Tartozás ledolgozása súlyos szerződésszegést követően

Kérdés: Közműfejlesztés építési beruházás nyertes ajánlattevője a vállalkozói szerződés alapján 30% előleget kapott. A teljesítés során két részszámla lett kifizetve. Az előleg, valamint a három részszámla összege a teljes vállalkozói díj 82%-a volt. A vállalkozó azonban a 3. részszámla kifizetését követően levonult a munkaterületről, és félbehagyta a beruházást. Az önkormányzat által felkért szakértő megállapította, hogy a beruházás készültségi foka 62%-os. Az önkormányzat felszólította a vállalkozót, hogy a készültségi foknak megfelelően ismeri csak el a teljesítést, és a korábban kifizetett összeg és a készültségi fok közötti különbözetet kéri visszafizetni. A vállalkozó erre nem volt hajlandó, így az ajánlatkérő bírósághoz fordult. A bírósági eljárás során a vállalkozó egyezségi ajánlattal állt elő, miszerint a tartozását "ledolgozza", vagyis nem pénzben teríti meg a tartozást, hanem "természetben". Érinti-e ez a megoldás az eredeti közbeszerzési eljárás alapján megkötött vállalkozói szerződést? Amennyiben az ajánlatkérő úgy dönt, hogy tud munkát adni a vállalkozónak, de ennek értéke a közbeszerzési értékhatárt eléri, hogyan kezelhető ez közbeszerzés szempontjából?
Részlet a válaszából: […] Az eredeti vállalkozói szerződés súlyos szerződésszegéssel ért véget, melyet az ajánlatkérőnek szankcionálnia kell. Egyrészt kötbérezni, másrészt az előleget visszakövetelni. További lehetőség, hogy a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pont alapján a későbbi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 6.

Dinamikus beszerzési rendszer létrehozása

Kérdés: Létrehozható-e új DBR azonos ajánlatkérő tekintetében, ugyanazon tárgyban és feltételekkel abban az esetben, ha korábban már felállított rendszer részvételi szakasza lezárult, azonban az ajánlattételi szakaszban konkrét közbeszerzési eljárás során nem valósítja meg valamennyi – a DBR létrehozására vonatkozó felhívásában szerepeltetett – kategóriát, mivel a részekre bontást kizárta a részvételi felhívásban? Amennyiben igen, akkor a folyamatban lévő ajánlattételi szakasz (konkrét közbeszerzési eljárás) lezárását megelőzően jogszerűen megteheti az ajánlatkérő? A DBR létrehozása esetén milyen részletezettségűen kell megadni a közbeszerzés tárgyát, abban az esetben, ha az ajánlatkérő kategóriákat határoz meg? A DBR létrehozását követően, a konkrét beszerzési igény felmerülésekor (ajánlattétel megküldése) van-e lehetősége az ajánlatkérőnek a beszerzés tárgyát, teljes mennyiségét úgy meghatározni, hogy az adott esetben több kategóriát is érint? Amennyiben a DBR létrehozása során a műszaki szakmai alkalmasság nem kategóriánként került meghatározásra – a Kbt. 106. § (4) bekezdésében foglaltakkal ellentétben –, mit tehet az ajánlatkérő a részvételi szakasz lezárását követően?
Részlet a válaszából: […] ...rendelt, úgy valóban gondot jelent, hogy az egyes kategóriák vonatkozásában más-más ajánlattevői kör indulhat a közbeszerzési eljárásban.A közbeszerzési tárgyat olyan bonyolultságban kell megadni, ahogyan azt az ajánlatkérő jónak látja. Meghatározhatja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. február 7.

Értékhatárok

Kérdés: Mikor változnak újra az értékhatárok? Lesz-e változás 2024-ben nemzeti vagy uniós értékhatár vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] 2024. január 1-jétől az alábbi új értékhatárok irány­adók, melyek közül a legfontosabbakat válogattuk ki:A klasszikus ajánlatkérőkre vonatkozó értékhatárok eredetileg a 2014/24/EU irányelv 1. cikkében kerültek meghatározásra, az új értékhatárokat a 2023/2495/EU...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 10.

Jogutód társaság közbeszerzési kötelezettsége

Kérdés: Jogutódlással beolvadt társaságunkba az egyik leányvállalatunk. Mi közbeszerzési ajánlatkérőnek minősülünk, a leányvállalatunk viszont nem volt az. Kérdésünk arra irányul, hogy a leányvállalat mint jogelőd társaság által megkötött és jelenleg is hatályos gépjárműjavítási és -karbantartási szerződést módosíthatjuk-e oly módon, hogy azt kiterjesztjük a saját tulajdonú autóinkra? A szerződés nem közbeszerzési eljárás eredményeképpen jött létre. Jelen esetben kell-e alkalmazni a Kbt. 139. §-át?
Részlet a válaszából: […] ...érdekében az 5-7. §-ban ajánlatkérőként meghatározott szervezetek az e törvény szerinti közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárást kötelesek lefolytatni.(2) A közbeszerzési szerződés megkötésére közbeszerzési eljárást, építési vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. október 11.

Értékhatárok egyes ajánlatkérők esetében

Kérdés: Ha egy önkormányzat vagy a NEAK kiír egy közbeszerzési eljárást árubeszerzésre, akkor melyiknél milyen uniós értékhatárt kell figyelembe venni? Ha egy adott évben köt velem szerződést, de a teljesítés a következő évre is átnyúlik, akkor ezt hogyan számolja el az ajánlatkérő az értékhatárnál?
Részlet a válaszából: […] ...főszabály, hogy amikor az ajánlatkérő az eljárást megindító hirdetményt közzétette, vagy a hirdetmény nélküli eljárást elindította, azt az évet "terheli" az adott beszerzés becsült értéke, tehát nem kerül elszámolásra a következő években. Mivel a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 8.

