Alvállalkozói teljesítés arányának értelmezése

Kérdés: A Kbt. 138. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződést a közbeszerzési eljárás alapján nyertes ajánlattevőként szerződő félnek, illetve közösen ajánlatot tevőknek vagy – ha az ajánlatkérő gazdálkodó szervezet létrehozásának kötelezettségét előírta vagy azt lehetővé tette [35. § (8)-(9) bekezdés] – a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők), vagy az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) kizárólagos részesedésével létrehozott gazdálkodó szervezetnek (a továbbiakban: projekttársaság) kell teljesítenie. Építési beruházás és szolgáltatás megrendelése esetén az alvállalkozói teljesítés összesített aránya nem haladhatja meg a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) saját teljesítésének arányát. A kérdésünk az "arány" szó értelmezésével kapcsolatos. Forintban értve, a teljes szerződéses érték 50 százalékát teljesítheti alvállalkozó, azaz egy építési beruházásnál a fővállalkozói haszon és az anyag biztosítása mellett ez teljesíthető akár egy fő saját fizikai állomány nélkül is? A feladat teljesítéséhez szükséges humánerőforrás-szükséglet 50 százalékát a saját humán erőforrás kell, hogy adja? (Feltételezhető, hogy ez volt a jogalkotói szándék.)
Részlet a válaszából: […] A Kbt. 138. §-ának (1) bekezdése az alábbiak szerint fogalmaz.A szerződést a közbeszerzési eljárás alapján nyertes ajánlattevőként szerződő félnek, illetve közösen ajánlatot tevőknek vagy – ha az ajánlatkérő gazdálkodó szervezet létrehozásának kötelezettségét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 13.

Számlázás építési beruházásoknál konzorciumi részvétel esetén

Kérdés: A Kbt. és az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló kormányrendelet 14. §-a szerint, ha építési beruházás esetén egy eljárást közös ajánlattevők nyernek, akkor a számlát (részszámlákat) külön-külön kötelesek minden esetben kiállítani?
Részlet a válaszából: […] ...a képviselő megjelölésének jogosultságáról szól.A Kbt. 25. §-ának (2) bekezdése értelmében az (1) bekezdés szerinti esetben a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 17.

Alvállalkozó felelőssége az ajánlattevő szerződésszegéséért

Kérdés: 10 százalékot meghaladó alvállalkozóként veszünk részt egy közbeszerzési eljárás eredményeként kötött szerződés teljesítésében. Úgy tűnik, hogy a nyertes a saját tevékenysége vonatkozásában nem tudja teljesíteni a szerződést, és várható, hogy az ajánlatkérő felbontja a megállapodást. Ez kihat ránk? Ugye jól tudom, hogy csak a konzorciumi tagok felelőssége egyetemleges? Más lenne a helyzet, ha 10 százalék alatti alvállalkozók lennénk?
Részlet a válaszából: […] ...magatartásáért – a Ptk. és a Kbt.rendelkezései szerint is – az ajánlattevő felel. Való igaz, hogy egyetemlegesfelelőssége csak a közös ajánlattevőknek van.Ebből következően, ha az alvállalkozó teljesít, de afővállalkozó ajánlattevő nem, és emiatt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.

Szerződő felek közös ajánlattételnél

Kérdés: Kérem, segítsenek értelmezni a Kbt. 304. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat! A jelenlegi szöveget megállapító 2010. évi LXXXVIII. törvény 73. §-ához fűzött indoklás szerint ugyanis "A Kbt. 304. §-ának a törvénnyel megállapított (1) bekezdése egyértelművé kívánja tenni, hogy közösen ajánlatot tevők közül az összes közvetlenül az ajánlatkérővel kerül szerződéses kapcsolatba." Ez vajon azt jelenti, hogy a nyertes közös ajánlattevők a tender eredményeként megkötésre kerülő szerződésben mindannyian kötelezően szerződő felekké válnak? Nem járható út például, hogy az egyikük – mint fővállalkozó – egymaga köt szerződést a teljes feladatra, és alvállalkozóként nevesítve a többieket, egyetemleges felelősséget előírva, a kapcsolattartás és a számlázás rendjét a Kbt. követelményei szerint szabályozva teljesítik a szerződést?
Részlet a válaszából: […] ...a kérdésben foglaltaknak megfelelően valóban eztjelenti a Kbt. szövege, de ettől még a közös ajánlattevők közvetlenülszerződéses kapcsolatban kerülnek az ajánlatkérővel. A szerződést aláírják,továbbá egyetemlegesen felelnek a teljesítésért. A számlázás,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 16.

Gyártó minősítése II.

Kérdés: Ha a gyártó, disztribútor alvállalkozónak minősül, akkor a sima árubeszerzésre kiírt eljárások esetében egy átlag szállító nem lehet fővállalkozó, mivel: "304. § ... (2) Az ajánlattevőnek vagy a közös ajánlattevőknek legalább a közbeszerzés értékének ötven százalékát saját maguk kell, hogy teljesítsék." Viszont egy átlag árubeszerzésnél a szállító teljesítése nem érheti el az 50 százalékot. Hogyan kell ezt értelmezni?
Részlet a válaszából: […] ...disztribútoralvállalkozóként történő bevonása. Ez egyben az átlag szállító számárahátrányos, hiszen vagy alvállalkozóként, vagy közös ajánlattevőként kénytelenindulni a gyártóval, mely egyben a versenyt is csökkenti. Az értelmezésselazonban a jogalkotó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 27.

Pénzintézet mint finanszírozó megítélése a közbeszerzésben

Kérdés: Eszközbeszerzés esetén az alábbi esetekben a pénzintézeti finanszírozó (lízing, tartós bérlet esetén) alvállalkozónak minősül-e vagy sem? Amennyiben közvetlenül az ajánlatkiírót finanszírozná? (Ez esetben milyen pénzügyi, fizetési garanciát tud nyújtani ajánlatkiíró?) Amennyiben az ajánlattevőt háttérben finanszírozza? A pályázat elnyerése esetén utólag elállhat-e a pénzintézet a finanszírozástól, és amennyiben igen, beléphet-e büntetlenül egy másik finanszírozó?
Részlet a válaszából: […] ...fővállalkozó, valamint alvállalkozó is lehet(több bank esetében). Ha gépjárműlízingről van szó, úgy alvállalkozó is lehet,de akár közös ajánlattevő is. Amennyiben az ajánlattevő bankja, amely általábanelőfinanszírozza tevékenységét, ebben az esetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. május 2.