eredeti vállalkozói szerződés súlyos szerződésszegéssel ért véget, melyet az ajánlatkérőnek szankcionálnia kell. Egyrészt kötbérezni, másrészt az előleget visszakövetelni. További lehetőség, hogy a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pont alapján a későbbi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 6.

301/2018. kormányrendelet szabályainak alkalmazása

Kérdés: Mikortól kell a DKÜ-be bejelentkezni? (A szabályban van egy utalás, ami elég sok jogbizonytalansághoz vezet.)
Részlet a válaszából: […] A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaságról és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. kormányrendelet 30. §-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 7.

Bírósági jogorvoslat közbeszerzési ügyekben

Kérdés: Változtak-e a közbeszerzési ügyekben a bírósági felülvizsgálat, bírói út szabályai?
Részlet a válaszából: […]  A bírósági jogorvoslati szabályok megváltoztatása során az acél vezette a jogalkotót, hogy a közbeszerzési jogorvoslati határozatokbírósági felülvizsgálata gyorsan, ésszerű határidőben megtörténhessen.E körben elsőként a bírósági eljárásra,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.

Jogorvoslati szabályok változása

Kérdés: A jövő évtől lesz-e lényegesebb változás a jogorvoslat szabályozásában?
Részlet a válaszából: […]  A kérdés meglehetősen nagy érdeklődésre tart számot, ezértesetenként ismétlődően is válaszolunk a felvetésekre. A konkrét kérdésre aválasz: igen, mind a Közbeszerzési Döntőbizottság előtti jogorvoslattekintetében, mind a bírósági szakaszban lesznek jelentős...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. december 12.

Beszámítás a Kbt.-ben

Kérdés: Tartalmaz-e a Kbt. a beszámítás vonatkozásban a Ptk.-tól eltérő rendelkezést? A kérdést ajánlatkérői oldalról tartjuk fontosnak.
Részlet a válaszából: […] A Ptk. a beszámítás vonatkozásában az alábbi rendelkezésekettartalmazza:– a kötelezett a jogosulttal szemben fennálló egynemű éslejárt követelését – ha jogszabály kivételt nem tesz – a jogosulthoz intézettvagy a bírósági eljárás során tett nyilatkozattal tartozásába...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 2.

Hamis adatszolgáltatás következményei

Kérdés: A Közbeszerzési Levelek 2007. augusztus 6-i számában megjelent 1385. számú kérdés és az arra adott válasz kapcsán az alábbi kérdésben várom válaszukat. A Kbt. 60. § (1) bekezdésének f) pontja szerinti 3 évre vonatkozó kizárás kezdő időpontja válaszuk szerint a közbeszerzési eljárás lezárulta. Ismerve a bírósági gyakorlatot – amely miatt a jogerős döntésig akár több év is eltelhet – teljesen hatástalanná válik a törvény ezen – egyébként súlyos jogkövetkezményt tartalmazó – pontja. Könnyen előfordulhat, hogy a jogerős ítéletig akár 2-3 évet is várni kell, így a hamis adatot közlő pályázó minden következmény nélkül "megúszhatja" a törvénybe ütköző cselekmény elkövetését, hiszen nem kell mást tennie, mint a számára minden hátrányos döntőbizottsági, illetve bírósági döntést megfellebbezni, és közben – akár újabb hazugságok árán – más közbeszerzési pályázatokat nyerni. Van-e valamilyen jogszerű forma a kérdésben felvetettek kivédésére?
Részlet a válaszából: […] A hamis adatszolgáltatás miatti kizáró okot a Kbt. 60. § (1)bekezdésének f) pontja állapítja meg, amely szerint nem lehet ajánlattevő vagyalvállalkozó az, aki korábbi – három évnél nem régebben lezárult -közbeszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott, és ezért...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. október 8.

Döntőbizottsági tárgyalás elmulasztása értesítés hiánya miatt

Kérdés: Mi a teendő abban az esetben, ha a kérelmező semmilyen formában nem kap értesítést a Közbeszerzési Döntőbizottságtól a tárgyalás időpontjáról és helyéről, és azon emiatt nem is jelenik meg? Hozhat ebben az esetben a Döntőbizottság érdemi határozatot? Hol találjuk meg az erre vonatkozó szabályokat?
Részlet a válaszából: […] A Közbeszerzési Döntőbizottság eljárására vonatkozószabályokat a Kbt. IX. fejezete tartalmazza. A Kbt. 317. §-a alapjánmegállapítható, hogy a KDB eljárására elsősorban a Kbt. szabályait kellalkalmazni, és ott, ahol a Kbt. eltérő szabályokat nem állapít meg,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. október 8.

KDB-kérelem szerződés semmisségének megállapítása iránt

Kérdés: A közbeszerzési eljárás mellőzése miatt a döntőbizottság 20 millió forintos bírságot szabott ki. Hogyan lehet elérni azt, hogy az ajánlatkérő (szabályos) közbeszerzési eljárást követően kössön (újabb) szerződést? A KDB kéri/kérheti az ily módon kötött szerződés semmiségének a megállapítását?
Részlet a válaszából: […] A döntőbizottság nem bírói fórum, nincs lehetősége aszerződés semmisségének megállapítására, illetve nem kérheti a szerződéssemmisségének megállapítását sem. A kérdés életszerű, erre azonban csak polgáriper megindításával van lehetőség a következők szerint.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 12.

Téves döntőbizottsági határozat

Kérdés: Mi történik akkor, ha a döntőbizottság határozata téves?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. lehetőséget ad a Közbeszerzési Döntőbizottság határozata elleni jogorvoslatra mind annak eljárása során hozott határozata, mind pedig érdemi döntése tekintetében.A Közbeszerzési Döntőbizottságnak az eljárás során hozott határozata ellen külön jogorvoslatnak azonban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. június 1.