Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...kért vagy kínált – általános forgalmi adó nélkül számított, a 17-20. §-ban foglaltakra tekintettel megállapított – teljes ellenszolgáltatást kell érteni. Opcionális részt tartalmazó ajánlatkérés esetén a teljes ellenszolgáltatásba az opcionális...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Euróalapú referencia értékének átszámítása forintra

Kérdés: Egy norvég referencián a szerződés összege EUR-ban szerepel. Ha most szeretném felhasználni a referenciaigazolást, akkor milyen forintértékkel szükséges számolnom?
Részlet a válaszából: […] ...a (2) és (3) bekezdésben foglaltak szerint a referencia igazolásban, illetve nyilatkozatban csak abban az indokolt esetben követelheti meg az ellenszolgáltatás összegének feltüntetését, ha a korábbi teljesítéshez kapcsolódóan nem írható elő olyan mennyiségi meghatározás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 14.

Értékhatárok egyes ajánlatkérők esetében

Kérdés: Ha egy önkormányzat vagy a NEAK kiír egy közbeszerzési eljárást árubeszerzésre, akkor melyiknél milyen uniós értékhatárt kell figyelembe venni? Ha egy adott évben köt velem szerződést, de a teljesítés a következő évre is átnyúlik, akkor ezt hogyan számolja el az ajánlatkérő az értékhatárnál?
Részlet a válaszából: […] ...kötött szerződés esetében:a) az előző naptári év során kötött azonos tárgyú szerződés vagy szerződések szerinti tényleges ellenszolgáltatás, módosítva a következő naptári év alatt várható mennyiségi és értékbeli változással, vagyb) az első...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 8.

Alvállalkozók bejelentésére vonatkozó szabályozás módosításának hatálya

Kérdés: A Kbt. alvállalkozók bejelentésére vonatkozó új szabályai szerint különböző időpontokban lényegesen több adatot kell megadni az ajánlatkérő részére a korábbiakhoz képest. Ezt a módosított szabályozást a folyamatban lévő szerződésekre is alkalmazni kell?
Részlet a válaszából: […] ...igénybe kívánja venni, az alvállalkozói teljesítés várható százalékos arányát az ajánlattevői teljesítésen belül, valamint az ellenszolgáltatás alvállalkozói szerződésben meghatározott értékét az alvállalkozó nyertes ajánlattevő általi bejelentését...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 11.

"Nulla" ár kezelése az ajánlatban

Kérdés: Egy előadáson azt hallottam, hogy van olyan EUB-döntés, mely szerint a nulla árat is el kell fogadni az ajánlatban. Ennek van-e bármilyen alapja?
Részlet a válaszából: […] ...kezdeményezője szerint ebből az következik, hogy az a szerződés, amelynek értelmében az ajánlatkérő szerv jogilag nem köteles semmiféle ellenszolgáltatást nyújtani annak fejében, aminek teljesítésére a vele szerződő fél kötelezi magát, nem tartozik a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 12.

Fővállalkozói kifizetés alvállalkozóval szembeni jogvita esetén

Kérdés: Egy közbeszerzési beruházáshoz kapcsolódóan a fővállalkozó és az alvállalkozó között vita keletkezett. Az alvállalkozóval szemben a fővállalkozó több jogcímen is követelést érvényesített, ezért az 50%-os teljesítéshez kapcsolódó alvállalkozói teljesítésigazolás 33 millió forint összegű lett – az alvállalkozó 74 millió forintos tényleges teljesítése helyett. A fővállalkozó felmondta az alvállalkozó szerződését, már új alvállalkozók dolgoznak a területen. A megrendelő kiadta a teljesítésigazolást a fővállalkozónak az 50%-os teljesítésre, azonban a fővállalkozói díjat nem akarja megfizetni, mivel számára kétséges, hogy az alvállalkozót nem illeti meg a díj. Van arra vonatkozóan valamiféle gyakorlat, hogy a megrendelő mi alapján minősítheti a fővállalkozó nyilatkozatát, és mit köteles elfogadni "hitelt érdemlő iratnak"? A fővállalkozó jogosult a nemfizetésre tekintettel felmondani a fővállalkozói szerződését, esetleg felfüggeszteni a munkavégzést? Ha van szakvélemény vagy egyéb dokumentum arról, hogy az alvállalkozónak nem jár pénz, akkor feloldható a megrendelői blokkolás? A következő fővállalkozói teljesítéseket – amelyeket már új alvállalkozók végeztek el – tudja-e blokkolni a korábbi alvállalkozó?
Részlet a válaszából: […] ...teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérően a következő szabályok szerint köteles az ellenszolgáltatást teljesíteni:(...)ha az ajánlattevőként szerződő felek valamelyike az e) vagy az f) pont szerinti kötelezettségét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 9.

