Támogatott önkormányzat és támogatást nyújtó társulás beszerzése konzorciumban

Kérdés: Önkormányzatunk egy hazai forrású támogatásból közbeszerzés-köteles építési tevékenységet szeretne megvalósítani. A beruházást az önkormányzat egy, egyéb témákban is érdekelt társulásával közösen szeretné megvalósítani, oly módon, hogy a megvalósításához szükséges, valamennyi közbeszerzési tevékenység végzésével (műszaki ellenőr, közbeszerző projektmenedzser) megbízná a társulást. Kérdésként vetődik fel, hogy az önkormányzat mint támogatott (kb. 90 százalék) és a társulás mint a beruházás megvalósításához kb. 10 százalékos mértékű támogatást nyújtó által megvalósuló beruházásban létrejövő konzorcium megbízhatja-e minden közbeszerzési tevékenységgel a társulást? Lehet-e alkalmazni a Kbt. 29. §-ában meghatározott közös eljárást? Milyen módon kell a megbízást dokumentálni, vagy ilyen esetben a törvényből adódik, hogy a megbízott szabályzata, közbeszerzési terve stb., valamint egyéb dokumentumai alapján és elvárásainak megfelelően jár el a megbízott, a társulás? Ilyen esetben az esetleges szabálytalansági eljárás, és az abból adódó felelősség és terhek egyértelműen a megbízottat terhelik, vagy egyetemleges a felelősség? Mit jelent a 29. § (4) bekezdésében meghatározott együttes felelősség? Ha a társulás végül nem ad a beruházáshoz támogatást (a beruházás a támogatásból megvalósítható), de az önkormányzat megbízza a fenti feladatokkal a társulást (közbeszerzés lebonyolítása), akkor a társulás ajánlatkérőnek minősül? Utóbb ebből származhat-e az önkormányzatnak kötelezettsége? Ez esetben a közbeszerzés és egyéb feladatok ellátása szolgáltatási tevékenységnek minősül?
Részlet a válaszából: […] ...Ennek dokumentálása egy közös megállapodáson kell, hogy alapuljon, mely a felelősségi kérdéseket kezeli. Ebben az esetben ezt nem megbízási jogviszony keretében látja el a társulás, hanem mint a közös ajánlatkérői konzorcium egy tagja. Függetlenül attól,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 8.

Szerződésteljesítés ajánlatkérő által

Kérdés: Változtak-e a fizetési feltételek a közbeszerzési eljárások eredményeként kötött szerződések vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...(1) bekezdésében meghatározott- az ajánlatkérőként szerződő fél által adott hozzájárulás, felhatalmazónyilatkozat alapján beszedési megbízást nyújthat be a 22. § (1) bekezdéseszerinti ajánlatkérő fizetési számlája terhére.Amennyiben az ajánlattevőként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. május 17.

Inkasszó az ajánlatkérő bankszámlájára

Kérdés: Ajánlattétel után, tendernyertesként szerződés keretében már egy éve szállítunk egy kórháznak egészségügyi termékeket. A válság hatására az ajánlatkérő egy ideje nem fizeti ki számláinkat. A ki nem fizetett, lejárt számlák összesen már meghaladják a 3,6 millió forintot, egyes számlák 180 napon túl késedelmesek. Van-e jogalapja annak, hogy a kórház bankjához beszedési megbízást (inkasszó) nyújtsunk be a lejárt, ki nem fizetett számláink összegéről? (A megkötött szerződésben erre vonatkozó rendelkezés nincs, a szerződés, csak késedelmi kamat felszámítását engedi meg részünkre. A szerződést 2009 szeptemberében kötöttük meg.)
Részlet a válaszából: […] ...esetén, azelőző bekezdés szerinti határidő eredménytelen elteltét követően, azajánlattevőként szerződő fél azonnali beszedési megbízást nyújthat be a Kbt.22. §-ának (1) bekezdése szerinti ajánlatkérő bankszámlája terhére – Kbt. 305.§-ának (3) és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 26.

Fizetési késedelem

Kérdés: Mit tehetünk, ha az ajánlatkérő a számla esedékességét követő 80 napon túl nem fizet? Emiatt a számla faktorálására sincs lehetőség, és jelentős kárunk keletkezik. Ilyen esetben is öt év az elévülési idő?
Részlet a válaszából: […] ...persze, hogy az ajánlattevő teljesített, azajánlattevőként szerződő fél a Kbt. 305. §-ának (4) bekezdése szerint azonnalibeszedési megbízást nyújthat be az ajánlatkérő bankszámlája terhére, amennyibenaz ajánlatkérő 22. § (1) bekezdés szerinti szervezet,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. május 18.

Adóhatósági tájékoztatás kérelemre

Kérdés: Úgy tudjuk, hogy közbeszerzési eljárásoknál lehetőség van adózással kapcsolatos tájékozódásra. Mi ennek a rendje, és kell-e a tájékoztatásért fizetni, vagy az ingyenes?
Részlet a válaszából: […] ...visszatéríti azajánlattevőnek.Az ajánlattevő a díjat a kérelem előterjesztését megelőzően,pénzben, postai készpénz-átutalási megbízás vagy banki átutalási megbízásútján, az állami adóhatóság hatáskörébe tartozó kérelem esetén az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 22.

