Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról

Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
Részlet a válaszából: […] ...jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és-ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Kizáró ok alkalmazásának időpontja

Kérdés: Mikortól számít a Kbt. 62. § (1) bekezdésének q) pontja szerinti kizáró ok? Amikor az ajánlattevő aláírja az ajánlatot, amikor az ajánlattételi határidő lejár, amikor az ajánlatkérő ellenőriz a bírálat során, vagy amikor az összegezést megküldjük, esetleg a szerződést megkötjük? És ha esetleg később történik súlyos szerződésszegés, akkor meg is kell szüntetnem a szerződést?
Részlet a válaszából: […] ...alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőt, ha súlyosan megsértette a közbeszerzési eljárás vagy a koncessziós beszerzési eljárás eredményeként kötött szerződés teljesítésére a közbeszerzési törvényben előírt rendelkezéseket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 8.
Kapcsolódó címkék: