Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...eljárások ellenőrzéséről rendelkezik, azaz csak és kizárólag a becsült értéket veszi az ellenőrzési kötelezettség alapjául. Feltételezzük, hogy a becsült érték meghatározása jogszerű volt, tehát valóban 295 millió forint a megfelelően alátámasztott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Kizárás az eljárásból azonos franchise-szerződés esetében

Kérdés: Ki kell-e zárni azokat az ajánlattevőket, amelyek azonos céggel vannak franchise-kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] ...tisztaságát. A döntésben a jogorvoslati fórum részletesen kitér a franchise-szerződés tartalmára, melyet megvizsgált. Válaszunkban feltételezzük, hogy a kérdés alapján egyes ajánlattevők azonos céggel állnak kapcsolatban, így az a kérdés, hogy ez a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 9.

Megbízási díj és a közbeszerzési kötelezettség fennállása

Kérdés: Intézményünk EU-s pályázatában a feladatokat munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban (megbízási díj) végzik a kollégák. A projektben 5 kolléga 3-féle munkakört tölt be, az erre megítélt összeg közel 53 millió forint, amelyet 3 év alatt fizetünk ki. Közbeszerzésköteles-e ebben az esetben a megbízási díj? A pénzügyi asszisztens adminisztrációs feladatokat lát el, a többi kolléga szakmai megvalósító. A mentorok a pályázat célcsoportjaként szereplő személyek mentorálását végzik, a pszichológus és a jogi tanácsadó szintén a célcsoport segítségére van. A szakmai vezető mindezeket a feladatokat koordinálja, a szociális asszisztens pedig a mentorok adminisztrációs feladataiban segít.
Részlet a válaszából: […] ...értékét, érdemes ezzel a szemmel is áttekinteni a projektet, nem egybeszámítva a pénzügyi és jogi szolgáltatás értékét. Válaszunkban feltételezzük, hogy az ajánlatkérő egyébként klasszikus ajánlatkérőként közbeszerzés-köteles, így az uniós forrás esetében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 10.

Nyilatkozat ajánlat fenntartásáról

Kérdés: Ha az ajánlatkérő a Kbt. 70. § (2a) bekezdése alapján kéri fel az ajánlattevőket az ajánlataik fenntartására, akkor az ajánlattevőknek kifejezetten nyilatkozniuk kell ajánlatuk fenntartásáról, vagy ebben az esetben is irányadó a Kbt. 70. § (2) bekezdésének azon fordulata, miszerint "ha az ajánlattevő az ajánlatkérő által megadott határidőben nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy ajánlatát az ajánlatkérő által megjelölt időpontig fenntartja"?
Részlet a válaszából: […] ...módosításának szükségességét vonhatja maga után. Ezzel előfordulhat, hogy végső soron az eljárás elhúzódása rosszabb szerződéses feltételeket eredményez az ajánlatkérők számára, és az időbeni kiszámíthatatlanság a gazdasági szereplők számára is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 12.

Európai közbeszerzési adattér

Kérdés: Mi az a közbeszerzési adattér? Az EKR?
Részlet a válaszából: […] ...elérő értékű beszerzési tárgyakkal foglalkozni. Ennek érdekében született meg az európai közbeszerzési adattár koncepciója, mely feltételezi a viszonylag hasonló adatminőséget minden tagállamban, valamint az adatok áramlásának automatizálását.Első lépésként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 12.

Korábban benyújtott igazolás ismételt bekérése

Kérdés: A korábbi eljárásunkban benyújtottunk egy nyilatkozatot, melynek értelmében a kért műszaki tartalom megfelel a követelményeknek. Most is ugyanerre írta ki az eljárást az ajánlatkérő, de most nem csatoltuk ezt a nyilatkozatot. Hivatkozhatunk-e arra, hogy ezt az ajánlatkérőnek már tudnia kellett, és ez csak egy adminisztratív akadály, amit nem is kérhet, hiszen a 69. § ezt nem teszi lehetővé?
Részlet a válaszából: […] ...tartalomról már egy korábbi eljárásban nyilatkozott, és jelen eljárásban is hasonlóképpen azonos terméket ajánl. Az ajánlattevő feltételezése nem feltétlenül reális, hiszen az ajánlatkérőnek nem kell tudnia adott esetben, hogy egy nagykereskedő esetleg más...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 9.

Közbeszerzési dokumentumok aláírásának módja

Kérdés: Az ajánlatkérő kifogásolta, hogy a referenciaigazolás nem azonosítja az aláírót, csak a neve ismerhető meg egy céges levélpapíron. Azt a megoldást találtuk, hogy az eredeti referenciaigazolást elektronikus aláírásával hitelesítette az aláíró, aki egy középvezető. A digitális aláíráson a cég és az aláíró beosztása is azonosítható. Elegendő-e mindez, vagy teljesen új referenciaigazolást kell benyújtanunk?
Részlet a válaszából: […] ...a referenciaigazolásra nem eredetiben van szükség, nem szükséges hiteles dokumentum benyújtása, annak egyszerű másolata is elegendő. Feltételezhetően az aláíró fél fizikailag nem tudja aláírni az alatt az idő alatt, ami hiánypótlásra rendelkezésre áll....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 12.

Műszaki ellenőrre vonatkozó szakmai alkalmassági követelmény jogszerűsége

Kérdés: Jogszerű-e az ajánlatkérő részéről olyan szakmai alkalmassági követelmény előírása, amely szerint a műszaki ellenőrnek európai uniós társfinanszírozásból megvalósult beruházáshoz kapcsolódó referenciával kell rendelkeznie?
Részlet a válaszából: […] ...elmondható, hogy az ügyleti gondosság határai kizárólag odáig terjedhetnek, amíg az ajánlatkérő által előírt alkalmassági feltételek a Kbt. alapelveivel még összhangban állnak. A verseny tisztaságát és az esélyegyenlőséget sértő követelmények tehát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 12.

Szerződésmódosítás többes jogalapon

Kérdés: Van-e lehetőség termékkiegészítésre 50%-os mértékben a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontjával összhangban úgy, hogy a módosítás alapja egy határidő-módosítás? Vagy inkább külön-külön lenne érdemes megpróbálni?
Részlet a válaszából: […] ...141. § (4) bekezdésének alkalmazása során ugyanis az ajánlatkérőnek indokolnia kell a módosítást, alátámasztva az összes feltételt, mely ennek a jogalapnak az alkalmazásához szükséges. Jelesül, igazolni kell az előre nem láthatóságot, a szerződés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. július 13.

Azonos referencia felhasználása több részre történő ajánlattétel esetén

Kérdés: Árubeszerzési tenderhez kell referenciaigazolást beadnunk. Szabályosan hogyan igazolható a referencia arra a részre, amelyikben a beszerezni kívánt áruk vegyesen szerepelnek? (Sebészeti varróanyagokról van szó, és az egyik rész nem csak egy típusú varróanyagot tartalmaz, így nem tudom pontosan, minek az igazolása szükséges. Minden termékhez külön igazolás kell az adott részhez? Ha igen, mekkora darabszámra?) A felhívásban szerepel, hogy "több részre történő ajánlattétel esetén ugyanazon referencia több részben történő bemutatására is lehetőség van, amennyiben az adott referenciával több rész alkalmassági követelménye is igazolható".
Részlet a válaszából: […] Mivel általános értelemben sebészeti varróanyag a referencia tárgya, ezért véleményünk szerint az egyes részek nem csak az adott részben meghatározott specifikus varróanyaggal teljesíthetők. A felhívásban szerepel, hogy "több részre történő ajánlattétel esetén ugyanazon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.
1
2
3
14