Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban

Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
Részlet a válaszából: […] ...eljárási cselekményekre. Ez a szakasz nem sorolja fel teljeskörűen az alkalmazandó eljárási cselekményeket, nem tartalmazza például az ajánlattételi felhívás módosítását, az ajánlattételi határidő meghatározását, a kiegészítő tájékoztatást stb. sem. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 8.

Referencia előírása eljárási dokumentumban

Kérdés: Lehet-e az eljárási dokumentumban referenciát előírni? Ugyanis az ajánlatkérő az eljárási dokumentumban több referenciát is kér, mint a felhívásban, és ehhez kiegészítő tájékoztatás keretében is ragaszkodik.
Részlet a válaszából: […] ...megindító felhívás a közbeszerzési eljárás egyes fajtáira irányadó szabályok szerint ajánlati felhívás, részvételi felhívás, ajánlattételi felhívás vagy közvetlen részvételi felhívás lehet.A (2) bekezdés n) pontja szerint a közbeszerzési eljárást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 8.

Kiegészítő tájékoztatás megadása a kiírástól eltérő módon

Kérdés: Az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívásban részletesen meghatározta, hogy a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmekre milyen módon adja majd meg a választ. Ha ettől eltér, de az nem ütközik a közbeszerzési törvénybe, akkor megteheti, hogy nem a kiírás szerint adja meg a kért információkat?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattételi felhívás arra utal, hogy jelen esetben nem nyílt, hanem több szakaszból álló eljárás (például meghívásos vagy tárgyalásos eljárás, vagy hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás) kerül lefolytatásra. Az ajánlatkérő az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 17.

Igazolás elfogadása kiegészítő tájékoztatáskérés hiányában

Kérdés: Pénzügyi alkalmasság tekintetében az ajánlattevőtől az ajánlatkérő nem negatív mérleg szerinti eredmény igazolását kérte. Az ajánlattevők között volt egyéni vállalkozó, aki igazolásként a vállalkozói személyijövedelemadó-bevallását nyújtotta be, amelyből megállapítható, hogy nem volt veszteséges a vállalkozás. Azonban az ajánlattevő a 310/2011. kormányrendelet 14. §-ának (3) bekezdése szerint nem kért kiegészítő tájékoztatást, arra vonatkozóan, hogy az ajánlattevő milyen formában fogadja el az igazolást. Kérdésként merül fel, hogy az alkalmasság igazolásaként benyújtott dokumentumok megfelelése esetén, azonban a kiegészítő tájékoztatás kérésének elmulasztása ellenére elfogadható-e, illetve hiánypótlás kérhető-e a mérleg szerinti eredmény benyújtására (egyéni vállalkozó kizárólag kapacitásnyújtóval tudná ezt megtenni), avagy érvénytelenek kell-e minősíteni az annak hiányában benyújtott ajánlatot?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattétel vagy részvételi jelentkezés érdekében -, az eljárást megindító felhívásban, több szakaszból álló eljárás esetén az ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban (ismertetőben) foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 19.

Ellentmondó ajánlattételi dokumentumok kezelése

Kérdés: Ha a dokumentáció, az ajánlattételi felhívás és a műszaki leírás egyes részei egymással ellentétes rendelkezéseket tartalmaznak, van-e hivatalos sorrend arra nézve, hogy elsődlegesen mely dokumentáció az irányadó ebben a helyzetben?
Részlet a válaszából: […] ...eltérően szerepel, vagy a dokumentáció valamely eleme eltér az eljárást megindító felhívástól, a több szakaszból álló eljárás ajánlattételi felhívásától, vagy e törvénytől. A dokumentáció semmisnek nyilvánított eleme, előírása a közbeszerzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 19.

Másolat készítése kiegészítő tájékoztatásról

Kérdés: A kiegészítő tájékoztatásról készíthetünk másolatot az ajánlatkérőnél?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattétel vagy részvételi jelentkezés érdekében -, az eljárást megindító felhívásban, több szakaszból álló eljárás esetén az ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban (ismertetőben) foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 19.

Kiírás és dokumentáció ellentmondásának jelzése az ajánlatkérő számára

Kérdés: A kiírás és a dokumentáció helyenként ellentmond egymásnak. Jelezzük-e ezt a körülményt az ajánlatkérőnek, ha igen, milyen formában? Ebben az esetben melyik dokumentum az irányadó?
Részlet a válaszából: […] ...eltérően szerepel, vagy a dokumentáció valamely eleme eltér az eljárást megindító felhívástól, a több szakaszból álló eljárás ajánlattételi felhívásától vagy e törvénytől. A dokumentáció semmisnek nyilvánított eleme, elő­­írása a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. május 13.

Kérelem megküldése postai úton

Kérdés: Az ajánlatkérő kizárhatja-e azt, hogy a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmemet postán adjam fel?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattétel vagy részvételi jelentkezés érdekében -, az eljárást megindító felhívásban, több szakaszból álló eljárás esetén az ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban (ismertetőben) foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 15.

Kiegészítő tájékoztatás iránti kérelem benyújtásának módja

Kérdés: Az ajánlat benyújtására megjelölt helyszínen leadhatom a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmemet?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattétel vagy részvételi jelentkezés érdekében -, az eljárást megindító felhívásban, több szakaszból álló eljárás esetén az ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban (ismertetőben) foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 12.

Referenciaként elfogadható szerződések

Kérdés: Referenciaként ismertetett szerződés teljesítésének csak a befejező időpontja esik a felhívásban szereplő időintervallumba, a teljesítés kezdő időpontja – három hónap eltéréssel – nem az ajánlattételi felhívás megküldését megelőző három évből származik. Az ajánlatkérő a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésének a) pontjára hivatkozva dönthet úgy, hogy emiatt az ajánlattevő nem alkalmas a műszaki és szakmai alkalmasság követelményének való megfelelés igazolására?
Részlet a válaszából: […] A 310/2011. (XII. 23. ) Korm. rendelet hivatkozott 15. § (3) bekezdés a) pontja arról rendelkezik, hogy a referenciaelvárás meghatározása során az alkalmasság igazolható az eljárás megindításától – felhívás feladásától vagy megküldésétől – visszafelé...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 9.
1
2
3
4