Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben is hivatkozott 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet a 2021-2027. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós értékhatárokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Aránytalanul alacsony ár megállapítása miatti felelősség

Kérdés: Kinek a felelőssége az aránytalanul alacsony ár megállapítása, pontosabban kinek kell több információt szolgáltatnia, előrelátóbbnak lennie? Az ajánlatkérőnek, aki sokszor kérdez, vagy az ajánlattevőnek kell kitalálnia, mit akarnak tőle kérdezni?
Részlet a válaszából: […] ...A D. 470/2021. számú döntésben például a jogorvoslati fórum egyértelműen kijelenti, az ajánlattevő felelőssége, hogy úgy mutassa be az ajánlati árának költségelemeit, olyan részletességgel, hogy az megalapozottan alátámassza a vállalását, bemutassa, hogy konkrétan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. január 12.

Kizárás "nulla megajánlás" esetén

Kérdés: Kizárható-e már az eljárást megindító felhívásban a részletes költségvetésben egyes esetekben tett nulla megajánlás miatt az ajánlattevő, mert például a konkrét esetben nem volt értelmezhető a munkabér? (Az eredeti dokumentumban az ajánlatkérő nem utalt kifejezetten kizárásra, de az összegezésben utal erre az indokra.)
Részlet a válaszából: […] ...átalánydíjas szerződésről beszélünk, melyet a kérdés alapján feltételezünk, úgy az értékelésre kerülő ellenszolgáltatás maga az ajánlati ár, mely magában foglalja a műszaki tartalom megvalósításának teljes költségét, a munkákkal kapcsolatban felmerült...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 14.

"Nulla" ár kezelése az ajánlatban

Kérdés: Egy előadáson azt hallottam, hogy van olyan EUB-döntés, mely szerint a nulla árat is el kell fogadni az ajánlatban. Ennek van-e bármilyen alapja?
Részlet a válaszából: […] ...szerződés minősíthető-e a 2014/24 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének 5. pontja értelmében vett "visszterhes szerződésnek" akkor, ha az ajánlati ár nulla, mivel az ajánlattevő egy új piachoz való hozzáféréshez, illetve új felhasználókhoz,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 12.

Alvállalkozói szerződések benyújtása építési beruházásoknál

Kérdés: Építési beruházás esetében köteles vagyok-e az alvállalkozói szerződéseket benyújtani?
Részlet a válaszából: […] ...kiegészítő indokolást kérhet az ajánlattevőtől, a többi ajánlattevő egyidejű értesítése mellett. Az ajánlattevő kötelessége az ajánlati ára megalapozottságára vonatkozó minden tényt, adatot, kalkulációt az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani ahhoz,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 4.

Objektív indokolás a közbeszerzésben

Kérdés: Mi minősül objektívnek a közbeszerzésben? Mi az értelmezés alapja, ha objektív tényekre kell alapoznom az indokolásomat? (Például ha az ár alacsonynak tűnhet.)
Részlet a válaszából: […] ...kell megjelölnie, akár a beszerzési árak igazolásával. Az ajánlatkérőnek az a kötelezettsége, hogy meggyőződjön arról, az adott ajánlati áron a szerződés teljesíthető, maga után vonja azt a következményt is, hogy az ajánlattevőnek olyan részletes indokolást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 6.

Ajánlat érvénytelensége beárazatlan tételek esetén

Kérdés: Érvénytelen-e az ajánlat, ha az ajánlattevő nem minden tételt árazott be, azaz néhány tétel anyag- és díjköltsége is nullásan szerepel? A) esetben az ajánlati felhívás kifejezetten rögzíti az érvénytelenségi esetet, B) esetben nem rendelkezik az ajánlati felhívás/dokumentáció. Milyen következménye lehet annak, ha az ajánlatkérő az eljárás során nem tett fel kérdést a nullás tétellel kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] ...kiegészítő indokolást kérhet az ajánlattevőtől, a többi ajánlattevő egyidejű értesítése mellett. Az ajánlattevő kötelessége az ajánlati ára megalapozottságára vonatkozó minden tényt, adatot, kalkulációt az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani ahhoz,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 19.

Ajánlat módosíthatósága

Kérdés: Árindokolás esetében módosulhat-e az ajánlat? Vagy ez csak lehetőség, nem szükségszerű? (A kérdés egy OMSZ-eljárás döntéséhez kötődik, de nem csak az adott esetre vonatkozik.)
Részlet a válaszából: […] ...A kiegészítő árindokolások benyújtására azon okból van szükség, hogy annak alapján az ajánlatkérő megalapozott döntést hozhasson az ajánlati ár aránytalanul alacsony voltáról. Az árindokolás az ajánlati ár megalapozottságának és a szerződés adott áron...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 6.

Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől

Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?
Részlet a válaszából: […] ...beruházás esetén a legjobb ár-érték arány, valamint a minőségalapú kiválasztás szempontjának érvényre juttatása érdekében az ajánlati ár az értékelés során legfeljebb 70 százalékos arányban vehető figyelembe, kivéve nukleáris létesítményekre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 12.

Felolvasólap hiányosságának pótolhatósága

Kérdés: Az ajánlattevő ajánlatába becsatolta a felolvasólapot, továbbá a tételes árajánlatát, de a két dokumentum ellentmondásos: a felolvasólapon az ajánlattevő nettó ajánlati összárként 23 M Ft összeget adott meg, viszont a tételes árajánlatban 28 M Ft szerepel. A felolvasólapon vélhetően elírás következtében szerepel más összeg, a tételes árajánlatban számítási hiba nincs. Az eltérés miatt felvilágosításkérésre került sor. A felolvasólap és a tételes árajánlat közötti ellentmondás egy helyesen kitöltött felolvasólappal orvosolható lenne. A kérdésünk az, hogy a felolvasólap e hiányosságának pótlása – tehát a felolvasólapon helytelenül megadott teljes összeg helyes, vagyis a tételes árajánlatban szereplő összegre történő kijavítása – beleütközik-e a hatályos Kbt. 71. § (8) bekezdésének b) pontjába?
Részlet a válaszából: […] ...árajánlat) valamely tétele és egységára pótolható, módosítható, kiegészíthető vagy törölhető, amelynek változása a teljes ajánlati árat vagy annak értékelés alá eső részösszegét és az ajánlattevők között az értékeléskor kialakuló sorrendet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. június 14.
1
2
3
8