Alvállalkozói számla kifizetésének rendje építési beruházás esetén

Kérdés: Építési beruházás esetén, amennyiben a nyertes ajánlattevő alvállalkozót von be a teljesítésbe, a 322/2015. kormányrendelet 32/A. § (1) bekezdése szerinti eljárásrend alapján történik az ellenérték kifizetése. Abban az esetben, ha a kivitelező az alvállalkozók teljesítését már a saját számlájának kiállítását megelőzően kiegyenlítette, akkor is a kétkörös fizetést kell alkalmazni [tekintettel arra, hogy az (1) bekezdés a "köteles" szót használja], vagy ha a számlájának kiállításával egyidejűleg igazolja az alvállalkozói rész kifizetését, akkor a kivitelező számlájának teljes összege egyben kifizethető?
Részlet a válaszából: […] ...teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérően a következő szabályok szerint köteles az ellenszolgáltatást teljesíteni:– az ajánlattevőként szerződő felek legkésőbb a teljesítés elismerésének időpontjáig...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 17.

Alvállalkozói szerződések benyújtása építési beruházásoknál

Kérdés: Építési beruházás esetében köteles vagyok-e az alvállalkozói szerződéseket benyújtani?
Részlet a válaszából: […] ...vagy hibás teljesítésével kapcsolatos igényeinek biztosítékaként legfeljebb a szerződés szerinti, áfa nélkül számított ellenszolgáltatás 10-10%-át elérő biztosítékot köthet ki.Tapasztalatunk szerint két esetben merülhet, illetve merülhetett fel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 4.

Ajánlat érvénytelensége beárazatlan tételek esetén

Kérdés: Érvénytelen-e az ajánlat, ha az ajánlattevő nem minden tételt árazott be, azaz néhány tétel anyag- és díjköltsége is nullásan szerepel? A) esetben az ajánlati felhívás kifejezetten rögzíti az érvénytelenségi esetet, B) esetben nem rendelkezik az ajánlati felhívás/dokumentáció. Milyen következménye lehet annak, ha az ajánlatkérő az eljárás során nem tett fel kérdést a nullás tétellel kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] ...eseteit.A 73. § (2) bekezdése szerint pedig az (1) bekezdésben foglaltakon túl az ajánlat érvénytelen, ha aránytalanul alacsony ellenszolgáltatást vagy más teljesíthetetlen feltételt tartalmaz (72. §).Válaszunkban érdemes kitérni arra, hogy ilyen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 19.

Alvállalkozó kifizetése peres eljárás mellett

Kérdés: A 322/2015. kormányrendelet szerinti számlaellenőrzés során vita van a teljesítő fél és az alvállalkozó között, a per jelenleg is tart, ellenben az ajánlatkérő és az ajánlattevő között nincs vita. Hogyan tud az ajánlatkérő mielőbb fizetni? (Az uniós forrás elszámolása miatt le kellene zárnia az ügyletet.)
Részlet a válaszából: […] ...szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. kormányrendelet 32/A. §-a részletesen szabályozza az ellenszolgáltatás teljesítésének módját építési beruházások esetében. A kifizetés során az ajánlattevő köteles nyilatkozatot...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 8.
1
2
3
12