Védett műhely minőség-ellenőrzése

Kérdés: Az új Kbt. alapján indítandó közbeszerzésünket védett műhelyek számára kívánjuk fenntartani. Korábbi, hasonló eljárásaink során az eljárásban a régi Kbt. által hivatkozott "jogszabályban meghatározottak" szerint, azaz a 302/2006. kormányrendelet szerint folytattuk le, figyelembe véve a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatóját (KÉ. 2014. évi 109. szám) is. A védett műhely "státusz" igazolására a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal igazolását kértük a kormányrendelet 5. §-a (4) bekezdésének megfelelően. Kérdésünk, hogy véleményük szerint továbbra is alkalmazható-e a 302/2006. kormányrendelet annak ellenére, hogy a felhatalmazó rendelkezés – többszörösen – hatályon kívül került, és az új Kbt.-ben már hivatkozás sincs a "külön jogszabályra"? (Az új Kbt. csak a védett műhely fogalmát határozza meg, de az nem egyértelmű, hogy ajánlatkérő a védettműhely-minősítést az eljárás során miként ellenőrizhetné.)
Részlet a válaszából: […] ...(a továbbiakban: Hivatal) honlapján közzéteszi. A névjegyzéket egyebekben a Hivatal adatszolgáltatása alapján évente egy alkalommal a Közbeszerzések Tanácsa a Közbeszerzési Értesítő első számában közzéteszi. A védett műhely adatainak változását, új védett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 11.

Változás az ajánlatkérő személyében

Kérdés: Mi történik, ha utólag változás következik be az ajánlatkérői oldalon (a megyei önkormányzat, illetve intézménye helyébe más lép)?
Részlet a válaszából: […] ...valamint teljesítia szerződés szerinti ellenszolgáltatást. Mindazonáltal, összhangban aKözbeszerzési Hatóság álláspontjával (A Közbeszerzések Tanácsa módosítottútmutatója a közbeszerzési eljárások eredményeként megkötött szerződések Kbt.303. §-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.

Magyarországon letelepedett ajánlattevők igazolásai

Kérdés: A Magyarországon letelepedett ajánlattevők, illetve az általuk igénybe vett alvállalkozók mely igazolásokat nyújthatnak be egy magyarországi közbeszerzési eljárásban?
Részlet a válaszából: […] ...Közbeszerzések Tanácsa az ajánlattevők és alvállalkozókvonatkozásában két tájékoztatót is kibocsátott, mely a www.kozbeszerzes.huinternetcímen megtalálható. Az első tájékoztató címe: A közbeszerzésekről szóló 2003.évi CXXIX. törvény 63. §-ában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 1.

Alvállalkozók, közös ajánlattevők alkalmasságának igazolása

Kérdés: Az alvállalkozó alkalmasságát akkor is igazolni kell, ha erre vonatkozóan az ajánlati felhívás nem rendelkezik? Milyen szempontok szerint történik az alkalmasság igazolása az alvállalkozóknál és a közös ajánlattevőknél?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlattevő ésalvállalkozója kapcsán az igazolások rendjéről. Ehhez kapcsolódóan jelent meg aKözbeszerzési Értesítőben a Közbeszerzések Tanácsának 4/2004. (K. É. 128.)számú ajánlása, amelynek D) pontja rendezi a kérdésben felvetett problémát. Atanács...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. május 2.

Igazolások, nyilatkozatok a közbeszerzési eljárásban

Kérdés: Jól értelmezzük-e azt, hogy valamennyi igazolást csak eredeti vagy hiteles másolat formájában lehet beadni, a nyilatkozatokat pedig kizárólag közjegyző előtt lehet megtenni?
Részlet a válaszából: […] ...eljárás során igazolás benyújtását írja elő, az igazolás hiteles másolatban is benyújtható.Fő szabályként – figyelemmel a Közbeszerzések Tanácsának jelen számunkban jelzett tájékoztatójára is – a nyilatkozatokat közjegyző előtt kell megtenni,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. november 2.

Szerződésmódosítási okok

Kérdés: A szerződések módosításának korlátozása vonatkozik-e a közbeszerzés szempontjából irreleváns, kisebb jelentőségű szerződésmódosításokra is?
Részlet a válaszából: […] ...Közbeszerzési Értesítőben közzétett hirdetményből értesülhetnek az állítólagos jogsértésről, illetve az ellenőrző szervek pedig a Közbeszerzések Tanácsa jelzése alapján (is). A Közbeszerzések Tanácsa ugyanis az illetékes ellenőrző szerveknek, valamint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. június 28.