Szerződés közzététele honlapon

Kérdés: A Kbt. 99. §-ának (4) bekezdése szerint a szerződés nyilvánosnak minősülő részét az ajánlatkérő – amennyiben rendelkezik honlappal – a szerződés megkötését követően haladéktalanul köteles közzétenni honlapján. Pontosan mit ért ezen a törvény? A szerződés teljes tartalmát fel kell tenni a honlapra? Ha nem a teljes tartalmat, akkor pontosan mit? (Például: a közbeszerzési eljárás azonosítója, nyertes ajánlattevő neve, címe; a nyert tételek egyösszegű nettó értéke stb.)?
Részlet a válaszából: […] ...esetén, a (3) bekezdés szerinti határidőeredménytelen elteltét követően, az ajánlattevőként szerződő fél azonnalibeszedési megbízást nyújthat be a közbeszerzési törvény 22. §-ának (1)bekezdése szerinti ajánlatkérő bankszámlája terhére;– amennyiben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 21.

Kbt.-módosítás külön törvényben

Kérdés: Úgy hallottuk, hogy megjelent egy bizonyos törvény az ún. körbetartozásokról, és az több ponton módosította a Kbt.-t. Mely rendelkezések változtak és mikortól?
Részlet a válaszából: […] ...esetén, a (3) bekezdés szerinti határidőeredménytelen elteltét követően, az ajánlattevőként szerződő fél azonnalibeszedési megbízást nyújthat be a Kbt. 22. §-ának (1) bekezdése szerintiajánlatkérő bankszámlája terhére;– amennyiben az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 17.

Kbt. megkerülése a gyakorlatban

Kérdés: A Kbt. 2/A. §-ának (1) bekezdése szerint nem minősül a 2. § (1) bekezdésének alkalmazásában szerződésnek az a megállapodás, amelyet "a 22. §-ának (1) bekezdése szerinti ajánlatkérő és az olyan, százszázalékos tulajdonában lévő gazdálkodó szervezet köt egymással, amely felett az ajánlatkérő – tekintettel a közfeladat, illetve a közszolgáltatás ellátásáért vagy ellátásának megszervezéséért jogszabályon alapuló felelősségére – a stratégiai és az ügyvezetési jellegű feladatok ellátását illetően egyaránt teljes körű irányítási és ellenőrzési jogokkal rendelkezik, feltéve, hogy a gazdálkodó szervezet a szerződéskötést követő éves nettó árbevételének legalább 90 százaléka az egyedüli tag (részvényes) ajánlatkérővel kötendő szerződés teljesítéséből származik. A szerződés teljesítéséből származik a szerződés alapján harmadik személyek részére teljesített közszolgáltatás ellenértéke is, tekintet nélkül arra, hogy az ellenértéket az ajánlatkérő vagy a közszolgáltatást igénybe vevő személy fizeti meg." Valamely önkormányzat egy közfeladat ellátására 100 százalékos tulajdonában lévő gazdasági társaságot alapít, vele a Kbt. eljárása nélkül hosszú távú megállapodást köt. A Kbt. megkerülésének minősül-e, ha ezt a gazdasági társaságot az önkormányzat ezután értékesíti, természetesen a megállapodásaival együtt?
Részlet a válaszából: […] ...esetén, az (1) bekezdés szerinti határidőeredménytelen elteltét követően az ajánlattevőként szerződő fél azonnalibeszedési megbízást nyújthat be a 22. § (1) bekezdése szerinti ajánlatkérőbankszámlája terhére.Egyéb rendelkezésekA törvény 306...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. április 2.

Közbeszerzések ellenőrzésének gyakorlati problémái

Kérdés: Az ellenérték kifizetésénél alapvető problémát jelent, főleg az uniós költségből történő megvalósítások esetén, hogy az ellenőrzések nagyon elhúzódnak, emiatt a beruházást kezdeményező intézmény, önkormányzat stb. a felvett hitelek miatt olyan lehetetlen helyzetbe, adósságba kerülhet, ami számára nagy teher. Előfordul olyan beszerzés, ahol a megvalósítást követően eltelt egy év múlva kerül csak sor az uniós ellenőrzésekre, és az eljárás lezárása után kapják meg az önkormányzatok a pénzt. Ez nem a közbeszerzési tárgykörbe tartozik, de valamilyen rendezés e téren is szükséges lenne, mert összefüggésben van a kifizetések elhúzódásával. Tudnak-e ebben a körben érdemi változásról?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti – előzőekben megjelölt – határidő eredménytelenelteltét követően az ajánlattevőként szerződő fél azonnali beszedési megbízástnyújthat be a törvény 22. §-ának (1) bekezdése szerinti ajánlatkérőbankszámlája terhére.Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 19.

Nem munkaszerződéssel foglalkoztatott közreműködők a közbeszerzési eljárásban

Kérdés: Támogatott kedvezményezetteknél gyakran előfordul (például civil szervezetek), hogy munkatársaikat egy-egy projektben nem munkaszerződéssel, hanem esetenként megbízási szerződéssel vagy vállalkozási szerződéssel foglalkoztatják. Így például a projektvezetőt, aki kulcsszerepet tölt be a projekt végrehajtásában. Az EU-s (PHARE) pályázati kiírásokat korábban kifejezetten úgy fogalmazták meg, hogy ezeknek a szakértőknek az önéletrajzát is mellékelni kellett a pályázathoz, és ez a pályázat értékelésének tárgyát képezte. A Kbt. szerint csak a munkaszerződés kivétel a közbeszerzés alól. Mi a helyzet az olyan támogatott program esetén, ahol a pályázatban meg kellett nevezni a közreműködő személyeket, és őket nem munkaszerződéssel akarják foglalkoztatni? Közbeszerzés-köteles-e ez akkor, ha a pályázati kiírást az új Kbt. hatályba lépése előtt tették közzé?
Részlet a válaszából: […] ...szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonya képez kivételt a Kbt. hatálya alól. Nem tartozik azonban a kivételek közé a megbízási szerződés megkötése, vagy a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítése. Erre is tekintettel, amennyiben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. december 13.