Kommunikáció postai úton közbeszerzési eljárásban

Kérdés: Az ajánlatkérő hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást indított a Kbt. 122. § (7) bekezdésének a) pontja alapján építési beruházás tárgyában. A felhívással megkeresett négy ajánlattevő mindegyike adott be ajánlatot. Az ajánlattevők közül három rendelkezik faxelérhetőséggel, a negyedik csak e-mail címet adott meg, faxelérhetősége nincs (ez tapasztalataink szerint ma már egyre ritkább, de kisebb cégeknél még előfordul). A Kbt. 2. §-ának (2) bekezdése szerint az ajánlatkérőnek esélyegyenlőséget és egyenlő bánásmódot kell biztosítania a gazdasági szereplők számára. A Kbt. 35. § (1) bekezdésében leírtak szerint az ajánlatkérő és az ajánlattevő között minden kommunikáció írásban történik. A (2) bekezdés szerint az írásbeli nyilatkozatok teljesíthetőek: a) az (5) bekezdésre figyelemmel postai vagy közvetlen kézbesítés útján; b) faxon; c) elektronikus úton. A (4) bekezdés alapján a (2) bekezdés c) pontja szerinti nyilatkozat benyújtható legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott, vagy a külön, a Kbt. felhatalmazása alapján alkotott jogszabály szerinti követelményeknek megfelelő elektronikus dokumentumba foglalt formában. Az (5) bekezdés szerint a Kbt. alapján előírt tájékoztatásra vagy információ kérésére postai kézbesítés csak kivételesen és indokolt esetben vehető igénybe. A negyedik ajánlattevő részére történő iratmegküldés nem lehetséges faxon (nem rendelkezik faxszal) vagy elektronikus úton (az ajánlatkérő nem rendelkezik az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény 2. § 15. pontjában meghatározott fokozott – vagy attól magasabb – biztonságú elektronikus aláírással). Az ajánlattevővel postai úton történő kommunikáció jelen esetben álláspontunk szerint indokolt, ezzel azonban sérül az ajánlattevők esélyegyenlősége, hiszen az ajánlattevő – a másik három ajánlattevővel ellentétben – esetleg csak több nappal később kapja meg a kiküldött iratokat. Ezt véleményünk szerint csak azzal kerülhetjük ki, ha minden ajánlattevő részére postai úton küldjük meg az iratokat – ez viszont komoly időveszteséget jelent az eljárás szempontjából, illetve a küldemények esetleges postai elvesztése miatt kockázatot is. Az eljárás során felvett jegyzőkönyvek, a hiánypótlási felhívás(ok), és az egyéb, az eljárás során keletkezett, az ajánlattevőknek eljuttatandó dokumentumok kiküldése során a fentebb vázolt helyzetben hogyan valósítható meg a Kbt. hivatkozott rendelkezéseinek és alapelvének betartása? Hogyan történhet minden szempontból jogszerűen a dokumentumok megküldése az ajánlattevők részére?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérő nem kíván fokozott biztonságú elektronikus aláírást szerezni, nem fogja tudni igazolni, hogy maga küldte el a vonatkozó dokumentumot, és a dokumentum nem változott a küldés során. Érdekes, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság 469/2012....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. november 21.

Eljárás az eredményhirdetésről szóló tájékoztatás KÉ-ből kimaradása esetén

Kérdés: Mi a teendő abban az esetben, ha egy lezárult eljárásunk tekintetében a "Tájékoztató az eredményhirdetésről" nem található a Közbeszerzési Értesítőben, viszont a "Tájékoztató a szerződés teljesítéséről" című hirdetményben meg kell jelölni az eredményhirdetést tartalmazó hirdetményt és közzétételének napját? (Bizonyítani tudjuk, hogy a lebonyolító 2009. 02. 06-án feladta a hirdetményt.)
Részlet a válaszából: […] ...egyeztetést, mert így valóban nem fogják tudni feladni ahirdetményt. A bizonyítás nem egyszerű, hiszen a KT rendszere nem auditált, nemelektronikusan aláírt e-mailekben kommunikálnak, így az ajánlatkérőnek isnagyon korlátolt bizonyítási lehetősége...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 26.

Cégjogi szabályokkal ellentétes gyakorlat

Kérdés: A cégadatok változására irányuló kérelmet írásban is be lehet adni a Gt., illetve a Ctv. szabályai szerint a cégbírósághoz, sőt, 2007. szeptember 1-je óta elektronikus formában is. A kiírások értelmében ezzel szemben folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén – annak igazolására – kizárólag a cégbíróság bélyegzőjével ellátott változásbejegyzési nyomtatvány eredeti vagy közjegyző által hitelesített példányát fogadja el az ajánlatkérő. Milyen jogszabályi alapon követelhetik meg ezt az ajánlatkérők?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatkérők hiába nem térnek ki rá, a papíralapúvalegyenértékű elektronikus úton kibocsátott hiteles igazolást, illetve azigazolás közjegyző által hitelesített elektronikus formáját is kötelesekelfogadni. A kérdéshez kapcsolódóan véleményünk az, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 2.

