Egyedüli tag meghatározása a közbeszerzésben

Kérdés: A Kbt. 9. § (k) ka) pontja azokra a megállapodásokra vonatkozik, amelyet a 6. § (1) bekezdés a)-d) pontja szerinti ajánlatkérő és olyan gazdálkodó szervezet köt egymással, amelynek egyedüli tagja az ajánlatkérő, és amely felett az ajánlatkérő – tekintettel a közfeladat, illetve a közszolgáltatás ellátásával vagy ellátásának megszervezésével összefüggő feladatára – az ügyvezetési jellegű feladatok ellátását illetően teljes körű ellenőrzési jogokkal rendelkezik, és képes a gazdálkodó szervezet stratégiai céljainak és fontos döntéseinek alapvető befolyásolására, feltéve hogy a szerződéskötést követően a gazdálkodó szervezet adott üzleti évben elért nettó árbevételének legalább 80 százaléka az egyedüli tag ajánlatkérővel kötendő szerződések teljesítéséből származik. Érvényesülhet-e az egyedüli tag fogalmánál a Ptk. 8:2 (4) közvetett befolyás fogalma, avagy sem? A jelzett ka) pont "egyedüli tag" az ajánlatkérőről rendelkezik, azonban nem tesz különbséget közvetlen tagság (azaz amikor a tulajdonrész – részvény, üzletrész – a konkrét ajánlatkérő tulajdona), illetve a közvetett tulajdon fogalma között (utóbbi esetben a tényleges tulajdonos felett egy másik szervezet rendelkezik olyan befolyással, amely kihat a tulajdonosi jogok gyakorlásának módjára is). (Egyértelműen nincs megfogalmazva, de a Kbt. felépítéséből adódóan tényleges, igazolható tulajdonrész meglétét írja elő meglátásunk szerint.)
Részlet a válaszából: […] ...vagy a befolyással rendelkezőn keresztül gyakorolják szavazati jogukat, feltéve hogy együtt a szavazatok több mint felével rendelkeznek,– jogosult arra, hogy a vezető tisztségviselők (döntéshozók, ügyvezetők) vagy a felügyelőbizottság (felügyeleti, ellenőrző szerv...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 11.

Vezető tisztségviselő tényleges tulajdonosi minősége

Kérdés: Az összkollégiumi tájékoztató alapján mindig megjelölhető a cégvezető, magánszemély helyett? Azaz az ügyvezető cserélhető a tulajdonosra a kötelező kizáró ok alkalmazásakor?
Részlet a válaszából: […] ...közvetlen vagy közvetett tulajdonos jogi személyre vagy jogképes szervezetre utal. A tényleges tulajdonos helyettesítése a cég aláírásra jogosult képviselőjével technikai kérdés, a kizáró oki megfelelést azonban nem testálja át a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. december 10.

Kizáró ok és alkalmatlanság a szerződés teljesítése alatt

Kérdés: Ha az alkalmassági feltétel hiánya és a kizáró ok a szerződés teljesítésének időszakában következik be, fel kell bontanom az ajánlattevővel kötött szerződésemet? Mi a teendő akkor, ha az alvállalkozó vagy az erőforrás-szervezet válik érintetté a fenti körben?
Részlet a válaszából: […] ...teszi, és az (5) bekezdés szerinti ügyletekről az ajánlatkérőt haladéktalanul értesíti.Az ajánlatkérőként szerződő fél jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani – ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 18.