Közbeszerzési tervben nem szereplő beszerzési igény kezelése

Kérdés: Amennyiben az ajánlatkérő közbeszerzési tervében szerepel egy bizonyos tárgyú beszerzés, és jelenleg van egy 150 000 forint értékű ugyanilyen tárgyú beszerzési igény, ami nem szerepelt a tervben, a közbeszerzési tervre tekintettel az annak keretében tervezett beszerzésekkel egybe kell számítani a most felmerült igényt? Erre a beszerzési tárgyra most lenne szüksége az igénylőnek, nem hónapok múlva, mire a szerződés megköttetik a közbeszerzés alapján. Esetleg amíg el nem érjük a közbeszerzési értékhatárt, a beszerzési szabályzatunk szerint eljárva közbeszerzés nélkül is beszerezhetünk ebben a tárgyban?
Részlet a válaszából: […] ...eléri vagy meghaladja a közbeszerzési törvény szerinti uniós értékhatárokat, a (3) bekezdéstől eltérően a Harmadik Rész szerinti eljárás alkalmazható olyan szerződések megkötésére, amelyek– önmagában vett becsült értéke szolgáltatás megrendelése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

Egybeszámítási kötelezettség oktatási szolgáltatás beszerzése esetén

Kérdés: Mint ajánlatkérőnek, megközelítőleg 80-féle oktatásra, továbbképzésre, illetve ahhoz kapcsolódó vizsgák lebonyolítására keletkezett, 12 hónap vonatkozásában, beszerzési igényünk. Amunkavállalók részére történő oktatásokon/vizsgákon fajtánként elhanyagolható a résztvevők száma és az oktatás értéke (néhány százezer forint és 1-10 fő oktatásonként), ugyanakkor a szolgáltatások értéke összességében meghaladja a közbeszerzési értékhatárt. Egybeszámítható-e az eltérő időben és teljesen eltérő tárgyban, valamint eltérő intézmények igénybevételével történő oktatási szolgáltatásokra vonatkozó beszerzés? Jól gondoljuk-e, hogy az eltérő tárgyú oktatásokat nem kell egybeszámítani, az egybeszámításnak nem lehet alapja az a tény, hogy általános értelemben oktatásra vonatkoznak? [Egybe csak akkor kellene számítani, ha magát az oktatásszervezést mint szolgáltatást kívánnánk igénybe venni (ezt azonban a HR-osztály végzi saját maga).]
Részlet a válaszából: […] ...szerint ebben az esetben szigorúbb eljárásrendet kell követni. A részekre bontás tilalma nem csak és kizárólag a Kbt. 19. §-ának szabályai alapján történhet. Az Európai Unió Bíróságának számos döntése foglalkozik a részekre bontás tilalmával,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 11.

Közszolgáltató ajánlatkérő által alkalmazandó jogszabályok építési beruházás esetén

Kérdés: Az ajánlatkérő közszolgáltató minőségben lefolytatott építési beruházásánál (tervezés és kivitelezés együtt), amennyiben ellentmondás van a közszolgáltatók közbeszerzéseire vonatkozó sajátos közbeszerzési szabályokról szóló 307/2015. kormányrendelet és a 322/2015. kormányrendelet között, akkor az előbbi alkalmazandó, tekintettel arra, hogy az speciális rendelkezéseket tartalmaz? Konkrét esetben, ha közszolgáltató minőségben kerül lebonyolításra a tervezés és kivitelezés tárgyú eljárás, és az eljárás becsült értéke meghaladja az uniós értékhatárt, abban az esetben figyelmen kívül hagyható a 322/2015. kormányrendelet 14. § (3) bekezdése, tekintettel a 307/2015. kormányrendelet 7. § (3) bekezdésére?
Részlet a válaszából: […] ...az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben az ajánlattételi határidőt – mind egy szakaszból álló, mind több szakaszból álló eljárásokban – az ajánlati vagy ajánlattételi felhívást tartalmazó hirdetmény feladásának vagy megküldésének napjától...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 11.

Ajánlattételi határidő meghatározásakor irányadó becsült érték

Kérdés: A 322/2015. kormányrendelet 14. § (3) bekezdése alapján, az ajánlattételi határidő meghatározása során az eljárás becsült értékét, vagy az egybeszámított becsült értéket kell figyelembe venni?
Részlet a válaszából: […] ...az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben az ajánlattételi határidőt – mind egy szakaszból álló, mind több szakaszból álló eljárásokban – az ajánlati vagy ajánlattételi felhívást tartalmazó hirdetmény feladásának vagy megküldésének napjától...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 11.

Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzések eljárásrendje nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv esetében

Kérdés: Nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv esetében milyen jogszabályok szabályozzák a közbeszerzési értékhatár alatti beszerzések eljárásrendjét? Milyen értékhatártól előírás a három árajánlat bekérése?
Részlet a válaszából: […] ...beszerzése esetében 15millió, építési beruházás esetében 50 millió forint alatt azért három ajánlatot kérjenek be saját eljárásrendjük szerint. Amennyiben uniós forrásból történik a költés, mindenképpen javasolt a verseny biztosítása, még akkor is, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 13.
1
2
3
16