Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...a valós költéstől, igénybevételtől, esetleges későbbi forrás biztosításáról."16. § (1) A közbeszerzés becsült értékén a közbeszerzés megkezdésekor annak tárgyáért az adott piacon általában kért vagy kínált – általános forgalmi adó nélkül számított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Támogatási intenzitás számítása

Kérdés: A Kbt. 6. § (1) bekezdés g) pontja szerinti arány számításakor a beruházás nettó vagy bruttó értékét kell figyelembe venni? Konkrét esetben egy nem áfaalany támogatott egyesület esetén az építési beruházás nettó értékének 80 százaléka a támogatás, ezenfelül az áfát is az egyesület fizeti, melyet nem tud visszaigényelni, így végső soron a támogatás aránya a bruttó beruházásra 63 százalék. Ez esetben melyik arányt kell figyelembe venni?
Részlet a válaszából: […] ...elmondottak teljessége érdekében hivatkozunk a Kbt. 11. §-ának (1) bekezdésére, melynek értelmében a közbeszerzés értékén a közbeszerzés megkezdésekor annak tárgyáért általában kért vagy kínált – általános forgalmi adó nélkül számított, a 12-18...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 8.

Sikerdíj és becsült érték

Kérdés: Ha pályázatíró céget választunk, és alapesetben a díjazása nem éri el az értékhatárokat, nincs közbeszerzés, de kiköt sikerdíjat. A sikerdíjat be kell számítani a becsült értékbe vagy nem?
Részlet a válaszából: […] ...esetlegessikerdíj is a becsült érték része kell, hogy legyen. A törvény 35. §-ának (1) bekezdése alapján a közbeszerzésértékén a közbeszerzés megkezdésekor annak tárgyáért általában kért, illetőlegkínált – általános forgalmi adó nélkül számított, a 36-40...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 12.

Ajánlattá minősítés szempontjai egyszerű eljárásban

Kérdés: Egyszerű eljárásban ajánlatnak minősül-e, ha három levél érkezik be, de ezek közül egy érvénytelen, egy pedig csak azt tartalmazza, hogy az ajánlattevő nem akar ajánlatot tenni?
Részlet a válaszából: […] ...három ajánlattevőnek köteles egyidejűleg, írásbeliajánlattételi felhívást küldeni, ha az e rész szerinti közbeszerzései értéke aközbeszerzés megkezdésekor nem éri el a VI. fejezet szerinti mindenkori nemzetiértékhatárok felét.További kiegészítő szabály a Kbt. 300...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 22.

Védett műhelyek nyilvántartása, speciális szabályozás

Kérdés: Kérdéseink a védett foglalkoztatókkal kapcsolatosak. Ki tartja nyilván az említett foglalkoztatókat, és van-e valamilyen általánostól eltérő szabály a részvételükkel folytatott beszerzésekre?
Részlet a válaszából: […] ...az ezek mennyiségérevonatkozó adatok.]A rendelet 2. §-ának (1) bekezdésében meghatározott esetben,ha a közbeszerzés értéke a közbeszerzés megkezdésekor eléri vagy meghaladja aközösségi értékhatárokat, a Kbt. IV. és V. fejezetében foglalt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. augusztus 27.

Eljárásrend a Kbt. "önkéntes" alkalmazása esetén

Kérdés: Amennyiben önként alkalmazza valamely cég a Kbt.-t, akkor mely eljárásrend szabályait kell alkalmaznia, azaz választhat-e az általános alanykénti vagy a különös alanykénti törvényalkalmazás között?
Részlet a válaszából: […] ...szolgáltatást magában foglalja, azegyszerűsített eljárás alkalmazható, feltéve, hogy a 4. melléklet szerintiszolgáltatás értéke a közbeszerzés megkezdésekor meghaladja a 3. mellékletszerinti szolgáltatás értékét.Az V. fejezet alkalmazásában ajánlatkérők...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. január 8.

Tevékenység megoszthatósága közbeszerzési szempontból

Kérdés: 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő, hulladékkezelési közszolgáltatással és távhőszolgáltatással foglalkozó cég megosztotta a Kbt. szempontjából a tevékenységeket, és a hulladékos oldalon klasszikus ajánlatkérőként jár el, míg a távhő területén közszolgáltatóként, és itt nem alkalmaz egyszerű eljárást. Helyesen jár-e el? (A Közbeszerzési Levelek tanácsadói alapján erre van lehetősége.)
Részlet a válaszából: […] ...szolgáltatást magában foglal, az egyszerűsített eljárásalkalmazható, feltéve, hogy a 4. melléklet szerinti szolgáltatás értéke aközbeszerzés megkezdésekor meghaladja a 3. melléklet szerinti szolgáltatásértékét.Az V. fejezet alkalmazásában ajánlatkérők...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 25.

Szolgáltatásbeszerzés pályázaton nyert összegből, egyszerű eljárás szabályainak alkalmazása

Kérdés: Költségvetési intézmény (mint ajánlatkérő) pályázaton nyert 8 800 000 Ft-ot (azaz nyolcmillió-nyolcszázezer forintot), amelyen szolgáltatást szeretne vásárolni. A közbeszerzési törvényt értelmezve, ez egy egyszerű közbeszerzési eljárással lehetséges, és alkalmazni kell rá a Kbt. 299. § (1) bekezdésének pontjait. Kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben mindenképpen kell-e több árajánlatot kérni, vagy sem, valamint a Kbt. 300. §-át csak az ajánlatok benyújtásától számítva vehetem figyelembe?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattételi felhívást küldeni, mert esetünkben az egyszerű eljárásravonatkozó rész szerinti közbeszerzései értéke a közbeszerzés megkezdésekor neméri el a VI. fejezet szerinti mindenkori nemzeti értékhatárok felét. Ennekmegfelelően a 299. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. augusztus 14.

Cserével vegyes ingatlan-adásvétel megítélése közbeszerzési szempontból

Kérdés: Mi a teendő abban az esetben, ha ingatlancserénél az egyik érték meghaladja a mértéket, és ezért bizonyos összeget még ki kell fizetni az ingatlanért, melynek következtében ez már eléri valamely eljárási rend értékhatárát?
Részlet a válaszából: […] ...fejezet szerint kell eljárni a 241. §-ban meghatározottszervezeteknek (ajánlatkérőknek), ha megadott tárgyú közbeszerzéseik értéke aközbeszerzés megkezdésekor eléri vagy meghaladja a nemzeti értékhatárokat, ésnem a IV. fejezet szerint kell eljárni.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. április 10.

Szerződés teljesítésének közzététele 2005-ben indult egyszerű eljárásban

Kérdés: A Mód. Kbt. szerint egyszerű eljárás (közzététel nélküli) esetében nem kell közzétenni a Közbeszerzési Értesítőben a szerződés teljesítését. 2005-ben megkezdett eljárás esetében mi a teendő?
Részlet a válaszából: […] ...hirdetmény útján aKözbeszerzési Értesítőben (249. §) köteles közzétenni, ha az e rész szerintiközbeszerzései értéke a közbeszerzés megkezdésekor eléri vagy meghaladja a VI.fejezet szerinti mindenkori nemzeti értékhatárok felét, vagy– legalább...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. március 20.
1
2
3