Fővállalkozói kifizetés alvállalkozóval szembeni jogvita esetén

Kérdés: Egy közbeszerzési beruházáshoz kapcsolódóan a fővállalkozó és az alvállalkozó között vita keletkezett. Az alvállalkozóval szemben a fővállalkozó több jogcímen is követelést érvényesített, ezért az 50%-os teljesítéshez kapcsolódó alvállalkozói teljesítésigazolás 33 millió forint összegű lett – az alvállalkozó 74 millió forintos tényleges teljesítése helyett. A fővállalkozó felmondta az alvállalkozó szerződését, már új alvállalkozók dolgoznak a területen. A megrendelő kiadta a teljesítésigazolást a fővállalkozónak az 50%-os teljesítésre, azonban a fővállalkozói díjat nem akarja megfizetni, mivel számára kétséges, hogy az alvállalkozót nem illeti meg a díj. Van arra vonatkozóan valamiféle gyakorlat, hogy a megrendelő mi alapján minősítheti a fővállalkozó nyilatkozatát, és mit köteles elfogadni "hitelt érdemlő iratnak"? A fővállalkozó jogosult a nemfizetésre tekintettel felmondani a fővállalkozói szerződését, esetleg felfüggeszteni a munkavégzést? Ha van szakvélemény vagy egyéb dokumentum arról, hogy az alvállalkozónak nem jár pénz, akkor feloldható a megrendelői blokkolás? A következő fővállalkozói teljesítéseket – amelyeket már új alvállalkozók végeztek el – tudja-e blokkolni a korábbi alvállalkozó?
Részlet a válaszából: […] ...melyet a fenti jogvita miatt nem fizethet ki az ajánlattevőnek. Jellemzően ebben az esetben meg szoktak egyezni a felek, hiszen mindkét fél gyakorlatilag hitelezi a teljesítést egészen addig, amíg megegyezés nem születik, és konszenzus alapján az ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 9.

Számlázás az EKR-ben

Kérdés: Kötelező-e az EKR-ben számláznom? Egyrészt nem találok számlázóprogramot, másrészt nem teljesen értem, hogy miért írja az ajánlatkérő, hogy oda is feltölthetem a számlámat?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezővé sem az EKR-ben történő számlafeltöltést, sem a számlával kapcsolatos döntésről való visszaigazolást az EKR-en belül. Gyakorlatilag egy felület áll rendelkezésre, melyre az ajánlatkérő felhívta az ajánlattevő figyelmét, azonban nincs olyan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. december 11.

Szerződésmódosítás kormányrendelet változása miatt

Kérdés: A 322/2015. Korm. rendelet 32/A. §-a módosult, illetve új 32/B. § lépett hatályba. Szükséges-e a meglévő szerződéseket módosítani, illetve mi az újdonság a régi szabályokhoz képest?
Részlet a válaszából: […] ...nem terjed ki.A továbbiakban tehát nem az adózás rendjéről szóló törvény alapján kell eljárni. Valójában a változás követi a piaci gyakorlatot, és bár az építési rendelet új 32/B. § (1) bekezdés a) és b) pontja közötti vagylagos szabály nehezen olvasható ki...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 14.

Számlaellenőrzésre vonatkozó új szabályok

Kérdés: Mi értelme van a számlaellenőrzés fenntartásának? Ez csak az építésnél lesz így, vagy a kapcsolódó szolgáltatásokra is vonatkozik (például karbantartás)?
Részlet a válaszából: […] ...részletes szabályairól szóló 306/2011. kormányrendelet tartalmazza,amely hasonlít a korábbi Kbt.-ben alkalmazott, de a gyakorlatban nehézkesenműködő fizetési modellre.A rendelet 14. §-ának (1) bekezdése szerint azajánlatkérőként szerződő fél...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 6.

