Ajánlatkérő jogfenntartó nyilatkozatának jogszerűsége

Kérdés: A "fenntartja a jogot" ebben az értelemben egy választási lehetőség az ajánlatkérő részéről? Egy egyszerű közbeszerzési eljárásban az alábbi kijelentést tette az ajánlatkérő: "Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy jelen közbeszerzési eljárást a Kbt. 92. § c) pontja alapján eredménytelenné nyilvánítsa, amennyiben az ajánlattevő a Polgármesteri Hivatal homlokzatfelújítása vonatkozásában nettó 4 160 000 Ft-nál, a Tájház homlokzatfelújítása vonatkozásában nettó 2 430 000 Ft-nál, a Szolgáltatóház homlokzatfelújítása vonatkozásában pedig nettó 4 955 000 Ft-nál nagyobb összegű ajánlatot tesz." Ez számomra azt jelenti, hogy amennyiben a megajánlott ár több, mint amennyi az önkormányzat által megadott ár, akkor az érvénytelen. Az önkormányzat pedig ezt úgy értelmezi, hogy érvénytelennek is nyilváníthatja meg nem is. Nem nyilvánította annak, így második lettem, pedig ha az én olvasatom szerint jár el, akkor a súlypontozás miatt én nyertem volna. Önök szerint ki kell-e zárni a fentiek tekintetében azt az ajánlatadót, akinek az árai – mindhárom esetben – túllépik a konkrétan meghatározott keretet?
Részlet a válaszából: […] ...a magasabb árat tartalmazó ajánlat érvénytelensége okán nyertesnek kellettvolna kihirdetni.A jogszerűtlenség – véleményünk szerint -jogorvoslatkéréssel megtámadható...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 28.

Az ügy érdemi elbírálása szerződéskötési szempontból

Kérdés: Jogorvoslati eljárásban a Közbeszerzési Döntőbizottság egy végzésében megtiltotta a szerződéskötést "az ügy érdemi elbírálásáig". Majd mindhárom kérelmezővel kapcsolatban megállapította az érvénytelenséget, nekünk adott igazat. Megköthető-e a szerződés azonnal, vagy várjuk meg, hogy valamelyik kérelmező esetleg további jogorvoslatot kezdeményez a bíróságnál?
Részlet a válaszából: […] ...érdemielbírálása megtörtént, a szerződés azonnal megköthető. A Kbt. nem írja elő,hogy az ajánlatkérőnek várnia kellene a következő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 30.

Érvénytelenségi ok indokolása

Kérdés: Ha az ajánlat a Kbt. 88. § (1) bekezdésének f) pontja alapján érvénytelen, elég-e erre hivatkozni, vagy részletesen ki kell fejteni az egyéb okot?
Részlet a válaszából: […] ...kíváncsi az eljárásban érintett ajánlattevő. A rövid indokolástehát lehetővé teszi, hogy a hibázó ajánlattevő felmérje, érdemes-ejogorvoslati eljárást kezdeményeznie, vagy belenyugszik ajánlataérvénytelenségébe. Az egyéb ok kifejtése tehát különösen azért fontos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 15.