Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról

Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben érintett kizáró ok az alábbi:A Kbt. 62. § (1) bekezdése szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki korábbi közbeszerzési vagy koncessziós...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Kizáró ok alkalmazásának időpontja

Kérdés: Mikortól számít a Kbt. 62. § (1) bekezdésének q) pontja szerinti kizáró ok? Amikor az ajánlattevő aláírja az ajánlatot, amikor az ajánlattételi határidő lejár, amikor az ajánlatkérő ellenőriz a bírálat során, vagy amikor az összegezést megküldjük, esetleg a szerződést megkötjük? És ha esetleg később történik súlyos szerződésszegés, akkor meg is kell szüntetnem a szerződést?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a fenti adatbázis nyitóoldalán a Közbeszerzési Hatóság egyértelművé teszi, hogy a nyilvántartás csak tájékoztató jellegű. Ez egyben azt is jelenti, hogy ha valamely érintettre vonatkozik a Hatóság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 8.

Nyilatkozattal ellentétes tények vizsgálata

Kérdés: Ajánlatkérőként a Kbt. Harmadik Része (122/A. §) szerinti nemzeti eljárást folytatunk le. A bírálati szakaszban az előírások szerint az Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat nyilvános adatbázisából ellenőrizzük az ajánlattevők cégkivonatát. Az egyik ajánlattevő cégkivonatából kiderül, hogy az eljárás megindítását megelőzően néhány héttel a NAV végrehajtást rendelt el az ajánlattevővel szemben. Az ajánlattevő ugyanakkor a Kbt. és a 310/2011. kormányrendelet előírásai szerint nyilatkozott, hogy vele szemben a Kbt. 56. §-ának (1) és (2) bekezdése szerinti kizáró okok nem állnak fenn. Ilyen esetben kell-e további vizsgálatot folytatni, szükséges-e egyéb dokumentumokat bekérni az ajánlattevőtől, vagy az ajánlatkérőnek beszereznie egyéb forrásból a kizáró okok fenn nem állásának ellenőrzése céljából, vagy elegendő elfogadni az ajánlattevő nyilatkozatát?
Részlet a válaszából: […] ...abban szerepel-e az ajánlattevő. Amennyiben igen, akkor vélelmezhető, hogy nincs egy évnél régebben lejárt köztartozása, de miután a cégnyilvántartásban szerepel a végrehajtásra utalás, erre vonatkozóan felvilágosítást kell kérni az ajánlattevőtől.Ha nem szerepel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 10.

Kizáró okok vizsgálatának időintervalluma

Kérdés: Az ajánlatkérő – a dokumentáció szerint – a kizáró okok bekövetkezését az eljárás befejezéséig vizsgálja. Mi a helyzet, ha a kizáró ok a szerződéskötést megelőzően vagy a szerződés teljesítése ideje alatt következik be? És: mi tekinthető az eljárás befejezésének?
Részlet a válaszából: […] ...nyújtó szervezetnek nem kell igazolniaazokat a tényeket, adatokat, amelyek ellenőrzésére az ajánlatkérő közhiteleselektronikus nyilvántartásból ingyenesen jogosult.A közbeszerzési ajánlatkérők számára – ha jogszabály alapjánaz ajánlatkérő a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 26.

Kizáró okok meghatározhatósága

Kérdés: Közbeszerzési kiírásnál a kizáró okok vizsgálatához kötődik a kérdésünk. Vannak-e kötelezően kiírandó kizáró okok, vagy ezeket opcionálisan a kiíró szervezet határozza meg? Mit lehet tenni, ha a pályázó valamely kizáró ok alá esik (vagy annak alvállalkozója)?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettségének megszegését jogerősközigazgatási, illetőleg bírósági határozat megállapította;– a letelepedése szerinti ország nyilvántartásában nincsbejegyezve, illetőleg– a szolgáltatás nyújtásához a letelepedése szerintiországban előírt engedéllyel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. január 16.

Kizáró okok vizsgálata

Kérdés: Kell-e vizsgálnia az ajánlatkérőnek a kizáró okok fennálltát?
Részlet a válaszából: […] ...(például, ha az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírja, hogy nem lehet ajánlattevő az, aki a letelepedése szerinti ország nyilvántartásában nincs bejegyezve stb.). Ennek megfelelően mind a kötelező, mind a lehetséges kizáró okok vizsgálata tekintetében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. május 3.