"Kiszervezés" lehetősége közszolgáltatók esetében

Kérdés: Az alábbi eset kivétel-e a Kbt. alkalmazása alól a 2011. évi CVIII. törvény 118. § (4) bekezdése alapján? 2012. január 1-jét követően fővállalkozási szerződést szándékozunk kötni egy, a 2011. évi CVIII. törvény 118. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelő szervezettel. Ez a szervezet, mint fővállalkozó, a mi (a kérdező szervezet a Kbt. hatálya alá tartozó közszolgáltató ajánlatkérő) beszerzési igényünk kielégítése érdekében megkötendő szerződés teljesítéséhez harmadik szervezeteket (alvállalkozókat) kíván bevonni. A Kbt. mellőzésével, két vagy több harmadik szervezettel külön-külön is köthet szerződést úgy, hogy a szerződéses összeg nem haladja meg a mi és a fővállalkozó között létrehozandó szerződés szerinti összeg 25 százalékát? A kérdés azért merült fel ebben a formában, mert a törvény 118. §-ának (4) bekezdésében a jogalkotók "egy harmadik szervezetre" vonatkoztatják a "25 százalékot meghaladó" feltételt.
Részlet a válaszából: […] ...fel saját leányvállalatát, majd az egy az egyben továbbszerződi azt,a közbeszerzési kötelezettség "eltűnt" a rendszerből. Ezt a hibás gyakorlatotkívánja módosítani a jogalkotó, és a kiszerződések céljának újragondolásárasarkallja az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. december 12.

További alvállalkozó bevonásának ellenőrzése

Kérdés: Kinek a kötelessége, illetve kötelessége-e a Kbt. szerint ellenőrizni, hogy az eljárásban nyertes ajánlattevő által az ajánlati dokumentációban nevesített 10%-ot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó a teljesítésbe további alvállalkozót von-e be? Erről azonban legfeljebb a fővállalkozónak van tudomása, az ajánlatkérőnek nincs.
Részlet a válaszából: […] ...igénybe alvállalkozót vagy teljesítési segédet, úgy elviekbenszerződésszegő magatartás miatt jogorvoslati eljárás indítható ellene. Agyakorlatban azonban mindez nehezen bizonyítható, továbbá az ajánlattevőlehetősége, hogy több alvállalkozót vonjon be, azaz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.

Építési beruházásokra vonatkozó szabályok változása

Kérdés: Úgy hallottuk, hogy az építési beruházásokra vonatkozó közbeszerzési szabályok jelentős mértékben változtak. Melyek a leglényegesebb változások, és mikortól lépnek életbe?
Részlet a válaszából: […] ...legalább akövetkező feladatot ellátó szakembereknek (szervezeteknek), illetőlegvezetőknek a megnevezését, képzettségük, szakmai gyakorlatuk ismertetését, ésigazolja, hogy az érintett személyek (szervezetek) jogosultak a feladatellátására:– felelős műszaki...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 20.

Ajánlatkérő és alvállalkozó kapcsolata szerződéses jogviszonyban

Kérdés: Az alvállalkozó egy adott közbeszerzési eljárásban fordulhat-e közvetlenül az ajánlatkérőhöz akkor, ha például fizetési problémái adódtak a fővállalkozó vonatkozásában, egyáltalán: lehet-e közvetlen kapcsolat az alvállalkozó és az ajánlatkérő között a szerződés teljesítésének időszakában? Mi a hatályos szabályozás e körben?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlattevői engedményezés erre az esetre (lásd alább). A problémátelsősorban az jelenti, ha a felek közötti elszámolási vitába gyakorlatilag az ajánlatkérőkeveredik bele anélkül, hogy a valós teljesítés tekintetében akár pontosinformációi lennének....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. január 7.

Ajánlatkérők mozgástere a közbeszerzésben

Kérdés: Az ajánlatkérő meghatározhat-e konkrét alvállalkozót a nyertes fővállalkozó mellé értékhatár nélkül?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatkérőszámára minél kedvezőbben alakítsák ki. Ebbe a konstrukcióba nem fér bele, hogyaz ajánlat elemeit meghatározva, a versenybe gyakorlatilag beleszóljon azajánlatkérő, a kijelölt céget és esetleges üzleti partnereit "helyzetbe hozva"ezzel. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. szeptember 12.

Alvállalkozó ajánlatkérő általi kiválaszthatósága

Kérdés: Az ajánlatkérő meghatározhat-e konkrét alvállalkozót a nyertes fővállalkozó mellé, értékhatár nélkül?
Részlet a válaszából: […] ...a törvény alapelveibe ütközne [Kbt. 1.§-ának (2) bekezdése], illetve nem diktálhat az alvállalkozó bevonásatekintetében sem, hiszen gyakorlatilag így előnyben részesíthetne egy adottcéget, a biztos bevétel reményében, s ezzel esélyegyenlőtlenséget teremtve apiacon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. június 20.