Védett műhely minőség-ellenőrzése

Kérdés: Az új Kbt. alapján indítandó közbeszerzésünket védett műhelyek számára kívánjuk fenntartani. Korábbi, hasonló eljárásaink során az eljárásban a régi Kbt. által hivatkozott "jogszabályban meghatározottak" szerint, azaz a 302/2006. kormányrendelet szerint folytattuk le, figyelembe véve a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatóját (KÉ. 2014. évi 109. szám) is. A védett műhely "státusz" igazolására a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal igazolását kértük a kormányrendelet 5. §-a (4) bekezdésének megfelelően. Kérdésünk, hogy véleményük szerint továbbra is alkalmazható-e a 302/2006. kormányrendelet annak ellenére, hogy a felhatalmazó rendelkezés – többszörösen – hatályon kívül került, és az új Kbt.-ben már hivatkozás sincs a "külön jogszabályra"? (Az új Kbt. csak a védett műhely fogalmát határozza meg, de az nem egyértelmű, hogy ajánlatkérő a védettműhely-minősítést az eljárás során miként ellenőrizhetné.)
Részlet a válaszából: […] ...munkaképességű vagy hátrányos helyzetű munkavállalókat foglalkoztatnak, valamint az olyan szociális foglalkoztatás keretében szociális intézményben ellátottakat foglalkoztató szervezeteknek, amelyek 30 százalékot meghaladó mértékben fogyatékos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 11.

Védett foglalkoztatókra vonatkozó szabályok változása

Kérdés: Mennyiben változtak a védett foglalkoztatókra vonatkozó szabályok? Milyen arányban vesznek részt ezek a szervezetek a gyakorlatban a közbeszerzési eljárásokban?
Részlet a válaszából: […] ...mértékben megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztatnak, valamint az olyan szociális foglalkoztatás keretében szociális intézményben ellátottakat foglalkoztató szervezeteknek, amelyek ötven százalékot meghaladó mértékben fogyatékos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 29.

Megváltozott munkaképességű dolgozó alkalmazásának előírása

Kérdés: Ajánlatkérőnk előírta legalább 1 fő megváltozott munkaképességű dolgozó alkalmazását a közbeszerzési eljárásban kötött szerződés teljesítésében. Ezt milyen jogszabály alapján teheti meg, illetve lehet-e ilyen feltételt szabni a kiírásban?
Részlet a válaszából: […] ...mértékben megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztatnak,illetőleg az olyan szociális foglalkoztatás keretében szociális intézménybenellátottakat foglalkoztató szervezetekre, amelyek ötven százalékot meghaladómértékben fogyatékos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 29.

Közbeszerzések védett foglalkoztatóknak

Kérdés: Úgy tudjuk, hogy a közbeszerzési törvényben szerepelnek védett foglalkoztatók részére fenntartott beszerzések. Melyek ezek, és mely foglalkoztatók minősülnek ilyen foglalkoztatóknak?
Részlet a válaszából: […] ...mértékben megváltozott munkaképességűmunkavállalókat foglalkoztatnak, illetőleg az olyan szociális foglalkoztatáskeretében szociális intézményben ellátottakat foglalkoztató szervezetekre,amelyek ötven százalékot meghaladó mértékben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 25.