Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról

Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
Részlet a válaszából: […] ...és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és-ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Eljárás igazolási szakaszában kérhető nyilatkozatok

Kérdés: Az új template-eket sorra kérik az ajánlatkérők, és ha az EEKD mellett már kérik, akkor a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpont szerinti template-et is kérik. Hogyan tudom felhívni a figyelmet arra, hogy ezt nem kérhetik? Megoldás lehet az, hogy nem töltöm ki, vagy kitöltöm, de nem valós adatokkal?
Részlet a válaszából: […] ...hogy az ajánlattevő azt ki ne töltené. Amennyiben nem valós adatokat rögzít a két nyilatkozat vonatkozásában, abban az esetben a hamis adatszolgáltatást kockáztatja az ajánlattevő, ezért semmiképpen nem javasoljuk nem valós adatok megadását a korai nyilatkozattételre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 8.

Hamis adatközlés megállapíthatósága az alkalmasság alátámasztására szolgáló igazolások, nyilatkozatok nem megfelelő benyújtása esetén

Kérdés: Az ajánlattételi dokumentációban találkoztunk a következő előírással: "Jelen nyilatkozat aláírásával tudomásul veszem, hogy amennyiben nem vagy az esetleges hiánypótlás követően sem megfelelően nyújtom be az alkalmasság alátámasztását szolgáló igazolásokat vagy nyilatkozatokat, akkor az ajánlatkérő a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontja szerinti hamis adatközlésre vonatkozó kizáró ok fennállását fogja megállapítani, amely alapján az ajánlat érvénytelensége is megállapításra kerül a Kbt. 73. § (1) bekezdés c) és d) pontja alapján." Megteheti-e az ajánlatkérő, hogy a fenti esetekben megállapítja a hamis adatszolgáltatás tényét, és ez alapján nyilvánít érvénytelennek egy ajánlatot?
Részlet a válaszából: […] ...eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltat (a továbbiakban: hamis adat), illetve hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot tesz, vagy a közbeszerzési eljárásban előzetes igazolásként benyújtott.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 12.

Hamis adatszolgáltatás meghatározása a dokumentációban

Kérdés: A dokumentációban milyen mértékben kell kitérni a hamis adatszolgáltatás meghatározására, illetve jogkövetkezményeire? A legutóbbi törvénymódosítás érintette ennek szabályozását?
Részlet a válaszából: […] ...hamis adat fogalma tekintetében a módosítás pontosította akorábbi definíciós rendelkezést. E szerint "hamis adat a valóságnak megfelelőenismert, de a valóságtól szándékosan eltérően közölt adat", a hamis nyilatkozatpedig "az olyan nyilatkozat, amely hamis adatot tartalmaz".....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 2.