Nyilatkozat be nem nyújtása

Kérdés: Ajánlattevőként vettünk részt egy eljárásban, ahol az ajánlatkérő a felhívás III.1.2) pontjában a gazdasági és pénzügyi alkalmasság körében előírta, hogy az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 12 hónapban az összes számlavezető pénzügyi intézménytől származó, valamennyi pénzforgalmi számláról szóló, a hirdetmény feladásának napjánál nem régebbi keltezésű nyilatkozatot kell benyújtaniuk az ajánlattevőknek. Nyilatkozni kellett továbbá a számlavezető pénzügyi intézményekről, illetőleg a működő pénzforgalmi számlákról. Előírta továbbá az ajánlatkérő, hogy az előírt időszakban megszűnt pénzforgalmi számlákat is vizsgálja, ezen megszűnt pénzforgalmi számlák vonatkozásában is az ajánlatkérőnek nyilatkoznia kellett. Az egyik versenytársunk az ajánlatában nem nyújtotta be sem a banki nyilatkozatokat, sem a saját nyilatkozatát, amelyre tekintettel az ajánlatkérő hiánypótlási felhívást küldött részére. A hiánypótlás során 5 db bankszámlaigazolást nyújtott be, a saját nyilatkozatát továbbra sem. Az ajánlatot az ajánlatkérő érvénytelenné nyilvánította, mert az ajánlattevő nem csatolta be cégszerű nyilatkozatát a pénzforgalmi számlákról. Jogszerű volt az érvénytelenné nyilvánítás, vagy jogsértőnek minősül?
Részlet a válaszából: […] ...dokumentumokban foglaltakhoz, ezáltal az általa meghatározott alkalmassági követelményrendszerhez, így nem választhat ki a közbeszerzési eljárásban olyan ajánlattevőt, amely az eljárást megindító felhívásban meghatározott alkalmassági követelményeknek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. február 5.

Eljárás valótlan banki igazolás benyújtása esetén

Kérdés: Mit tehetünk akkor, ha az ajánlattevő "szerez" banki igazolást, amely igazolja, hogy nem volt az elvárt időszakon belül sorban állás a számláján, de tudjuk, hogy ez nem igaz?
Részlet a válaszából: […] ...vagy szakmai etikai szabályokbaütköző cselekedetet követett el; vagy – korábbi – három évnél nem régebben lezárult -közbeszerzési eljárás alapján vállalt szerződéses kötelezettségét súlyosanmegszegte, amelyet az ajánlatkérő bizonyítani tud;–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. május 17.
Kapcsolódó címkék: