Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról

Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
Részlet a válaszából: […] ...jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és-ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Hamis adatszolgáltatással kapcsolatos jelentési kötelezettség alkalmasság nem megfelelő igazolása miatt

Kérdés: Amennyiben egy ajánlattevő nem igazolja megfelelően az alkalmasságát, az ajánlatkérőnek kötelessége lejelentenie hamis adatszolgáltatás miatt?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatkérők munkáját.A Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok, ha a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

A kizáró okok 2021. évi változásának hatása a korábban tett közjegyzői nyilatkozatokra

Kérdés: Az ajánlattevőnek ismét közjegyzőhöz kell mennie, ha hatályon kívül kerülnek a kizáró okok? Változtat-e a helyzeten, ha olyan nyilatkozatom van, ami általánosságban utal a Kbt. 62-63. §-aira, tehát nem részletezi azt?
Részlet a válaszából: […] ...jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki)(...) korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és– ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 13.

Hamis adatszolgáltatás értelmezése

Kérdés: Létezik-e olyan hamis adatszolgáltatás, ami nem gondatlan, nem is szándékos, egyszerűen csak másként értelmezi az ajánlattevő?
Részlet a válaszából: […] ...jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely– korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 14.

Döntőbizottsági állásfoglalás a hamis adatszolgáltatás kérdésében

Kérdés: Ki kell-e mondania a Döntőbizottságnak a hamis adatszolgáltatást, vagy elég, ha az ajánlatkérő megállapítja azt az eljárás során?
Részlet a válaszából: […] ...jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott, vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 9.

Hiánypótlás során történt elírás jogkövetkezménye

Kérdés: Van-e jelentősége annak, hogy azért, mert a hiánypótlás során elírom a műszaki paramétereket az ajánlatban foglaltakhoz képest, a többi hiánypótlást sem veszi figyelembe az ajánlatkérő, és úgy írja mindezt az összegzésbe, mintha semmilyen hiánypótlást nem nyújtottam volna be? Lehet-e ennek hamis adatszolgáltatás a következménye?
Részlet a válaszából: […] ...jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki– korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott, vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 17.

Valótlan adatrögzítés a regisztráció során

Kérdés: Hamis adatszolgáltatásnak minősül-e, ha az ajánlattevő kkv-nak vallja magát az eljárás során, pedig biztosan nem az? Mivel az eljárásban ezt le kell nyilatkoznia, mindez nyomon követhető, és akár jogorvoslati eljárás is kezdeményezhető?
Részlet a válaszából: […] ...jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki (...)– korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott, vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 9.

Referencianyilatkozattal kapcsolatos hamis adatszolgáltatás

Kérdés: Ha egy referenciát előre lenyilatkozom, majd kiderül, hogy nem kapom meg arra a referencialevelet, akkor az hamis adatszolgáltatásnak minősül automatikusan, és három évig nem tudok ajánlatot tenni? (Mivel itt nincs szándékos félrevezetésről szó, úgy vélem, ilyen kockázata nem lehet egy nyilatkozatnak.)
Részlet a válaszából: […] ...jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki– korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott, vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 13.

Minősített ajánlattevők igazolási rendje

Kérdés: Az érintett közbeszerzési eljárásban a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdések szerinti kizáró okokról kell nyilatkozni. Hazai ajánlattevők vagyunk, és nemrég megszereztük a minősített ajánlattevői státuszt a Közbeszerzési Hatóságnál. A minősített ajánlattevői tanúsítványban szereplő, 62. § (1) bekezdés szerinti pontok nem fedik le a teljes 62. § (1) bekezdést, hiányoznak belőlük az i), j), m), o) pontok. Ezekre külön nyilatkozatot kell csatolni?
Részlet a válaszából: […] ...kísérelt megszerezni, amely jogtalan előnyt biztosítana számára a közbeszerzési eljárásban, vagy korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásból ebből az okból kizárták, és a kizárás tekintetében jogorvoslatra nem került sor az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 13.

Hamis nyilatkozat értelmezése a hiánypótlásra vonatkozó rendelkezések tükrében

Kérdés: A hiánypótlás és a hamis nyilatkozat hogyan függ össze az új Kbt. értelmezésében?
Részlet a válaszából: […] ...kérdését, ezeket a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) és i) pontjaiban találjuk meg az alábbiak szerint:– korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 13.
1
2