Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...megfelelően független az eljárás eredményének megállapításától abban az értelemben, hogy a közbeszerzési eljárási cselekményekre a Kbt. és végrehajtási rendeletei irányadók, és ezek közé az érintett Korm. rendelet nem tartozik. A Korm. rendelet ugyanis...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Közbeszerzési kötelezettség önkormányzat tulajdonában álló telek ellenértékének nem pénzben történő megfizetése esetén

Kérdés: Helyi önkormányzat több építési telket magában foglaló területtel rendelkezik. Egy beruházó cég megkereste az önkormányzatot azzal a szándékkal, hogy a telkeket megvásárolná, és azokra lakóingatlanokat építene. A telkek ellenértékét azonban nem pénzben fizetné meg, hanem az önkormányzat tulajdonában maradó telekre az önkormányzat részére építene egy ingatlant, mely az önkormányzat tulajdonába kerülne, és azt szabadon használhatná. Ez a konstrukció a Kbt. hatálya alá tartozik-e?
Részlet a válaszából: […] ...építési beruházást a beruházó megvalósíthassa. Ennek következtében tehát meg kell vizsgálni, hogy a konstrukció nem eredményezi-e a Kbt. megkerülését. Az alábbiakban az építési koncesszió definícióját közöljük:A Kbt. 8. §-ának (5) bekezdése értelmében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 11.

Közbeszerzési értékhatárok 2015. november 1-jétől

Kérdés: 2015 novemberétől változnak-e a közbeszerzési értékhatárok?
Részlet a válaszából: […] ...új, közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban Kbt.) 2015. november 1-jei hatálybalépésével egyben hatályba lépett a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról szóló 2015. évi CXLIV...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 11.

Vételi opció a közbeszerzésben

Kérdés: Mit értünk a közbeszerzésben vételi opció alatt?
Részlet a válaszából: […] ...közbeszerzésben vételi opció alatt vételi jogot értünk. Erre a Kbt. már a becsült érték meghatározásánál utal, mikor a beszerzési tárgy meghatározása során mennyiségileg vagy időintervallumban kívánja az ajánlatkérő kiegészíteni – saját döntésétől függően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 12.

Becsült érték és az ajánlattevő árbevételének vizsgálata

Kérdés: Reális-e az ajánlatkérő részéről, hogy egy egymilliárdos volumenű munkát egymilliárd forint árbevétel alatti cégeknek hirdet meg? Mi vezérli az ajánlatkérőt a kiírás során arra, hogy két darab eljárásra bontott félmilliárdos munkából kizárjon egymilliárd feletti céget? Jogilag lehet-e, illetve Önök szerint egyáltalán van-e értelme előzetes vitarendezést kérni ehhez hasonló ajánlatkérés esetén?
Részlet a válaszából: […] ...közbeszerzések fenntartását "kisebb" gazdasági szereplők számára az alábbiak szerint fogalmazza meg a Kbt.Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban való részvétel jogát fenntarthatja az előző évben, árubeszerzés és szolgáltatás esetén százmillió forint,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 9.

Közbeszerzési értékhatárok és kivételi kör változása

Kérdés: Változnak-e az értékhatárok és a kivételi kör?
Részlet a válaszából: […] ...az előző évhez képest.Ennek megfelelően, a költségvetési törvény alapján a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.) 10. § (1) bekezdés b) pontja szerinti nemzeti közbeszerzési értékhatár – kivéve a Kbt. szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. február 12.

2013-ra irányadó közbeszerzési értékhatárok

Kérdés: 2013. évben változtak a közbeszerzési értékhatárok?
Részlet a válaszából: […] ...évi CCIV. törvény (továbbiakban: törvény) határozza meg a következők szerint.A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.) 10. § (1) bekezdés b) pontja szerinti nemzeti közbeszerzési értékhatár – kivéve a Kbt. szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 20.

Közbeszerzési értékhatárok 2012-ben

Kérdés: 2012-től hogyan alakulnak a közbeszerzési értékhatárok?
Részlet a válaszából: […] ...esetében: 50,0 millió forint.2012. január 1-jétől december 31-éig a klasszikusajánlatkérők közösségi értékhatárai:Árubeszerzés– a Kbt. 6. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározottajánlatkérők esetében, valamint ezen ajánlatkérők esetében a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 6.

Új szabályok a közbeszerzési szerződésekre

Kérdés: Az új törvény tartalmaz majd új szabályokat a szerződés megkötése és teljesítése vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...szerződés megkötésére vonatkozó rendelkezések lényegébennem változnak a 2011. évi CVIII. törvényben sem (új Kbt.).Ugyanakkor jelentősebb változások várhatók a szerződésteljesítésével kapcsolatosan.Az egyes fontos változásokat az alábbiakban ismertetjük.–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.

Kbt. márciusi változásai

Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
Részlet a válaszából: […] ...energetikai tárgyú törvénymódosítások között a Kbt.-térintő több szabály is megjelent, melyet az Országgyűlés már elfogadott, és aMagyar Közlöny 2011. március 25-i számában kihirdetésre került. Az alábbiakbanösszefoglaljuk a legfontosabb változásokat, melyek a 2011...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.
1
2
3
7