Elektronikus hirdetménykezelő rendszer "fejlődése"

Kérdés: Az elektronikus hirdetménykezelő rendszer mikor fogja kezelni a határozatlan idejű szerződést ott, ahol határidőket kell a hirdetményben feltüntetni? Mikor lesz megoldva, hogy a dátumok vagy legalább az évszám begépelhető legyen, mert jelenleg például egy 3 évvel ezelőtti időpontot 36 visszalépéssel (vissza nyilacskák) lehet rögzíteni? Mikor fogja tudni az ajánlatkérő elektronikus rendszerén is megjelentetni a megbízott által elektronikusan feladott hirdetményt (ajánlatkérő e-mail értesítése mellett)?
Részlet a válaszából: […] ...előrebocsátani, hogy a kérdések rendkívüléletszerűek. A központosított hirdetmény-ellenőrzés és ezzel kapcsolatoselektronikus kommunikáció színvonalas, és ha lassan is, de folyamatosanfejlődik. Ennek ellenére továbbra is fennáll...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. augusztus 27.

Hirdetményi határidők a TED-ben és a Közbeszerzési Értesítőben

Kérdés: A TED-ben feladott hirdetményekre ugyanazok a határidők vonatkoznak, mint a Közbeszerzési Értesítőben megjelentekre?
Részlet a válaszából: […] ...Hivatala a feladást követően legkésőbb tizenkétnapon belül teszi közzé a hirdetményt; gyorsított eljárás, valamint ahirdetmény elektronikus úton, külön jogszabályban meghatározott módon történőfeladása esetében pedig legkésőbb öt napon belül;–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 27.

Képviselet elektronikus eljárásban

Kérdés: Milyen szabályok vonatkoznak az elektronikus eljárásban a képviseletre? Jól tudjuk, hogy változott a szabályozás?
Részlet a válaszából: […] ...az e dátumot követő közbeszerzésekre, tervpályázatokra,hirdetményfeladásokra kell alkalmazni.Az említett rendelkezés értelmében az elektronikusközbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő, az ajánlattevő és a részvételrejelentkező képviseletére a szervezet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 6.

EU-s hirdetmények terjedelmi korlátjai

Kérdés: Miért nem lehet 650 szónál hosszabb hirdetményeket megjelentetni? És hogyan tudom ezt megoldani, amikor lehetetlen leszorítani 1500 szó alá, nemhogy 700 alá a hirdetményünket? Hogyan csinálják ezt vajon más EU-tagállamokban?
Részlet a válaszából: […] ...egyeztetések ellenére az Európai KözösségekHivatalos Kiadványai Hivatala (OPOCE) változtatott álláspontján, és nem fogadtabe a nem elektronikusan érkezett, 650 szónál hosszabb hirdetményeket. Aprobléma nem elsősorban a hirdetmény hosszával van – bár a hazai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. július 11.

EU-s hirdetmények "feladója"

Kérdés: Mi számít az EU hivatalos lapjában történő feladásnak? Az ajánlatkérő általi feladás, avagy a Szerkesztőbizottság általi feladás? Kinek kell feladnia a hirdetményt?
Részlet a válaszából: […] ...(1) bekezdése értelmében hirdetmény közzétételén közösségi értékhatár felett az Európai Unió hivatalos lapjában és a hirdetmények elektronikus napilapjában történő közzétételt kell érteni, amely hirdetményt az említett jogszabályhely (5) bekezdése szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. október 18.

Hirdetmények feladási rendje az egyes eljárásokban, a feladás napja

Kérdés: Milyen előírások vonatkoznak a közösségi értékhatárokat elérő értékű közbeszerzések hirdetményeinek, valamint a nemzeti értékhatárokat elérő értékű közbeszerzési eljárások hirdetményeinek feladására? Hol kell a hirdetmény közzétételét kezdeményezni? Mi minősül a hirdetmény feladása napjának?
Részlet a válaszából: […] ...a közösségi rezsimben a hirdetmény közzétételén – fő szabály szerint – az Európai Unió Hivatalos Lapjában és a hirdetmények elektronikus napilapjában (TED-adatbankban) történő közzététel értendő. Az ajánlatkérőnek a hirdetményt a lehető leggyorsabban és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. augusztus 23.