Új fakultatív kizáró ok a Kbt.-ben

Kérdés: Az új Kbt.-ben szerepel fakultatív kizáró okként, miszerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely megszegte a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította. A hivatkozott rendelkezés általános fogalmazása alapján nem tudjuk értelmezni, hogy milyen súlyú követelményszegések tartoznak ide. Például ha egy munkavállalónk üzemi balesetet szenvedett, és emiatt megállapították a felelősségünket, az már kizáró oknak minősül? (A hivatkozott melléklet alapján ennél súlyosabb kötelezettségszegést tartunk kizáró oknak.) És ha igen, lehetőségünk van öntisztázásra?
Részlet a válaszából: […] ...lefolytatható-e öntisztázás.Az öntisztázást az új szabályozás olyan lehetőségként értékeli, melynek során egyes kizáró okok alkalmazásakor a Kbt. 64. § (1) bekezdése, valamint a 62. § (1) bekezdésének b) és f) pontjában említett kizáró...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

Nemzetbiztonsági beszerzések

Kérdés: Figyelemmel arra, hogy a nemzetbiztonsági tárgyú beszerzésekre vonatkozó kormányrendelet tavaly év vége óta hatálytalan, a gyakorlatban hogyan kell lebonyolítani ezeket a beszerzéseket?
Részlet a válaszából: […] ...– az uniós értékhatárt elérő értékű beszerzések esetén abban az esetben, ha az Országgyűlés illetékes bizottsága a törvény alkalmazását kizáró előzetes döntést hozott -, amely megrendelésre a közbeszerzési törvény felhatalmazása alapján megalkotott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 14.

Egybeszámítás további felújítás esetén

Kérdés: Az ajánlatkérő 2011-ben közbeszerzési eljárást folytatott le leromlott állapotú műemlék épülete földszinti részének felújítására. A felújítást követően az épületet használatba vette, az új funkciót kapott. Az ajánlatkérő tervezi az épület további helyreállítását, a tetőtér és az épületet övező udvar felújítása képezi a munkák 2. ütemét. Ilyen időtávlatban, illetve ilyen műszaki tartalom esetén fenn áll-e az egybeszámítási kötelezettség, ha a két beruházás ugyanazon épületen történik?
Részlet a válaszából: […] ...értékét az építési beruházás becsült értékébe nem lehet beszámítani azzal a céllal, hogy ilyen módon megkerüljék e törvény alkalmazását ezen árubeszerzésre vagy szolgáltatás megrendelésére.A kérdés vonatkozásában úgyszintén irányadó 18. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. október 8.

Részekre bontás tilalma

Kérdés: Ajánlatkérő több ingatlanára (de nem valamennyire) üzemeltetési szerződést kíván kötni közbeszerzési eljárás keretében. A szerződés tárgya: fűtési és légtechnikai rendszerek, elektromos hálózatok, felvonók, tetőszerkezet, külső és belső fa- és fémszerkezet karbantartása és üzemeltetése, valamint rovarirtás. Az eljárásban nem szereplő ingatlanokon minimális mértékben előfordulhat a fenti munkák közül egyik vagy másik. Jól gondolom-e, hogy ezeket nem kell hozzászámítanom a Kbt. szerint lefolytatott eljárás értékéhez? Ez a feltevésem a KH által kiadott útmutatón alapszik, amely szerint a szolgáltatások keretében azok a beszerzések tekinthetők tartalmilag egységesnek, amelyek azonos szakterülethez vagy szakmához tartoznak. A különböző ingatlanokra vonatkozó azonos szakterülethez tartozó szolgáltatásokat sem kell egybeszámítanom, miután ezek az ingatlanok olyan távol fekszenek egymástól, hogy egyébként sem kötnék egy szerződést ezekre a munkákra? Ha egy szerződésben szeretném megrendelni, akkor egybe kellene számolni?
Részlet a válaszából: […] ...tilalmáról rendelkezik a 18. §-ában, az alábbiak szerint:– tilos a közbeszerzési törvény, vagy a törvény Második Része alkalmazásának megkerülése céljából a közbeszerzést részekre bontani;– amennyiben egy építési beruházás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 9.

Egy ingatlanhoz kapcsolódó beruházások egybeszámítása

Kérdés: Az ajánlatkérő ingatlanán építési beruházásnak minősülő munkákat kell elvégezni. Ezek műszakilag teljesen függetlenek egymástól, külön szerződés alapján, más-más vállalkozóval végeztethetők el. A két munka kivitelezésére pénzügyi lehetőség miatt egy éven belül kerül sor. Egybe kell-e számítanom a két szerződés értékét csak azért, mert egy ingatlanhoz kapcsolódnak?
Részlet a válaszából: […] ...kormányrendelet rögzít az alábbiak szerint.A rendelet 2. §-ának (2) bekezdése szerint a Kbt. 18. §-ának (2) bekezdése alkalmazásában ugyanazon építési beruházásnak tekintendő az építési engedélyben több megvalósulási szakaszra bontott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. augusztus 14.

Egybeszámítás élelmiszereknél

Kérdés: Az élelmiszerek egybeszámítása kapcsán nem egyértelmű, hogy mely termékeket kell egybeszámítani. A főzési alapanyagok vonatkozásában a nemzeti eljárásban a Kbt. kivételt határoz meg, azonban a CPV-kódok alapján történő értelmezése is nehézséget jelent. A törvény értelmében csak az egy beszerzési tárgyba sorolható beszerzéseket kell egymással egybeszámítani. A hasonló áruk és szolgáltatások vonatkozásában a 213/2008/EK irányelv bizonyos besorolást tartalmaz, azonban ez a főzési alapanyagokra konzekvensen nem értelmezhető. Egyes vélemények szerint csak a fő CPV-kódok figyelembevétele szükséges, más vélemények szerint akár a 3. CPV-kódig is értelmezhető a megkülönböztetés. A Kbt. kivételi körébe tartozó élelmiszerek vonatkozásában hogyan kell értelmezni az egybeszámítás kötelezettségét, van-e erre hivatalos állásfoglalás, amely akár jogorvoslati eljárásban is felhasználható?
Részlet a válaszából: […] ...szabálykezelésére. Segítségül időközben megjelent a Közbeszerzési Hatóság útmutatójaaz új Kbt. szerinti egybeszámítási szabály alkalmazásáról (KÉ 2012. évi 78.szám; 2012. július 11.), mely tartalmaz újdonságokat, meglepetéseket. Jelesül,hogy kimondja az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. augusztus 15.

Informatikai rendszer bevezetéséhez kapcsolódó árbevétel meghatározása

Kérdés: Igen gyakori gazdasági alkalmassági követelmény az, hogy a pályázónak nagy összegű árbevétellel kell rendelkeznie "informatikai rendszer bevezetése" tárgyú korábbi projektekből. Arra vonatkozóan azonban nem áll rendelkezésre konkrét definíció vagy a gyakorlatból leszűrhető megbízható tapasztalat, hogy milyen tevékenységekből származó árbevétel minősül informatikai rendszer bevezetéséből eredőnek. Idetartoznak-e például a következő szolgáltatásokból származó bevételek: IPVPN-, LAN-, IP-alapú alközpont, WiFi-hálózatok kialakítása, tűzfal, call center, illetve a bevezetéshez szorosan kapcsolódó havidíjas szolgáltatások is megfelelőek lehetnek-e? Kérdésünk tehát arra irányulna, hogy szíveskedjenek részünkre egy olyan definíciót, állásfoglalást adni, amelyre támaszkodva védhető módon tudunk nyilatkozni az informatikai rendszer bevezetése tárgyú árbevétel vonatkozásában.
Részlet a válaszából: […] ...és érdemi értékelésére,illetve lehetőséget nyújt a nem rendszeres események kezelésére,– az informatikai rendszer szoftverelemeiről (alkalmazások,adatok, operációs rendszer és környezetük) olyan biztonsági mentésekkel ésmentési renddel (mentések típusa, módja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 11.

Egyszerű eljárás

Kérdés: Változtak-e, és ha igen, mennyiben az egyszerű eljárás szabályai?
Részlet a válaszából: […] ...a nemzeti (egyszerű) eljárásrendben,a módosítást követően a 40. § (1)-(5) bekezdései érvényesülnek, de a (6)bekezdés nem kerül alkalmazásra. A 40. § (6) bekezdése tartalmazza az ún."elhanyagolási" szabályt, azaz azt, hogy az egybeszámítási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 10.

Egybeszámítás országos működés esetén

Kérdés: A módosított Kbt. 40. § (5) bekezdés szerint az általános javítási munkálatokra vonatkozó építési beruházások becsült értékét akkor is egybe kell számítani, ha több építménnyel kapcsolatosak – feltéve hogy a (2) bekezdés szerinti feltételek fennállnak. Hogyan értelmezendő ez egy országos működésű cég esetében? Például az ország keleti részén fekvő település ingatlanának festés-mázolási munkáit egybe kell számítani egy nyugati területen lévő ingatlanéval?
Részlet a válaszából: […] ...hiszen a főszabálytól eltérést engednek, majd az eltérés szerinticsoportban egy kisebb halmazra mégiscsak a főszabály alkalmazását írják elő, decsak bizonyos érték és százalékos arány elérése esetén. Ráadásul nem ad arrasem választ a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.

Hirdetmény közzététele nélkül induló eljárás nemzeti rezsimben

Kérdés: Nemzeti rezsimben indítható-e hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás? Milyen mélységben kell ezt a KDB felé dokumentálni, illetve az előzményét vizsgálja-e a KDB?
Részlet a válaszából: […] ...a piaci árakhoz képest lényegesen alacsonyabb, továbbá ekedvező feltételek igénybevétele az e fejezet szerinti eljárás alkalmazásaesetén meghiúsulna;– a 125. § (2) bekezdésének b) pontja, vagy (3)-(5)bekezdése szerinti eset áll fenn;– a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 28.
1
2
3