Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...a Korm. rendelet 181. §-a az alábbiak szerint:"181. § (1) A kedvezményezett részére támogatás – a támogatási előleg kifizetése kivételével – csak a támogató tartalmú utóellenőrzési jelentés megléte esetén fizethető ki.(2) Szabálytalansági gyanú esetén –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...az ilyen szerződések nem szolgáltatási koncessziós szerződések. A módosítás a fentiekkel összhangban tartalmilag is kiigazította a Kbt. kivételi körét;– a becsült érték vonatkozásában az Európai Bíróság C-16/98. sz. ítéletében kimondta: az egy építési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Előleg beszámítása

Kérdés: Az előleg beszámít az első részszámlába? Ki kell-e ezt kötni a szerződésben, vagy valamilyen jogszabály, illetve más dokumentum alapján lehet-e rá hivatkozni, ha a szerződésben nem volt ilyen kikötés?
Részlet a válaszából: […] ...köteles szervezet – a Kbt. 131. §-ának (1) bekezdésében foglalt előleget az ajánlattevő kérésére – a (2) bekezdés szerinti kivétellel – legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül köteles kifizetni.A (2) bekezdés alapján, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 19.

Részszámlázás, tevékenység felosztása építési beruházásoknál

Kérdés: Az építési beruházás beszerzés esetében a részszámlázással kapcsolatban nem egyértelmű, hogy a kötelező előleget bele kell-e érteni az első részszámlába. Azt sem értjük, hogy ha az egyes munkafolyamatok alapján nem osztható fel úgy a tevékenység, ahogyan azt a kormányrendelet előírja, akkor mit tegyünk?
Részlet a válaszából: […] ...kötelesszervezet – a Kbt. 131. § (1) bekezdésében foglalt előleget az ajánlattevőkérésére – a (2) bekezdés szerinti kivétellel – legkésőbb az építésimunkaterület átadását követő 15 napon belül köteles kifizetni;– ha az ajánlatkérő a Kbt. 131...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.

Kkv-k a közbeszerzésben

Kérdés: Változik-e a kkv-kkel kapcsolatos szabályozás?
Részlet a válaszából: […] ...becsült értéke nem ériel a száz­ötvenmillió forintot;– a beszerzés nyilvánosan közzétett, bárki által igénybevehető és kivételesen kedvező feltételei csak rövid ideig állnak fenn, és azellenszolgáltatás a piaci árakhoz képest lényegesen alacsonyabb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 6.

Új szabályok a közbeszerzési szerződésekre

Kérdés: Az új törvény tartalmaz majd új szabályokat a szerződés megkötése és teljesítése vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...szerződő fél teljesítésében azajánlatban megjelölt alvállalkozó működhet közre, valamint – a következőbekezdés szerinti kivétellel – köteles közreműködni az olyan alvállalkozó ésszakember, amely a közbeszerzési eljárásban részt vett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.

Előlegfizetés tilalma

Kérdés: Tiltja-e bármely jogszabály, hogy közbeszerzési eljárásban előleget fizessen a megrendelő (ajánlatkérő)?
Részlet a válaszából: […] ...a kedvezmények, mentességek körét és mértékét, továbbáelőlegfizetési kötelezettséget megállapítani – a díj és a bírság kivételével -csak törvényben, illetve törvény felhatalmazása alapján önkormányzatirendeletben lehet.Jelenleg a Kbt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 8.